Advertisement
Smink & Makeup

Bloggerinák: Mara, a Szépség. Blog. szerzője

2011. július 19. spacegirl

Bloggerinák sorozatunk legfrissebb áldozata Mara, a Szépség. Blog. szerzője.

Mi ez? A Bloggerinák sorozatban olyan hazai bloggereket mutatunk be, akik szépség témában vezetnek blogot. Az emailes interjúk során 15 körkérdést teszünk fel, így mindenkit azonos szempontok szerint tudunk bemutatni. A válaszokat pedig néhány további kérdéssel boncolgatjuk tovább.

Mikor kezdted a blogolást és mi volt a motivációd?

Ezt a blogot? Őt majdnem pontosan egy éve írom, július 13-án volt az évfordulónk. Ha a blogolást úgy nézzük, hogy mikor indítottam az első olyan blogom, ahova a sminkjeimet is feltettem, az nagyon rég volt, 16-17 évesen. Ebből is látszik, hogy a Szépség. Blog. előtt a magam szórakoztatása volt a cél, most inkább másoké. Hogy hasznos információkkal lássam el az olvasókat. Mindemellett nekem nagy dolog, hogy fel merem tenni az arcom az internetre, mert meglehetősen félénk és bizalmatlan vagyok.

Amellett, hogy képekkel is vállalod magad, megváltoztatta bármilyen szempontból az életedet, a dolgokhoz való hozzáállásodat a blogolás?

Tulajdonképpen igen, nagyon sok mindenben változtam. Aki ismer régebbről az valószínűleg tudja mennyire nyugtalan és cinikus vagyok mindenkivel szemben. Miután elkezdtem írni a blogot észrevettem magamon, hogy nyitottabb lettem mások felé, megváltozott az emberekhez való hozzáállásom. Most sem szeretek emberek közé menni, régen sem szerettem, de sokkal könnyebben válaszolok bizonyos dolgokra. Például, régen ha valaki nyaggatott valamivel, akkor annál inkább nem foglalkoztam vele; ha kérdezgettek, akkor nem szívesen válaszoltam vagy olyan választ adtam, amire nem számított; ez teljesen is megváltozott. Most megpróbálok normálisan hozzáállni mindenhez; még a trollkodásokra is rendesen válaszolni, mert nem szeretnék senkit sem megbántani (írásban kommunikálunk és megpróbálom azt feltételezni, nem rosszindulatból mondanak valamit, csak nem itt nem hallani a hangsúlyt, vagy elgépelt valamit az illető, de néha elég nehéz). Régen egyáltalán nem érdekelt ki hogy érti, amit mondok, én értettem mire gondolok és ezzel lezártnak tekintettem az ügyet. A blogon viszont azt vettem észre, hogy hiába imádom a iróniát és a szarkazmust az emberek egyszerűen nem értik, azért a hétköznapjaimban még rendszeresen használom.

Mi alapján választod meg a témákat, amikről írsz?

Olyasmikről írok, amik engem érdekelnek. Ez egy jó kiindulási alap, mert ha van valami, ami engem érdekel, akkor valószínűleg lesz még legalább egy olyan ember, akit szintén érdekelni fog. Fontos azért az is, hogy épp aktuális legyen, évszakhoz illő valamennyire, de ez csak egy praktikussági szempont, mert a blogok akkor jók, ha kicsit előbbre járnak. Ezt úgy értem, hogy írhatok júliusban a túlzott napozás káros hatásairól, de az ilyen posztok jobban jönnének, még mielőtt egyáltalán elkezdenek napozni az emberek. A terméktesztekkel nehéz ilyen szempontból, mert hazánkban nem jellemző, hogy a bloggerek előre kapnának valamit és úgy tudnának róluk írni, pedig ez lenne igazán hasznos.

Az új termékek tesztelésre adása valóban nem túl jellemző. Egyéb tekintetben mi a véleményed a hazai kozmetikumgyártó cégek bloggerekkel folytatott kommunikációjáról?

Szerintem borzalmas, és nem csak a bloggerekkel folytatott kommunikáció, hanem általában minden téren, mindenkivel az. Újságíróként is volt, hogy már megkerestem cégeket, szervezeteket, és egyszerűen válaszra sem méltatnak. Értem én, hogy a rettentően elfoglaltak, egésznap zaklatják őket, de legalább egy sablon e-mailt visszaírhatnának, ha már a telefont sem veszik fel. Nagyon kettősek az érzéseim ilyenkor, mert természetesen megérteni, hogy nem tudnak mindenre válaszolni, de amikor hetek után sem kapok semmiféle választ az azért felháborít. Ennél már csak az idegesít fel jobban, ha két napon át hívogatok valakit és senki sincs, aki felvilágosítana vagy nem veszik fel egyáltalán. Viszont értek már pozitív csalódások is. A bloggereket viszont szerintem még ennyire sem veszik komolyan, nálunk a bloggerkedés gyerekcipőben jár és a lányok többségének a lehetőségei sem olyanok, hogy felvegyék a külföldi véleményvezérekkel a harcot.

Vannak cégek, akik úgy gondolják megéri nyitni feléjük, ajándékot, mintát küldeni, amolyan ingyen reklám lesz, ha írnak róluk. De ami nekem furcsa, ami igazán furcsa az bizonyos bloggerek hozzáállása. Ha nem valami csilli-villi viszonylag ismert cég ír, akkor kínálhatnak akármit, egyszerűen ők nem biztos, hogy nyitnak feléjük. Hasonlíthatjuk magunkat a más országban élőkhöz, de felesleges, mert ez itt a magyar piac, nem pedig az amerikai, itt mások a realitások. Érdekes ez is. Szerintem kell egyfajta kíváncsiság, hogyha felveszik velünk a kapcsolatot, akkor ne utasítsuk el azonnal, mert elsőre nem tudjuk mi az, viszont az sem jó, ha mindenre igent mondunk.

Figyeled, hogy mennyien nézik a blogodat (egyedi látogatók, oldalletöltések)? Fontos Neked, hogy sokan kövessék?

Hazudnék, ha azt mondanám nem, de végső soron az egész csak addig érdekel, amíg a mutató emelkedik. Minden hónapban az a célom, hogy legalább eggyel többen nézzenek meg, mint az előzőben. Ez igazán nem túl nagy vágy. Pusztán jó visszajelzésnek tartom, hogy jó irányba haladok és érdeklek másokat. Ha a nézettségem drasztikusan csökkenne, akkor arra gondolnék, valami nem tetszik az embereknek és próbálnám ezt orvosolni.

A követés teljesen más dolog. Facebookon sokan lájkolnak, többen, mint a blogomon követnek. Engem nem az érdekel hányan iratkoznak fel, hanem az, hogy ebből hányan olvassák is el, amiket írok. Persze jó dolog, amikor látom, van 2-3 ember, aki rám talált; de ha csak tévedésből nyomta meg a gombot vagy csak azért, hogy nyerjen valamit és különben soha többé vissza sem néz, az azért annyira nem esik jól. Pedig tudom, hogy ezek is számításba jöhetnek, mindig is tudtam.

Hogyan tanultál sminkelni (pl. család, tanfolyam, sminkvideók, blogok)?

A sminkvideókból már nem nagyon tanultam semmi újat. Tutorialokból tanultam, a lépésről-lépésre típusúakból. Főleg Specktrán és a LiveJournal közösségeiben. Voltak kedvenceim, akik, ha feltöltöttek valami újat, akkor nekem azt még aznap vagy legkésőbb másnap ki kellett próbálnom. Sokszor kerestem képeket neten és ami tetszett, azokat is leutánoztam. Visszanézve a képeket, rengeteget fejlődtem az évek során.

Mindig szerettem volna tanfolyamon sminkesnek tanulni, de lebeszéltek róla valódi sminkesek. Egyszer voltam egy MAC-es kiscsoportos sminkoktatáson.

Mik voltak azok a fő érvek, amik visszatartottak a sminktanfolyamoktól?

Elsősorban az, hogy szerintem ezek a tanfolyamok irreálisan drágák. Volt ismerősöm, aki járt, kifizetett nagyon sok pénzt, de nem tanult semmi egetrengetően új dolgot, elsajátított pár trükköt, de ennyi az egész. Nem szeretnék csalódottan távozni, hogy kidobtam ennyi pénzt a semmire, kaptam egy papírt, de ezt oklevél nélkül is tudnám. Nem szeretnék arrogánsnak tűnni, de találkoztam már olyan tanfolyamon végzett lányokkal, akiknek semmi érzékük az egészhez. A másik visszatartó ok pedig az volt, amikor egy sminkes azt tanácsolta, hogy a legjobb az, ha asszisztensnek állok valaki mellé, de még nem találtam senkit, aki szeretne engem segítőjének.

Mivel foglalkozol, amikor nem blogolsz (munka/tanulás)?

Jelenleg újságírónak tanulok - ezért is tartom jó gyakorlófelületnek a blogom -, de szeretnék dolgozni mellette. Az álomállás valamilyen magazinnál lenne, ahol nem foglalkoznak bulvárral, mert azt mélységesen elítélem. Természetesen szívesen dolgoznék suli mellett, de diákként sehova sem kellek, vagy olyan állást kínálnak, amire nem vagyok hajlandó.

Melyik a kedvenc hasonló témájú blogod és/vagy YouTube "sminkgurud"? Van példaképed ezen a területen?

Egyértelműen a Pixiwoo testvérek a kedvenceim. Egyszerűen imádom őket, nem változtak meg, akármennyire is sikeresek. Van olyan youtube-os sminkguru, aki mikor már jelentek meg róla újságcikkek, írt neki több cég egyszerűen elszállt magától, így antipatikussá vált; azóta nem is nagyon néztem meg a videóit, bár mostanság úgy tűnik visszavett.

Régen nagyon szerettem MakeupByRisa csatornáját, de ő már rég nem töltött fel új videót. Rajtuk kívül még Wayne-t említeném meg (gossmakeupartist), mert irigylésre méltó személyisége van, nem utolsó sorban pedig nagyon képzett, józan és a legjobb tippeket adja. Josh, az az Petrilude, kreativitása és Stine (showyoumakeup) hozzáállása lenyűgöz.

Példaképem ebben a témában sincs, van, akit nagyon tehetségesnek tartok, de több fiúból és lányból lehetne összegyúrni egy tökéletes ideált.

Melyik az abszolút kedvenc sminkmárkád?

Amit nálunk kapni, abból a MAC. Amit nálunk nem kapni, abból a Make Up For Ever.

Melyik a három kedvenc sminkterméked, amit mindenképpen ajánlasz másoknak is?

A MAC paint potjai és rúzsai tulajdonképpen bármelyik színben; a Sleek Original vagy Storm palettája és a Ben Nye Natural Blush pirosítója.

Mi volt a legnagyobb csalódásod a sminktermékek közül?

Régen nagyon sok drogériás sminktermékben csalódtam, ezért is kerülöm őket.

Volt már olyan termék, amit azért vásároltál meg, mert arra gondoltál, hogy az olvasóidnak milyen érdekes lesz, ha írsz róla?

Konkrétan ilyenre nem emlékszem, minden posztommal az a célom, hogy hasznos legyen az olvasóimnak, de a saját kíváncsiságom is ki szeretném elégíteni. Mindig szeretnék sokkal több tesztet írni, olyanokat, amik másoknak is hasznos lehet, de olyasmit, ami nem jó nekem - például egy olyan termék, ami nagyon zsíros bőrre van -, azt nem tudom kipróbálni. Ha milliomos lennék, vagy gyakrabban sminkelnék másokat, akkor erre is lenne lehetőség. Ellenben mindig keresem az újdonságokat, amiket más magyar blogon még sosem láttam, viszont félek attól, hogy időhátrányba kerülök amiatt, mert egy teszt nálam nem annyi, hogy húzok 3 csíkot az alkaromra.

A hazai bloggerek közül szerinted kinél vannak még ilyen igényű írások?

Ezt nehéz megmondani, hiszen nem tudom ki mennyire foglalkozik az írásaival, de sokszor olyan benyomásom van, hogy a gyorsaság inkább az író hitelessége ellen dolgozott. Szerintem sminkkel.com Viki ír nagyon érdekes bejegyzéseket, olyasmiket, amikre nem is gondolnék néha, vannak nála különleges termékek, például tőle hallottam először a Cicaplastról, vagy az Eucerin zöld bázisáról. Púderfelhő Andi képeit mindig irigyeltem és nála is sokszor látni olyasmit, amit még azelőtt máshol nem. Smink és Stílus Suzy, illetve Lolly tesztjeit is nagyon szeretem és mindkettőjüknél van olyasmi, amivel máshol még nem találkoztam; ők mellesleg sminkesek is, szóval ez valamelyest emeli a hitelességüket is szerintem, de ha még nem is nem tudnám ezt róluk, akkor is látszik rajtuk, hogy nagyon őszinték.

Milyen témák a legnépszerűbbek a blogodon (pl. sminktippek, tutorialok, tesztek, személyes bejegyzések, nyereményjátékok)?

A nyereményjátékok mindenhol népszerűek, hiszen az emberek imádnak kapni, főleg ingyen. A tesztek a legnépszerűbbek, főleg az alapozó tesztek, a kulcsszavak nagyjából fele erre irányul; aztán ott van még 1-2 olyan keresőszó, amit nem is értek, hogy sodorta hozzám a Google…

A kulcsszavakon kívül van még valami, amit rendszeresen figyelsz?

Nem nagyon figyelek másra, amíg emelkedik a görbe.

Mi volt a legviccesebb keresőszó, amivel rátaláltak a blogodra?

A legviccesebb keresőszavak talán a fétissel és dominákkal kapcsolatosak. Egyszer volt egy keresőszó, amin percekig nevettem, nem jut eszembe mi volt az, a blogger nem tárolta el, de annyira meglepő volt.

Mennyit foglalkozol a blogolással egy nap/egy héten?

Nem tudnám megmondani. Van, hogy este azon gondolkozom, miről írjak másnap vagy milyen legyen a sminkem, ha így vesszük, akkor egésznap. Tulajdonképpen nagyon posztfüggő, hiszen a tesztekre több idő kell, egy alapozót például hetekig tesztelek, egy sminkes poszthoz viszont nem kell annyira sok. Ragaszkodom ahhoz, hogy a posztjaim minimum 90%-a saját szellemi termék legyen (tehát az inspirációs képek és videók nem tartoznak bele), ha kitennék kollekció előzeteseket, akkor a jóval kevesebbet kéne velük foglalkoznom. Főleg, ha rávennék pár céget arra, hogy küldjön nekem sajtóanyagot.

Tudatosan építed a közösséget és a látogatottságot a blogodon? Ha igen, mik a kedvenc praktikáid, amiket másokkal is szívesen megosztanál?

Dehogy! Abszolút analfabéta vagyok mindenféle marketinghez, toborzásban sem voltam jó soha. Még az ismerősem előtt is eltitkoltam idén májusig azt, hogy van egy ilyen blogom.

Miért titkoltad el a blogodat, a már említett félénkséged állt mögötte?

A félénkségem miatt is, meg nem akartam, hogy ezt a hobbim valaki lássa. Nem tudom pontosan mitől féltem. Régen blogoltam, vagyis nagyon régóta írok blogot, de sokszor találkoztam olyan rosszindulatú pletykákkal, hogy ez azért van, mert nekem nincsenek barátaim és amúgy sem vagyok emberek közé való, senki sem visel el. Ez persze nem igaz, tudom ki terjesztette és miért, de nagyon rosszul esett; ahogy az is, hogy volt olyan, aki csak futólagosan ismert és elhitte. Tudtam már a kezdéskor, lesz olyan, akinek nem fog tetszeni, be fog szólni, félreért valamit, kitalál egy butaságot rólam, de ennek eshetőségét minimalizálni akartam. Tudom kezelni ezeket a helyzeteket általában, nem nagyon foglalkoztat, viszont van az a fajta ostobaságból és értetlenségből fakadó tapintatlanság, amit nem értek és amire tudom hogy kéne reagálnom, de mégsem szeretnék úgy.

A blogodon kívül van még olyan oldal vagy újság, ahol publikálsz?

Van. Egyrészt az iskolánk újsága a Schola Novitas, másrészt a Modell Online újságíró gyakornoka vagyok. Nagyon szívesen írnék még más online felületekre is, újságban is szeretnék publikálni, de erre eddig még nem volt lehetőségem.

Ismertél meg új barátokat a blogoláson keresztül, akikkel offline is tartod a kapcsolatot?

Igen, ez nagyon meglepő, de barátok ettől még nem vagyunk, az nekem sokkal többet jelent.

+1: Ki legyen a következő interjú alanya?

Sminkkel.com Viki.

Kommentek

comments powered by Disqus