Smink & Makeup

Újdonság a magyar piacon - Peggy Sage Paris

2011. november 03. Katushka

A Facebookon egy kedves követőnk hívta fel a figyelmem erre az új márkára, amit pár hete már itthon is lehet kapni. Makeup őrülthöz híven azonnal le kellett csekkolnom. :)

A bolt október elején nyitott a Király utca 8. szám alatt. Nagyon szép, tágas, világos bolt. Az egyik legnagyobb előnye, hogy hétköznap este 7-ig nyitva vannak, tehát munka után is még kényelmesen oda lehet menni, és vásárolni. Az eladóhölgy nagyon kedves volt! (sajnos...) mert én az a fajta vásárló vagyok, pláne ha sminkekről van szó, hogy nagyon sok pénzt ki lehet "udvarolni" belőlem, ha korrekt kiszolgálást kapok :) A lényeg, hogy mindenről nagyon jól informált volt, és mindenről elmondott mindent.

A bolt kínálatát és három nagyobb csoportba tudnám sorolni. Az egyik és szerintem számunkra a legfontosabb, a smink szekció. Ezen kívül kedvükre válogathatnak a kozmetikusok és a pedikűr; manikűrösök is.

Tehát a sminkek. Elég széleskörű a termékpaletta, ezért mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb sminkeket, legyen szó akár alapozóról, szemfestékről, rúzsról, szemceruzáról, stb. Elég sok dolgot kipróbáltam, de most csak a kezemen. Ami pl. tetszett az a mattító alapozó bázis. Nekem ilyenem Lancome-ból van és bár az arcomon nem próbáltam ki, de a kezemen kipróbálva állagát tekintve nagyon hasonlóak voltak. Alapozóból is van erősen, közepesen és gyengébben fedő. Korrektorból, púderből szintén. A szemceruzák nagyon jó kis színekben vannak. Rúzsokból rengetegféle van. És ami még szintén nagyon elnyerte a tetszésemet, azok a szájkontúr ceruzák. Nagyon jó színekben vannak, ezért én azonnal vettem is magamnak 3 árnyalatban :) és ez csak néhány példa az ott található termékek közül.

A körömlakkok is nagyon szépek, de azokat most nem próbáltam ki.

A termékeket beszerezni csak ebben a boltban tudjátok, webshopon keresztül nem, ami egyfelől jó, mert így tényleg ki lehet próbálni a színeket, és ha kérdésetek van, az eladó mindig tud segíteni. Másrészt pedig nem túl jó, abból a szempontból, hogy akinek messze van a bolt, annak kicsit körülményesebb lehet a vásárlás.

Az árakazás nagyon korrekt. Maximálisan elégedett vagyok az árérték aránnyal. Csak viszonyítási alap, hogy a képen is látható szemceruza ~1 700 forint körül van ( az ár lehet nem pontos, mert sajnos nem emlékszem pontosan)

A cégről bővebb információt ezen az oldalon találhattok: http://www.academiebeaute.hu

És akkor az első körös zsákmányom

Balról jobbra: 75 darabos mattító fóliacsomag; smink alap, a ragyogóbb bőrért; szájkontúr ceruza: mangue; rubis és pétale árnyalatban; egy kékes-lilás szemceruza laser árnyalatban, és egy kis díszítőcsomag a körmös részlegről

 A szemceruzáról és a szájkontúr ceruzákról készítettem képet, bár élőben még szebbek:

 A szájkontúr ceruzákat én egyébként magukban is simán fogom szerintem használni plusz egy kis szájfény, mert nagyon puhák és krémesek és eddig tartósak is. Úgymond tökéletes az állaguk. A szemceruza pedig pont annyira puha mint amennyire kell. Szépen satírozható. És mindegyik termékről elmondható, hogy nagyon gazdagon pigmentáltak.

Ha kérdésetek van nyugodtan írjatok, vagy látogassatok el a cég honlapjára, mert ott is sok információt találhattok, de én mégis azt tanácsolom, hogy menjetek el a boltba tobzódni :) 

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása