Smink & Makeup

Tippek álláspályázathoz

2012. március 03. spacegirl

Nem kifejezetten smink téma, de az utóbbi időszakot eléggé meghatározta a számomra, úgyhogy muszáj írnom róla... Mostanában volt egy kis jövés-menés az egységemben, így több alkalommal is kerestünk új embert. A pozíciókat általában szűkebb körben hirdettük meg, azaz nem mentünk nagy álláskereső oldalakra. Legutóbb azonban viszonylag kevés jelentkező esett be a megszokott csatornákon, úgyhogy meghirdettük a pozíciót. A végén már nem is számoltam, de legalább 150-170 jelentkezés érkezett.

Sokkoló volt, nem csak a szám, hanem úgy az egész. Bár általában néhány másodperc alatt döntöttem, ezalatt is sorsok, helyzetek, típusok rajzolódtak ki a pályakezdőtől az állását veszített középkorúig és persze Malév légiutaskísérőig. Bár tele van a net álláskeresési tanácsokkal, szinte hihetetlen, hogy a jelöltek milyen alapvető hibákat követnek el.

Íme néhány dolog, a teljesség igénye nélkül, amire szerintem érdemes odafigyelni, hogy legalább az interjúig eljusson valaki.

Az önéletrajz neve. Ne nevezd el önéletrajznak vagy cv-nek a fájlt, mert bár neked csak egy van, a céghez millióegy érkezik, és ha ugyanaz a neve, akkor még csak le sem lehet menteni őket anélkül, hogy át kellene nevezgetni őket. Ez szörnyen idegesítő. Az önéletrajz neve ideális esetben hasonlóan fest: minta_reka_cv.pdf. (Én mondjuk náci vagyok ebből a szempontból és nem használok ékezetes betűket és szüneteket a fájlnevekben, de azért azt belátom, hogy ez túlzás.)

Az önéletrajz formátuma. Valamilyen szöveges dokumentum, sokan a pdf-re vagy az rtf-re esküsznek, mert az mindenhol megnyitható (előbbi pedig egyedi formázás esetén is mindenkiénél egyformán jelenik meg), szerintem lehet doc is (docx inkább ne, hátha csak régi Word van a cégnél), de semmiképpen sem képfájl vagy a levélbe másolt szöveg.

A fotó. Nem egy magazinban fog megjelenni, tehát nem kell profi fotó, de nem árt, ha azért normális a kompozíció és nem egy szakadt fürdőszoba van a háttérben. A fotón csak az arc szerepeljen, a felsőtest vagy az egész test - ideális esetben - nem érdekli a munkaadót. Az érettségi tablókép beillesztését, főleg harminc éves embereknél, szívem szerint tiltanám és büntetném. A fotón nem kell másnak is rajta lennie, főleg nem a kutyádnak! (Ez volt az a pont, ahol nem tudtam, sírjak vagy nevessek.)

Az önéletrajz felépítése, tartalma. A jó önéletrajz egyszerű, áttekinthető és lehetőség szerint ráfér egy oldalra, de legfeljebb másfélre. Az önéletrajz ideális esetben csak azokat a tapasztalatokat részletezi, amelyek relevánsak a megpályázott pozíció szempontjából. Az önéletrajz sohasem folyószöveg, azt nincs olyan élő ember, aki végigolvassa.

A túl egyedi önéletrajz sok esetben mellélövés (kreatív pozícióknál persze elvárás), én az efféle exhibicionistákat annyira nem kedvelem, de ha egy-egy dologgal egyedivé van téve, az nagyon figyelemfelkeltő tud lenni. Például most az egyik pályázatban volt egy QR kód, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, de még nem esett át a freak kategóriába.

Amit tilosnak nyilvánítanék azonnal, az az Europass önéletrajz. Egyenpályázat egyenformátumban, egy a sok egyforma közül, semennyire sem figyelemfelkeltő.

Bár ezt kevesen hibázzák el, azért érdemes megemlíteni, hogy az önéletrajzban fordított kronológiát használunk, azaz a legfrissebb tapasztalat, iskola van legelől. Az iskoláknál elég a legmagasabb befejezett tanulmány, diploma esetén teljesen felesleges a középiskolát is feltüntetni (kivéve persze, ha valami miatt fontos, pl. kéttannyelvű). Azt pedig illik jelezni, ha olyan tanulmány szerepel az önéletrajzban, amely még nem befejezett.

Csatolmányok. Az önéletrajzon kívül nem kell semmit csatolni, ha nem kérik külön, főleg nem méretes scannelt képeket a diplomáidról vagy az ajánlóleveledről. Ha bármi egyébre szükség van, azt jelezni fogják.

A motivációs levél. Motivációs levelet akkor is kell írni, ha azt az álláshirdetés külön nem kéri. Ennek a terjedelme max. fél oldal, de semmiképpen sem annyi, hogy csatoltam az önéletrajzomat az xy pozícióra. Olyan is volt mondjuk, aki semmit sem írt, csak csatolta - pont ugyanakkora figyelmet kapott, amennyi időt ő rászánt a "pályázatra". Ezekből az jön le, hogy a jelölt még arra sem veszi a fáradságot, hogy úgy tegyen, mintha érdekelné a pozíció és nem csak egy lenne a 80 közül, amire jelentkezett. A motivációs levél ideális esetben visszautal az álláshirdetésre, és nem akarja a munkaadó helyett eldönteni, hogy a pályázó alkalmas-e a pozícióra. Szóval ne írj olyat, hogy szerinted ezért és ezért lennél alkalmas rá, hanem csak írd le a releváns tapasztalataidat és hogy miért pályázol az adott pozícióra az adott cégnél (közhelyek meg letölthető sablonok nélkül). Visszajelzést kérni sajnos teljesen felesleges, ahol nem hr-es vagy tanácsadó cég intézi a felvételt, ott biztosan esélytelen, hogy mindenkinek visszajelezzenek.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása