Smink & Makeup

Beszámoló a nappali smink workshop-ról

2012. július 02. Katushka

Kedves naplóm.... :) Sokan tudjátok, útjára indítottuk egy olyan workshop sorozatot a Magnóliák Műhellyel karöltve, ahol a hölgyek megtanulhatják, hogy sminkeljék magukat nappal a munkahelyükre, egy-egy nagyobb szabású alkalomra, vagy akár egy buliba.

Az első alkalommal a nappali smink elkészítését sajátították el a csajok. 12 lelkes hölgy jelentkezett első körben a kurzusra. Vannak köztük olyanok, akik egyáltalán nem sminkelik magukat, voltak többen olyanok, akik már sminkelgetik magukat, de ez inkább csak szemceruza+szempillaspirál, és volt olyan is, aki már egy profibb felszereléssel érkezett. A lényeg az volt, hogy mindenki kapjon egy olyan alapot, amit a hétköznapokban tudnak alkalmazni és elsajátítsák azokat az infókat, amire később könnyedén tudjuk építeni a további sminkeket. Úgy érzem ez sikerült :)

532557_337513622992877_1622586813_n.jpg

Mikor a lányok megérkeztek először is volt egy gyors kis ismerkedés, ahol mindenkit megkérdeztem, hogy miért jelentkeztek és mit várnak ettől a kurzustól. Többen mondták, hogy szeretnének még szebbek lenni, szeretnék sminkelni magukat, de egyszerűen nem tudják hogy kell. Eddig senki nem mondta el nekik, hogy mit hova kenjenek, mire mit használjanak, stb. Volt olyan, aki már kész kérdésekkel érkezett, olyanokkal, amiket nem tenne fel a bolti eladónak, mert esetleg cikinek tartja, még ha nem is az, vagy csak azért nem kérdez ott, mert bunkók az eladók, vagy nem is értenek ahhoz amit csinálnak... Ergo nem tudnak normális, használható választ adni.

A "szeánsz" második része a neszeszer átvizsgálása volt. Aki elhozta a kis sminktáskáját megnéztük, hogy milyen termékek lapulnak benne és hogy azokat, mire lehet használni. Voltak olyanok is, akik hoztak magukkal egészen profi termékeket is, de nem tudták, hogy hogy kell használni őket, mert az eladó csak ügyesen rádumálta őket a termékre, de azt már nem mondta el, hogy azt hogy kell használni. Én rámutattam, hogy igenis jól tette, hogy megvette azt a palettát, mert nagyon sok sminket el lehet készíteni vele, csak tudni kell mit hova használjunk.

292342_326955430720779_1344858120_n.jpg

Harmadik elemként elmondtam mindegyik lánynak, hogy milyen arcformája van, azt hogy lehet árnyékolással alakítgatni, mit emeljen ki, mit tompítson kicsit. Milyen a szemformája és azt hogyan fesse ki, illetve hogy a szeme színéhez és a karakterének, milyen színek állnak jól.

295153_327382304011425_2034668319_n.jpg

Ezután bele is csaptunk a lecsóba :) elmondtam a lányoknak, hogy ma még ne számítsanak drámai sminkekre. A mai nap arról fog szólni, hogy sminkeljük ki magunkat úgy, hogy sokkal szebbek legyünk, de ez mégse látszódjon annyira. Ne legyen erőltetett. Elmondtam az alapozás alapjait. Megmutattam, hogy milyen ecsetet érdemes használni, akár alapozáskor, akár a szem festésekor. Megnéztünk nagyon sok palettát, amiből kiválaszthatták azokat a színeket, amiket használni szerettek volna. Folyamatosan figyeltem a lányokat, hogy hogy tartják az ecsetet, mit hogy visznek fel az arcukra/szemükre és szóltam ha valamin változtatni kell.

482043_327382344011421_1607404059_n.jpg

Először több lány is szkeptikus volt és szabadkozott, hogy neki biztos nem fog ez menni, mert rossz a kézügyessége. Elmondtam neki, hogy ha nincs is olyan jó kézügyessége, akkor is be lehet gyakorolni az alap lépéseket, ami lehet most még időigényesebb lesz, de később már pár pillanat alatt meg tudja majd húzni magának a tusvonalat is. Leonardo da Vinci se a Mona Lisa-t festette le, mikor először ecsetet fogott a kezébe. Viszont tény, hogy ha az ember nem gyakorol, akkor sokkal lassabban fog haladni a sminkeléssel.

486635_327382370678085_1000545149_n.jpg

Ahogy haladtak a lányok egyre szebben alakultak a sminkek és mire végeztünk, maguk is nagyon elégedettek voltak a saját munkájukkal. Mindenki készített magáról fotókat, amiken többek között az is látszik, hogy milyen színeket hova vittek fel és hogy hol árnyékolták az arcukat. Felírták, hogy milyen termékeket használtunk, ecseteket, palettákat, hogy esetleg később azokat beszerezzék és tudjanak tovább gyakorolni.

548621_327382984011357_576817052_n.jpg

Így telt a nappali smink kurzusunk, aminek már alig várom a folytatását, mert én magam is nagyon sokat kaptam a lányoktól. Szuperül éreztem magam a társaságukban, arról nem is beszélve, hogy elképesztő büszkeséggel töltött el, amikor láttam, hogy a végeredmény mennyire tetszik nekik és hogy mennyire hálásak voltak azért, hogy megmutattam nekik, hogy igenis képesek erre is!! :)

Folytatás következik! :)

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása