Smink & Makeup

Alakformálás 3. rész - Elértem az első mérföldkövet

2013. március 24. Katushka

Tudjátok, hogy a nagy esküvői készülődésben az egyik legfontosabb most a számomra, hogy úgy nézzek ki a nagy napon és persze utána is, ahogy szeretnék, vagyis úgy ahogy nagyjából 5-6 évvel ezelőtt is kinéztem már. Mondanom se kell, jó pár kilóval kevesebb voltam. Konkrét kilókat nem szeretnék írni, mert az az igazság, hogy szégyellem... :( 

Amikor elkezdtem odafigyelni magamra és szándékosan nem a fogyókúra szót használnom (majd le is fogom írni, hogy miért), akkor kitűztem magamnak célokat, mérföldköveket, amiket reálisnak tartottam és mindenképp el szerettem volna érni. Az első ilyen mérföldkő az volt, hogy elérjem a 2-3 évvel ezelőtti állapotomat, ami annyira azért nem volt régen. Ehhez összesen 10 kilót kellett leadnom, ami nem is olyan sok, de nem is olyan kevés. 

fogyókúre_Előtte.jpg(Így néztem ki 2012 év végén)

Elkezdtem tehát odafigyelni az étkezésemre:

  • Először kiiktattam a szörpöket és a cukros üdítőket. Ez nem volt nagy kunszt. Igazából tök jól megvoltam nélkülük. Ezzel a lépésemmel szinte azonnal lement 2-3 kiló!
  • Elkezdtem csak tiszta vizet inni. Mindig mindenhol azt olvastam, hogy egy felnőtt embernek naponta 2-2,5 liter vizet biztosan meg kell innia, mert ez így egészséges. Korábban sajnos már akkor nagyon büszke voltam magamra ha egy nap 1 liter vizet magamba tudtam diktálni... Tehát ezen is változtatni kellett.
  • A munkahelyemre kartonszámra rendeltem a vizeket, 1,5 literes kiszerelésben. "Beprogramoztam" magam, hogy délig, legkésőbb 13:00-ig meg kell innom az első 1,5 literes vizemet. Ezután a munkahelyemen még volt legalább 6 órám, hogy megigyak még 1,5 litert, így simán kijött a 3 liter. Néha már odáig fajult a helyzet, hogy délután 4-ig megittam a második 1,5 litert is, úgyhogy jöhet még egy üveg víz. Azt azért már igyekszem nem meginni a hátralévő 2-3 órában, de muszáj innom, különben ha eltelik úgy akár fél óra, hogy nem ittam, akkor kiszárad a szám. Néha már úgy érzem, hogy kicsit átmentem kényszeres vízivóba, de ez legyen a legnagyobb bajom. A vesém legalább alaposan ki van tisztítva :) 
  • Világ életemben nagyon fejfájós voltam, migrénem meg kéthetente volt. Jött-ment, amikor akart... Nem tudom, hogy ez a mennyiségű folyadék vagy a normális táplálkozás az oka vagy éppen mind a kettő együtt, de nekem lassan 3 hónapja nem hogy migrénem nem volt, de még fejfájásom se!!! Pedig az elmúlt pár hónapban rendesen jöttek-mentek a frontok.
  • És ami az étkezést illeti... Nos ezen a téren se nagyon brillíroztam eddig. Az sajnos alap volt, hogy hetente legalább egyszer-kétszer junkfoodot ettem, de amikor nem azt ettem, akkor is krumplit ettem hússal, vagy sima kenyérből szendókat... Szóval mondhatni nem étkeztem túl szénhidrátszegényen...
  • Sajnos arra nincs időm, hogy esténként olyan ételeket főzzek magamnak, amik egészségesek. Fontos az is, hogy naponta legalább négyszer, de inkább ötször együnk... Nos eddig itt is kilógott a lóláb... Örültem, ha egy nap kétszer max. háromszor ettem... Mivel nem volt időm előre főzni, minden nap ki kellett találnom, hogy mit egyek és azt megvenni. Azt már hadd ne mondjam, hogy ez is általában gyros volt vagy pizza vagy rántott hús...
  • Sajnos még most sem gondolom azt, hogy értenék ahhoz, hogy mi igazán egészséges és mi nem, de például nekem sokan azt mondták, hogy ha rizst eszem natúr hússal, azzal nagy kárt nem tehetek magamban. Ezek után elmentem egy konzultációra, ahol felmérték az állapotomat és megkérdezték, hogy miket eszem. Elmondtam ezt, erre finoman szóval leteremtettek, hogy eszembe ne jusson még rízst se enni, mert az se épp az a kaja, amit most ennem kellene. Megkérdeztem ezek után őket, hogy akkor mégis mi a fenét egyet? Nincs időm főzőcskézni, képtelen vagyok minden nap salátákat enni, meg túrót, meg hamletet, mert így pont azt érjük el, hogy pár nap után kiborulok és bemegyek a mekibe és jól telezabálom magam...
  • Azt tanácsolták nekem pédául, hogy próbáljam ki a házhoz szállítós rendelést, ezek közül is sokféle van, amiben normális ételeket adnak és még finomak is. Így legalább normális főételt fogok enni.
  • Aztán arra is rájöttem, hogy: oké, hogy az ebéden normális lenne így, de ott a reggeli, meg a vacsi és még mindig ez így csak három étkezés, és akkor miket egyek? Én képtelennek tartom magam arra, hogy számolgassam a kalóriákat, meg méregessem a kaják súlyát, hogy mikor, miből, mennyit eszem. Bár van egy kedves ismerősöm, aki ezzel a módszerrel iszonyatosan durván lefogyott, de mondta, hogy nagyon nem volt sétagalopp. 
  • Aztán elkezdtem keresgélni ételfutáros cégeket, hogy kinek milyen ajánlatai vannak. Voltak olyanok, amiket korábban már próbáltam, de nem igazán jöttek be, mert sajnos elég válogatós és finnyás vagyok :( 
  • Fontos volt az is, hogy olyat találjak, akiknek van egész napos menüjük, tehát reggeli, ebéd, vacsi + még egy étkezés.
  • És ekkor jött az, amire nem számítottam, hogy engem is el fog kapni ez a gépszíj. Már régóta követem Norbi Facebook oldalát (csak kíváncsiságból), és néha olvasni "csoda story-kat", hogy mittudom én mennyi idő alatt ledobtak csak úgy 50 kilót stb. És abban a pillanatban nekem valamiért hihetőnek tűnt és úgy voltam vele, hogy végül is egy próbát megér. Felmentem a rendelős oldalára és találtam is kétféle menüt, amiből lehetett választani és abban napi 4 étkezés van benne: reggeli, ebéd, uzsi, vacsi. Emlékszem, keddi napon, délután adtam le az első rendelésem és akkor már csak csütörtökre lehetett rendelni. Úgy voltam vele, ha ez bejön, akkor rendelek jövő hétre is.
  • Megérkezett az első szállítmány és konkrétan egy halom kaját küldtek :) Az volt a legmeglepőbb, hogy a válogatós ízlésem ellenére mindegyik kaja nagyon ízlett.
  • Ezen felbuzdulva rendeltem a következő hétre is. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy hétvégére is lehetett rendelni, amit pénteken kihoztak, így az egész hetes odafigyelés után nem kell beleesni abba a hibába, hogy vasárnap a normális étkezésünket jól szétcsapatjuk jó kis pörivel meg rántott hússal. :) Sőt én a családi összejövetelekre is viszem magammal az ebédemet és azt szoktam enni. Hála égnek ezt elnézik nekem a rokonok, sőt büszkék is, hogy ilyen nagy önfegyelmem van. 
  • Onnantól fogva minden hétre rendeltem magamnak egész napos menüket. Sok ismerősöm megkérdezte, hogy megéri ez? Nem drága? Mindenkinek azt mondom, hogy nekem abszolúte megéri. Kétféle menü van ott, vagy egy 1.750 forintos és egy 2.650 forintos menü. Én a munkahelyem környékén minimum 900-1.200 forintért tudok magamnak kaját szerezni, úgyhogy ha kedvemre való az olcsóbb menü, akkor az hogy megéri, nem kifejezés, mert ezért a pénzért négyféle ételt kapok. Sőt még a drágább menü is megéri!
  • Szerintem a többi ételszállítónak is vannak hasonló menüi, de én azért választottam ezt, mert itt nemcsak hús-saláta kombók vannak, hanem a pörkölttől kezdve a főzelékeken át a rakott káposztáig mindenféle étel van. Sőt csomószor uzsonnára sütit küldenek, pl. sacher tortát! :)  
  • Van persze olyan, hogy az egész napos menüben egy étel nem tetszik, de azt simán tudom helyettesíteni, és mivel fanatikus lettem, ezt is Norbis kajával pótolom. Minden héten elmegyek szépen a "Norbi boltba" és veszek pászkát, kenyeret, mártogatós kencéket. Sőt csokit és pudingot is. Igaz ezeknek az ára már húzósabb, de úgy fest, hogy megérik a pénzüket!
  • Fontos a mozgás mellette, de már én is azt mondom, hogy a fogyókúra - ami nem is az igazából, mert tök normális kajákat eszem - a legfontosabb. 60% a kaja, 40% a mozgás vagy még kevesebb. Amikor az időm engedi, elmegyek futni, hetente 2-szer legalább, illetve járok alakformáló kezelésre is, de ez szerintem a súlyomat nem befolyásolja ilyen mértékben, inkább az esztétikai részét javítja - kevesebb narancsbőr és a bőröm is feszesebb.

És akkor hogy mindez mire is volt nekem elég?! Pontosan arra, hogy 2,5 hónap alatt lement az első 10 kiló! Mondanom sem kell, volt nagy sírás-rívás, amikor megláttam a mérleg kijelzőjét :) először azt hittem, hogy rosszul látom, úgyhogy vagy háromszor mérlegre álltam utána.

image_1364027350304867_ok.jpgEz a kép pedig ezen a héten készült az Operában

És mielőtt szó éri a házam elejét, elmondanám, hogy Norbinak a világon semmi köze ehhez a poszthoz. Azt se tudja, hogy a világon vagyok :)

Nem fogok itt megállni! A következő mérföldkő innen számítva 7 kiló ledobása, és utána még 3, a határ pedig a csillagos ég.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása