Smink & Makeup

Színesedj be a fesztiválszezonra

2014. július 04. Katushka

Amikor kicsi voltam, emlékszem, hogy lehetett ilyen jellegű termékeket kapni, de akkor még nemigen volt lehetőségem kipróbálni őket :) Nah de majd most!

hairmascara.jpg

Az IsaDora piacra dobta a saját hajszínező spirálját, a Hair Mascara-t. 10 színben érhető el ez a termék, a visszafogott bronzos és szőke árnyalattól egészen a pinkig, csakis bevállalósoknak :)

9_178225841_196156586.jpg

Használata nem nagy ördöngösség, az ember magának is könnyedén meg tudja csinálni, de akár egy nyári délutánon barátnőkkel összegyűlve is lehet egymás haját színezni :) Tény, hogy nem tartós festék, de lehet, hogy ez nem is baj, mert vízzel könnyedén kijön. Ergo a Balcsiba ne nagyon menjetek be vele, de ha nem éri víz, akkor szépen tartja a színét. Megmondom az igazat, amikor először hallottam erről, elég szkeptikus voltam. Azt hittem, hogy a végeredmény finoman szólva is ocsmány lesz. De a lenti videóban, ahol a barna hajú lány picit világosítani próbált a haján, engem meggyőzött. Azt azért nem mondanám, hogy a rózsaszínt bevállalnám, de ki tudja. Azt se gondoltam soha, hogy egyszer sárgára lesznek lakkozva a körmeim és a kedvenc ruháim neon és menta színűek lesznek :D

Pár egyszerű lépést kell csak követni.

A lényeg hogy a haj legyen száraz és alaposan ki legyen fésülve! Ki kell választani az adott tincset és azon egyszer-kétszer át kell húzni a spirált, hogy szépen egységesen befogja a hajat a szín. Ezután mivel minimális nedvesség került a hajra, hajszárítóval meg kell szárítani. A végeredmény így lesz a legtökéletesebb.

Hogy szemléltessük a használatát mutatok egy videót, amin tökéletesen látszik, hogy mit tudnak ezek a "haj spirálok".

Ezeket a termékeket kizárólag a Douglas boltokban lehet megvásárolni 4 390 forintért. De nálunk is érdemes körülnézni, mert a blogsale keretein belül is meg lehet őket venni, jóval olcsóbban ;)

Nektek hogy tetszik? Kipróbálnátok? :)

Ez egy régi poszt újratöltése

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása