Smink & Makeup

Teszt - Revolution Pro Looks Palette Stripped&Bare

2015. június 01. Katushka

Lényegében tök mindegy, hogy milyen évszak van és milyen év, a nude paletták korszaka örök. Talán nincs is olyan sminkmárka, akinek nincs egy már-már klasszikusnak számító nude palettája. Az első nagy kedvencem a Sleek Au Naturel paletta volt. Abból kettőt is elhasználtam pár év alatt. Majd jött a Maybelline The Nudes palettája. Szintén alap darabja lehet bármelyik hölgynek. És most itt az új versenyző, a Makeup Revolution Stripped&Bare palettája. Az imént felsorolt három paletta közül kettő olyan (Maybelline, Revolution), ami még kombinációs segítséget is nyújt, bár a kreativitásunkat nyugodtan megcsillogtathatjuk, ha más elgondolásban akarjuk használni a színeket.

dsc09345.JPG

De akkor térjünk rá konkrétan a Makeup Revolution palettára. A palettán belül 3 kis palettát találhatunk, 12 színt és 3 highlightert. Mind a 3 mini paletta úgy van összeállítva, hogy egymással harmonizáló színeket kapjunk, de tényleg bárhogy lehet őket kombinálni, nincs semmi sem kőbe vésve. Vannak benne fényes, metál színek és matt színek is. Természetesen a paletta rész egy teljes fedelet elfoglaló tükör, ami segíthet egy gyors igazításkor. Szintén a paletta rész egy két végű szivacsos aplikátor. Erről nem fogom ismét kifejteni a véleményemet, mert párszor már leírtam, csak annyit róla, hogy van benne, csak tudnám minek... 

A 3 paletta balról jobbra haladva egyre sötétebb összhatást mutat, de ennek ellenére mindenféle bőrszínhez, szemszínhez használhatóak, attól függően, hogy mennyire akarunk erős sminket készíteni. Található benne 3 highlighter is, melyet elsősorban a szemöldökcsontra kell felvinni és esetleg a belső szemzugba. A fémes finishű festékek már-már krémes állagúnak tűnnek. Mindegyik szín elég jól pigmentált és minimális poroznak. Nagyon jól eldolgozhatóak, így nincs kifogás, hogy miért nincsenek elsatírozva a színek :)

A paletta ára nagyon nagyon jó, tekintve, hogy 2 790 forintba kerül! Már így is baromira megéri, viszont ha most rendeltek a Pink Pandáról, akkor a PINKPANDA kóddal 15% kedvezményt kaphattok. Viszont a kód "csak" június 30-ig érvényes!

dsc09346.JPG

dsc09357.JPG

dsc09348.JPG

dsc09358.JPG

dsc09350.JPG

dsc09365.JPG

Az első palettával készült is egy teljesen sima, nappali smink, egy kis fényes-fémes hatással.

dsc09369.JPG

dsc09370.JPG

Fülbevaló: Bizsuk.com

dsc09393.JPG

dsc09394.JPG

Hamarosan érkezik még sminkötlet a palettából ;) 

A terméket a Pink Pandától kaptuk tesztelésre, de ez a véleményünket nem befolyásolta!

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása