Smink & Makeup

Arctisztító kefe - érdemes beszerezni? Philips VisaPure Essential, Clarisonic PLUS és Sigma arctisztító teszt

2015. november 14. spacegirl

dsc_0295-12.jpg

Számos posztot írtunk már arról, hogy miért is fontos a megfelelő arcápolás, azon belül is a hámlasztás, és hogy milyen termékeket használhattok erre a célra, ezért most csak röviden foglalom össze a legfontosabb tudnivalókat. A hámlasztók gyakran "mostohagyereknek" számítanak az arcápolásban, azaz sokan egyszerűen kihagyják ezt a lépést. Pedig a hámlasztás az egyik legjobb módja annak, ahogy szebb legyen a bőrünk. A hámlasztással a bőr felső rétegének megújulását gyorsíthatjuk fel, aminek számos jótékony hatása van:

  • elősegíti a bőr megújulását (a kor előrehaladtával ez a folyamat lelassul, így még fontosabbá válik a hámlasztás!),
  • simább lesz tőle a bőr,
  • eltávolítja az elhalt hámsejteket, melyek könnyen el tudják tömíteni a pórusokat, így segít megelőzni a pattanások kialakulását,
  • ragyogóbbá teszi a bőrt, azaz segít csökkenteni a sötétebb foltokat, a hegeket, ill. apró ráncokat,
  • előkészíti a bőrt a szérumok és hidratálók számára, így azok könnyebben beszívódnak.

A hámlasztók két fő típusba sorolhatók: fizikai hámlasztók és kémiai hámlasztók. Előbbiek fizikai módon távolítják el az elhalt hámsejteket, azaz szó szerint leradírozzák őket. A kémiai hámlasztók BHA (szalicilsav) vagy AHA (pl. glikolsav) savat tartalmaznak és kémiai módon hámlasztják a bőrt, így segítve elő az elhalt hámsejtek leválását.

De mi köze mindennek az arckefékhez?

Az arckefék, amikről ebben a posztban szó lesz, kettős funkciót látnak el: egyrészt segítenek az arc alapos megtisztításában, másrészt kíméletes fizikai hámlasztóként elősegítik a bőr megújulását. Ha valamihez hasonlítani szeretnénk őket, akkor az elektromos fogkefék juthatnak az eszünkbe, hiszen ezeken is műanyag sörtés, cserélhető fej van, amely valamilyen mozgást végez annak érdekében, hogy a bőrünket megtisztítsa.

Az arckeféket minden esetben vizesen kell használni valamilyen lemosóval együtt, egyéb esetben a tájékoztató anyaguk szerint is felsérthetik a bőrt. A cserélhető fejek erőssége, és adott esetben mérete is eltérő lehet, így ezeket különböző bőrtípusokra (normál, érzékeny) és -felületekre (arc, test) ajánlják.

Amit fontosnak tartok még kiemelni, hogy arckefe használata mellett lehetőleg ne használjunk egyéb fizikai vagy kémiai hámlasztót, és véletlenül se feledkezzünk meg a megfelelő  fényvédelemről. A higiénia és a hatékony tisztítás érdekében a kefefejeket csak egy személy használja, és 3 havonta ajánlott cserélni (a köztes időben pedig szappanos vízzel tisztítani), amikor készüléket választotok, ezzel a későbbi költséggel is kell még számolni.

Sigma Cleansing & Polishing Tool és egyéb olcsó arckefék

Több mint négy éve tettem szert az első arckefémre, amit a Sigmától kaptam tesztelésre. Ezt a terméket a Sigma már nem árulja, azért tartom mégis fontosnak megemlékezni róla, mert egy kifejezetten olcsó, 19 dolláros árnál kezdődő darabról volt szó, amihez hasonlót számos helyről be lehet szerezni a mai napig.

Ez a termék egy helyes, rózsaszín-fehér műanyag dobozban érkezett, amiben magát az arctisztító készüléket és a három, cserélhető fejet találtuk. Ebben a dobozban a készülék praktikusan tárolható és szállítható, sajnos a másik két, egyébként lényegesen drágább termékhez ilyet nem mellékeltek. Ez az arctisztító két hagyományos ceruzaelemmel működik, ami sokkal kevésbé praktikus, mint a másik kettő esetében az akkumulátoros megoldás. Érdemes figyelni rá, hogy akkumulátoros legyen, ami megvesztek.

A csomagban található három kefe különböző erősségű, a két puhábbat (rózsaszín és rózsaszín-fehér) napi, a keményebbet (fehér) pedig heti használatra javasolták. A készüléken két sebességfokozat van, és a fejek egyszerű, forgó mozgást végeznek. Bár nincs különösebben érzékeny bőröm, a közepesen erős kefe azonnal felsértette a bőrömet és később a legpuhább változat is túl keménynek bizonyult a számomra, még a lassabb fokozatot használva is. A sima forgó mozgás miatt eléggé fröcskölt a szerkentyű, ezért az arctisztítást leginkább zuhanyozás közben lehetett végezni vele. A hajamat pedig jól hátra kellett fogni, mert egyébként könnyen elkapta és összekócolta. Mindezek miatt nem ajánlom, hogy olyan arckefét válasszatok, amely csak sima forgómozgást végez, mert a többi változathoz képest durvább és kevésbé hatékony, emellett fröcsköl is.

A Sigma kefék méretét megfelelőnek találtam, bár el tudtam volna képzelni egy kisebbet a nehezebben elérhető részekre (például orrnyereg), illetve egy nagyobbat a test radírozásához. Bár nagyon tisztának és frissnek éreztem a bőrömet utána, valahogy túl erős, túl sok volt ez a behatás és hamarosan a fürdőszobaszekrény mélyére száműztem ezt a szerkezetet. Összességében nem javaslom, hogy ehhez hasonló olcsó készülékre ruházzatok be, mert a minőség mindenképpen kompromisszumos, és valószínűleg ugyanúgy fogtok járni, mint én, hogy nem használjátok egyáltalán.

A méltán híres Clarisonic

A következő arckefémre jó pár évet kellett várnom, tavaly áprilisban hozta be ugyanis a L'Oreal Magyarországra a Clarisonic-ot, és volt szerencsém egyre rátenni a kezemet. Ez a még 2004-ben bevezetett márka volt a kategória úttörője, ők hozták be az ún. Sonic Technology-t, azaz hanghullámmal működő technológiát a forgó mozgással szemben. Az igazi fordulópontot 2007 jelentette a számukra, amikor Oprah Winfrey a műsorában jelentette be, hogy használja a terméket. Később sztárok sora csatlakozott hozzá, és mindannyian elismerően nyilatkoztak a márkáról. A L'Oreal 2011-ben vásárolta fel a céget. Én magam elég régóta szemeztem a Clarisonic-kal, és amikor 2011-ben New Yorkban jártam, még a vásárláshoz is egészen közel kerültem, de végül mégsem vettem meg, mert - legalábbis számomra - elképesztően sokba került (persze kevesebbe, mint ma itthon).

A Clarisonic készülékből jelenleg háromféle érhető el, a MIA 2, a PLUS és a PRO, ezen kívül pedig lemosók, cserélhető kefék és töltők vásárolhatók hozzá. Nekem a PLUS készülék van meg, amely teljesen vízálló, három sebességfokozattal és személyre szabható egy vagy két perces időmérővel, illetve három perces test programmal rendelkezik. A csomagolás a kíméletesen tisztító és a testtisztító kefefejet tartalmazta, illetve egy lemosó és egy bőrradír mintát.

A Clarisonic arctisztítók speciálisan kiképzett szálai magas frekvencián - 300/másodperc - két irányban mozognak, és azt ígérik, hogy a manuális tisztításnál hatszor nagyobb nagyobb hatékonysággal tisztítják meg a bőrt. Ezt nehéz megítélni, de kétségtelen, hogy sokkal tisztábbnak érződik tőle az arc, mint egy hagyományos tisztítás után. Ennek köszönhetően segít megelőzni a pattanásokat és optikailag kisebbnek tűnnek a pórusok. A bőr érezhetően simábbá és puhábbá válik és láthatóan serkenti a bőr megújító folyamatait.

Szintén a fő ígéretek közé tartozik, hogy a forgó mozgással ellentétben az oszcilláló mozgás biztonságos, mechanikai károsodást nem idéz elő, azaz nem sérti fel a bőrt. Ami a saját tapasztalatomat illeti, az első használatnál kicsit kipirosodott tőle az arcom, de valószínűleg túlzottan rányomtam a bőrömre. A második használattól kezdve ilyet már nem tapasztaltam, pedig nem is a legérzékenyebb bőrre való kefét használom. Ami a gyakoriságot illeti, nem ajánlanám heti 2-3 alkalomnál többször, akkor is csak az egyperces programmal. Bár a honlapjuk szerint nem hámlaszt a termék és akár napi kétszer is használható, valójában a hámlasztó termékekéhez hasonló a hatása, és azokat többnyire nem célszerű napi rendszerességgel használni (persze ez függ a bőrtípustól és a konkrét terméktől). A testre való kefe valamivel nagyobb és persze erősebb is, de ennek a hatékonysága véleményem szerint gyengébb, így a testradírozásnál maradtam a hagyományos megoldásnál (a testradírt és a kefét már feleslegesnek tartom kombinálni).

A kefefejek lekerekített és sima sörtékkel rendelkeznek, a szálak hossza, tömörsége és textúrája pedig a bőrtípusnak megfelelően választható ki a kínálatból: normál, kíméletesen tisztító (minden bőrtípusra), gyengéden tisztító (érzékeny és száraz bőrre), mélytisztító (tág pórusokra), test (minden bőrtípusra). A kefe színes szálai és a kefefej alapjának színe segít, hogy meg tudjuk különböztetni őket. Az ígéretek szerint gyorsan száradó, nagyon puha anyagból készülnek, amelyen nem telepednek meg a baktériumok. A külső kefegyűrű nem mozog, hosszabb szálai fröccsenés-védőként szolgálnak. Ami a saját tapasztalatomat illeti, a kefe tényleg nem fröcsköl a használat során, de a száradása szerintem nem túl gyors.

A készülék kialakítása elegáns és lekerekített, nagyon kényelmes kézbe venni és használni. Az akkumulátoros megoldás, illetve a vízállóság (ennél a modellnél!) szintén megkönnyíti a használatot. A készüléken a T-Timer beindításával egy egyperces szakasz indul el, aminél 20 másodpercig a homlokunkon, 20 másodpercig az orrunkon és az állunkon, majd 10-10 másodpercig az orcáinkon használjuk körkörös mozdulatokkal. A területek közötti váltást a gép sípolással jelzi. Ez praktikussá és egyszerűvé teszi a használatot. A töltő meglehetősen masszív tartóként is funkcionál. Egy 5 órás feltöltéssel 30 alkalommal használható.

Ami az árakat illeti, a MIA 2 változat ajánlott fogyasztói ára 44.900 Ft, a PLUS készüléké pedig 67.700 Ft. A kefefejek, amiket 3 havonta ajánlott cserélni, 7.500 Ft-ba kerülnek. A Hidratáló lemosó, a Frissítő lemosó gél és a Finomító testradír szintén darabonként 7.500 Ft-ért vásárolható meg. A lemosók egyébként parabén-, SLS (Sodium Lauryl Sulfate) és szappanmentesek, de véleményem szerint nem must-have darabok, nyugodtan lehet a már bevált lemosónkat használni helyettük. A MIA 2 és PLUS készülékek kiemelt Douglas parfümériákban vásárolhatók meg, míg a PRO változat a Lancome Szépségszigeten a Westendben.

A legutóbbi trónkövetelő: Philips VisaPure Essential

A harmadik arckefe, amit kipróbáltam a Philips újdonsága, a VisaPure Essential. A VisaPure-ból kétféle érhető el, az Essential mellett Advanced változatot is kínálnak (utóbbihoz masszírozó fejek is vannak). Ötféle kefe vásárolható: normál bőrre, érzékeny bőrre, extra érzékeny bőrre, pórusok mélytisztítására és bőrhibákra (Anti Blemish kefefej). Minkért készülék arctisztításra ajánlott, nincsen testhez való programja, ill. keféje. Nem kínálnak arctisztító szereket sem, ami egyébként egyáltalán nem probléma, véleményem szerint az emberek többsége úgyis ragaszkodik a bevált lemosójához. Mindkét készülék vízálló, így használható a zuhany alatt.

A VisaPure Essential azt ígéri, hogy 10-szer jobban megtisztítja a bőrt, mint a hagyományos lemosás. Ennél az ígéretnél éppen annyira bajban voltam, mint a Clarisonic esetében, hiszen ezeket elég nehéz számszerűsíteni. Ebből a szempontból nem éreztem különbséget, a Philips újdonsága is nagyon hatékonyan tisztít és simává, puhává teszi a bőrt, megkönnyítve a bőrápoló készítmények felszívódását és a helyi vérkeringés élénkítésével ragyogóbb arcszínt eredményez.

A VisaPure Essential készülékhez normál és érzékeny bőrre való kefét mellékeltek. A kefék mérete jóval kisebb, mint a Clarisonic esetében, így a kisebb bőrfelületek tisztítása egyszerűbb. A készülék keféje rezgő és forgó mozgást végez. A rezgés funkciója, hogy felszedje fel az arc felületén lerakódott szennyeződéseket, elhalt hámsejteket és sminkmaradványokat. A forgó mozgás célja, hogy eltávolítsa ezeket a lerakódásokat, így biztosítva a bőr mélyebb tisztítását.

A készülék alakja teljesen más, mint a Clarisonic és a Sigma modell esetében volt, de éppen annyira kényelmes használatot biztosít. Kétféle intenzitási beállítás közül választhatunk: az 1-es beállítás gyengéd tisztítást tesz lehetővé, míg a 2-es beállítás intenzívebb kezelésre szolgál. Az arctisztítási program mindkét beállításnál 1 perces, a bőrterület-időzítő egy rövid szünettel jelzi, ha már célszerű áttérni a következő bőrterületre. A készülék automatikusan megáll, miután befejeződött egy teljes arc program. Egy 6 órás feltöltéssel 30 alkalommal használható. Erre a termékre is igaz, hogy számomra heti 2-3 alkalommal bőven elég használni.

A Philips VisaPure Essential tartója bizonyos szempontból praktikusabb, mint a Clarisonic-é, ugyanis a készüléket a kefével együtt úgy helyezhetjük el benne, hogy az védett helyen van, mégis jól tud szellőzni (a másik, kupakos megoldásról ez nem mondható el). Sajnos azonban a tartó kevésbé stabil, könnyen kibillenthető belőle a készülék és elsőre nem is teljesen egyértelmű, hogy hogyan kell beletenni. Praktikus, hogy mellékeltek hozzá egy utazós szövettokot is.

A Philips VisaPure Essentialhoz 53.000-55.000 Ft-ért lehet jelenleg hozzájutni webáruházakban, illetve a Media Marktokban is elérhető. A kefefejek pedig 4-6.000 Ft-ba kerülnek.

Íme a három készülék fontosabb jellemzői egy táblázatban:

arctisztito_kefek2.png

Összességében azt kell mondanom, hogy értem az óriási lelkesedést a kategória iránt, és a Clarisonic és Philips arctisztító közül nehéz egyértelmű nyertest választani, mindkettőnek remek a tisztító hatása, és a különböző keféknek és sebességi fokozatoknak köszönhetően - elvileg - bármilyen bőrtípus esetében jól használhatók. (A nagyon érzékeny bőrűeknek mondjuk nem ajánlanám őket nyugodt szívvel.) A Philips kisebb feje nekem nagyon bevált, valamivel kényelmesebb használni, mint a Clarisonic-ot. Ez a merítés persze nem teljes, hiszen más cégeknek - pl. Braun - is van hasonló készülékük, azokat azonban nem próbáltam, így nem tudok róluk véleményt mondani.

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy nem lehet élni nélkülük, mert egy jól összeállított bőrápolási rutinnal olcsóbban is lehet hasonló eredményt elérni. Ami viszont nagyon jó bennük, hogy egyszerű megoldást kínálnak, nem kell tovább keresgélni a tökéletes radírt. A használatuk nagyon kellemes és tényleg szuperül tisztítanak. Sőt érdemes megfontolni, hogy a párotokkal együtt ruházzatok be egy készülékre, hogy el tudjátok osztani egymás között a költségeket (meg persze a fejeket is, hogy mindenki csak a sajátját használja).

Bízom benne, hogy ez az összeállítás hasznos volt a számotokra, hogy el tudjátok dönteni, szükségetek van-e ilyen eszközre és ha igen, milyen szempontokat vegyetek figyelembe a választásnál.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása