Smink & Makeup

Teszt, swtach - Gallany CRÈME SATIN LIPSTICK I Red, Ida

2016. január 10. Katushka

Pár napja már olvashattatok a blogon egy új márkáról, amit most még csak Amerikában forgalmaznak, de ha minden igaz, hamarosan itthonról is elérhető lesz a Gallany Cosmetics. A termékek természetes anyagokból készültek és szerintem büszkék lehetünk Gál-Csiszár Idára, hogy ilyen jó kis termékekhez juttat minket. Volt szerencsém néhányat kipróbálni néhányat a kínálatból, köztük két rúzst is. Ebben a posztban most ezekről olvashattok.

dsc_0488.jpg

  • A rúzsok nagyon krémesek, szépen lehet velük dolgozni.
  • Kialakításuk segíti a precíz munkát.
  • Jól hidratálják az ajkakat, még kopás után is.
  • Mind a két rúzsnak nagyon kellemes, enyhe fénye van.
  • Enyhén megfogja a bőrt, így érdemes kétfázisú lemosóvak eltávolítani.
  • Nem tartósak, tehát az evés, ivást nem bírják jól, javításra szorulnak.
  • A Red árnyalat egy klasszikus vörös árnyalat, enyhe kékes tónussal. Nem mondom, hogy erős fedése van, mert nem lenne igen. De tökéletes átmenet egy szájfény és egy rúzs között. 
  • Az Ida árnyalat már egy masszívabb árnyalat, telt színével. Ez is egy piros árnyalat, kicsit intenzívebb narancsos beütéssel. Ennek a pigmentáltsága kielégítőbb mint a Red árnyalaté. 
  • Aki szereti a feltűnő megjelenést az nyugodtan használja hétköznapokra is, de én inkább megtartanám egy színházba, vagy egy partyra.
  • Ár/érték aránya korrekt,  22 dollárba kerül, ami kb. 6 400 forint. 

Red

dsc_0431.JPG

dsc_0432.JPG

dsc_0495.jpg

img_0573.JPG

Ida

dsc_0435.JPG

dsc_0438.JPG

dsc_0499.jpg

img_0572.JPG

  • Termék: 9/10
  • Pigmentáltság: 8/10
  • Textúra: 9/10
  • Tartósság: 7/10
  • Felvitel: 9/10
  • Ár/érték arány: 9/10

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása