Smink & Makeup

Hasznos öltözködési és egyéb tippek fesztiválokra vagy táborba

2016. június 29. Katushka

Most, hogy már elindult a fesztiválszezon, szeretném veletek megosztani a pár éves tapasztalataimat. Voltam már jó pár fesztiválon és egyszer-kétszer már sátraztam is ezeken, attól függetlenül, hogy nem vagyok egy sátorozós típus. A legtöbb oldalon ilyenkor divat témában szinte kizárólag csak olyan outfiteket lehet látni, amik totál "hippisek", már-már igénytelenek, éppen olyanok, amilyeneket az év egyetlen szakában sem hordunk, legalábbis szerintem. Ilyenkor látszólag sokan kivetkőznek magukból és olyan ruhákat és kiegészítőket öltenek, amik miatt az anyukájuk nem biztos, hogy otthon megdicsérné őket. Nem kell úgy kinézni, mintha egyenesen Woodstockból érkeztünk volna. A lényeg, hogy önmagunk legyünk, érezzük jól magunkat és kényelmes ruhát viseljünk, persze az időjárásnak megfelelően. Ehhez próbálok most pár tippet adni, nem feltétlen csak fesztiválokra, táborozáshoz is hasznosak lehetnek ezek a tanácsok.

Fotor0628172514.jpg 

Kényelmes öltözet

Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy kényelmes nadrágot/szoknyát, felsőt és cipőt válasszunk, ne pedig feltétlen az utolsó divat alapján öltözzünk. Bármilyen időt is mondanak, a hidegre is fel kell készülni, mert sajnos én a felkészültségem ellenére is kaptam már tüdőgyulladást fesztiválkor… :( Nem volt kellemes.  Legyen mindig nálatok legalább egy hosszúnadrág és egy rövidnadrág, esetleg szoknya. Lehet az a szoknya hosszú, maxiszoknya is, de szerintem az nagyban megnehezítheti a dolgunkat, például amikor mosdóba kell menni, tekintve, hogy nem túl nagyok a fesztiválos wc-k és nem is mindig a legtisztábbak… Sajnos mindenre gondolni kell. Dzseki, kardigán is legyen mindig nálunk, ha tudjuk, hogy ott ér minket az este/éjszaka, mert olyankor nagyon le tud hűlni a levegő és mikor kimelegedve kimegyünk egy koncerthelyszínről, akkor nagy a veszély, hogy megfázunk. Ilyenkor semmibe se telik a derekunkról lekötni pl. a farmerdzsekit és abban sétálgatni tovább. Esőkabáttal vagy valami vízálló dzsekivel is érdemes felszerelkezni, mert még egy futó zápor is rendesen össze tudja vizezni a szettünket, hacsak nem tudunk esővédett helyre behúzódni. És ha napközben a fesztivál területén sétálunk, akkor nem árt, ha a fejünkre húzunk egy sapit vagy egy kalapot, így legalább nem kapunk napszúrást.

fesztivál szett.jpg Ez az én fesztiválszettem :) alap a fekete felső, a farmer, Converse, farmer dzseki

Cipő

Sokszor látni olyan lányokat, akik képesek eljönni egy fesztiválra magassarkúban. De most komolyan… Ezek a lányok tényleg nem hitték el a pasijuknak, hogy sár, por, piszok lesz, az egyeletlen talajról már nem is beszélve? És csodálkoznak, ha 1-2 óra után az egészségügyi sátorban kötnek ki, fáslival a bokájukon egy minőségi bokaficam miatt… Tényleg csajok! Kinek kell ez? Nem mondom, hogy mindenki tornacsukába nyomja, de azért van átmenet :) Én a flip-flop papucsokat és a szandálokat azért nem szeretem ilyenkor annyira, mert azokban sokkal hamarabb koszos lesz az ember lába és ha rálépnek, akkor nincs fölötte cipőréteg, ami megakadályozhatná a sérülést. Én a Converse és a balerina cipőket preferálom leginkább ilyenkor. Azok mindig kényelemesek, legalább picit védik a lábat a sérülésektől. Viszont nem árt beszerezni egy jó minőségű gumicsizmát sem, mert abban árkon-bokron is átkelhetünk, legyen bármekkora eső. Ha befér a táskába, akkor vigyétek Ti is magatokkal, én is így fogok tenni :)

fesztivál szett 2.jpgTáska

Én fesztiválokra mindig oldaltáskát viszek. Azzal a legkevesebb a macera. Egyszerűen átdobom a vállamon és kész. Sokszor látok olyan csajokat, akik pl. borítéktáskával mászkálnak vagy ne adj isten vállra akasztható tasikkal. Aztán csodálkoznak, hogy kényelmetlen velük bulizni és leteszik a földre, ahol véletlen valaki rálép és már megy is a hiszti. Persze én sem örülnék, ha rálépnek a táskámra, de én nem is teszem le a földre. Nagyon figyeljetek arra mindig oda, hogy a táskátokon legyen zipzár és az mindig legyen behúzva, mert sajnos az ördög sosem alszik… Zsebesek sajnos mindenhol vannak. Nem kell nagy puttonyokkal mászkálni, mert buli közben nem sok mindenre van szükség. Ami mindig nálam van:

  • Napszemüveg
  • Mini sminkszett (javításhoz, púder, szájfény, szemceruza)
  • Legyező – Ez lehet feleslegesnek tűnik, de amikor nagyon meleg van, akkor jó szolgálatot tud tenni. Én minden évben felszerelkezem az Ázsia Centerben egy-két darabbal, azzal kihúzom a nyarat – tovább nem is nagyon bírják.
  • Zsepi – Ez mindig jól jön :)
  • Rágó
  • Hűsítő kendő vagy mini sminklemosó kendő, pl. Baleás
  • Kézfertőtlenítő zselé – Nem árt néha átkenni a kezünket egy ilyen krémmel :)
  • Mini kézmosó folyadék vagy tusfürdő, mert a legtöbb WC-nél ha van is folyóvíz, szappan tuti nincs, legalábbis én még sose láttam…
  • Telefon – Érdemes letölteni az aktuális fesztivál applikációját, mert abban könnyen nyomon lehet követni a programokat és térkép is van benne

 táska kollázs.jpg

Egészségügyi csomag

Ha sátrazunk, ha nem, néhány dolog mindenképp legyen nálunk. Ha "hazamenősben" nyomjuk, akkor nagyjából annyi cucc elég is, amit az imént olvastál. Viszont ha sátrazol, akkor oda több dolgot kell vinned. Kezdjük a fogkefe, fogkrém kombónál. A fogkeféd adott, viszont érdemes venni mini fogkrémet, amit minden DM-ben lehet kapni a „mini cuccos” állványon. Felesleges nagy tubust vinni, csak a helyet foglalja, hacsak nem használjátok ugyanazt a fogkrémet többen, mert akkor érdemes lehet nagyot vinni. WC papírt is érdemes vinni, hogy ha WC-re kell menni, akkor ne zsepivel kelljen vacakolni, mert hogy ez sincs sajnos mindegyik WC-ben. Persze buli közben ne rohangálj egy tekercs budipapírral, de napközben hasznos lehet, így nem a zsepidet pazarolod. Lehet ciki, de nagyon praktikus a babapopsi törlő kendő. Ez tisztálkodásra is nagyon alkalmas, gyorssegély gyanánt, de nagyon jó kiegészítője a WC papírnak. Ezt egy barátnőm ajánlotta és azóta ha sátrazunk, akkor pár csomag tuti van nálunk :) Tusfürdőből is érdemes kicsit választani, szintén a DM-ből vagy bárhonnan, ahol van kis kiszerelés. Én pl. egy Body Shopos mini akácvirágos tusfürdőt fogok vinni, mert most az a kedvencem és abból van pont egy picikém :) Testápoló is javasolt, mert a fene tudja milyen a zuhanyzóban a víz, mennyire szárítja ki a bőrt, a porról meg már ne is beszéljünk. Samponból és balzsamból is bőven elég egy mini kiszerelés. Javasolt jó minőségű izzadásgátlót vinni, mert valószínűleg jó meleg lesz és nem keveset fogunk táncolni, ugrálni :) Én erre az új kedvencemet fogom magammal vinni. Ez most nekem a legbiztosabb védelem. Sminklemosó kendőt is vigyél. Ez nemcsak akkor javasolt, ha sminkeled magad, hanem az arcod áttörlésére is nagyon jó, mert nem kevés por fog lerakódni az arcodon akár egyetlen este folyamán is. Ezzel reggel és este (lefekvés előtt) töröld át az arcod. Fésű sem árt, bár ezt szerintem minden harmadik lány otthon felejti :) Vigyél több hajgumit, mert elszakadhat, legyen vésztartalék. Vigyél szunyogriasztót és kullancsirtót, mert ahol fák, bokrok és szabadtér van, ott kullancsok is vannak. Parfüm sem árt, ha nálad van. Napkrémet mindenképp vigyél és azt egész nap használd, mert amikor épp nem a sátradban vagy és nem este van, folyamatosan ki vagy téve a káros UV sugaraknak. Minek kockáztassuk a leégést?! Szemcseppre is szükség szokott lenni, mert a fesztiválokon nagyon nagy a por, ami nagyon kiszárítja szemet, akár gyulladást is okozhat. Erre nekem évek óta nagyon bevált az Iridina Due szemcseppem.

táska kollázs 2.jpg Gyógyszerek

Hozza úgy a sors, hogy gyógyszerekre ne legyen szükség, de ha mégis, jobb ha előre gondoskodunk a legfontosabbakról. Ami egy fesztiválon szinte mindenkinél adott, az a fejfájás. Vagy napszúrás miatt vagy pedig amiatt a bizonyos másnap miatt. Én erre általában Algoflexet szoktam bevenni, de mindenkinek más a favoritja. A másik betegségforrás, ami igazán kellemetlen, az a hasfájás. Ilyenkor érdemes Nospával és széntablettával felszerelkezni. A torokfájásra is érdemes felkészülni. Erre én Strepsilst szoktam használni. Orrcseppet is mindig viszek magammal, mert megesik, hogy picit meghűlök éjszaka és olyankor az orrom mindig eldugul sajnos. Ami nekem maximálisan bevált, az a Nasivin orrcseppje. Ragtapaszt is érdemes bepakolni, mert az akkor is nagyon jó, ha a cipő mondjuk feltöri a sarkunkat az egész éjszakás táncolás után. Napégés esetén jó ha van nálunk egy flakon Panthenol, mert az nagyon sokat tud enyhíteni a fájdalmakon (de ez persze megelőzhető, ha mindig kenjük magunkat magas faktorszámú napkrémmel!).

Egyéb

Ilyenkor általában minden lány szereti színesebbnél színesebb színekkel lakkozni a körmét. Mi csináltuk már azt is a barátnőimmel régen, hogy minden nap más színűre lakkoztuk a körmünket. Ehhez viszont nemcsak lakkok kellenek, de körömlakklemosó és vattakorong is. Nem kell egy egész üveggel magaddal vinni, mert pl. a Douglasban az XS-es termékcsaládban van körömlakklemosó kendő, ami nagyon jó minőségű és nagyon kevés helyet foglal. Manikűrkészlet sem árt, ha legalább egy van a társaságban, mert a körmünk bármikor letörhet és jól jön néha egy reszelő.

Remélem hasznos tanácsokkal szolgáltam. Én ezeket fogom magammal vinni, így szinte minden eshetőségre felkészülök. Ha van esetleg olyan tanácsotok vagy ötletetek, ami itt nincs leírva, akkor kérlek, kommentbe írjátok meg! Osszuk meg egymással a tapasztalatainkat :)

Ez egy régi poszt újratöltése

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása