Advertisement
Smink & Makeup

Nu Skin Nu Colour szemhéjfesték paletta teszt

2016. december 06. Katushka

Pár hete kaptam egy megtisztelő megkeresést a Nu Skintől, amiben felajánlották, hogy még a hivatalos megjelenés előtt kipróbálhatom az új Nu Colour 5 részes szemhéjfesték palettákat. Az igazat megvallva a márkát sem nagyon ismertem eddig, nem hogy a sminktermékeket. Kiderült, hogy eddig meglehetősen szegényes volt a felhozatal, korrektorból például csak 3 féle van, viszont most előjöttek a palettákkal, amit várhatóan csak 2017 februárjában fognak bevezetni, de most az adventi kalendáriumi akció miatt 1 napra, vagyis ma elérhetővé teszik, hogy aki nagyon kíváncsi rá, hamarabb lecsaphasson rá. De mivel új a termék, ezért jó, hogy van róla hivatalos fotó, de abból nem biztos, hogy kiderül, milyenek is a színek valójában. Ebben a posztban ebben szeretnék Nektek segíteni.

dsc_1069_1.jpg

Tehát 3 féle szemhéjfesték paletta lesz most elérhető. Ami a színeket illeti szerintem nagyon jól össze lettek válogatva, mert egyaránt készíthető belőlük nappali és alkalmi smink is. Amin én kicsit változtattam volna, hogy több matt finishű színt tettem volna bele, mert ezzel szerintem picit korlátozottabbak a lehetőségek. Én személy szerint sokkal jobban preferálom a matt finisheket, de ez ízlés kérdése. Mindegyik színről elmondható, hogy elég jól pigmentáltak, nem porolnak, csak minimálisan, mint bármilyen jó minőségű szemhéjfesték. Önmagukban használva nem az igaziak, mint ahogy egy szeméhéjfesték sem a világon, de szemhéjbázisra felkenve életre kelnek. Tartósak és nagyon szépen eldolgozhatóak egymással a színek. Használhatóak szárazon és nedves ecsettel is. Ha nedves ecsettel használjuk őket, akkor a fényes finish sokkal metálosabb, fémesebb hatású lesz. Ha pedig a fekete színt használjuk egy nedves, ferde, lapos ecsettel, akkor tökéletesen használható tusvonalként is!

dsc_1067.jpg

A paletta része még egy normál méretű tükör, hogy bárhol, bármikor tudjunk sminkelni, illetve egy darab két végű szivacsos aplikátor és egy olyan aplikátor, aminek az egyik végén egy satírozásra, illetve színfelhordásra tökéletesen alkalmas ecset van, a másik végén egy precízen, jobban tartó, lapos ecset, amivel például tusvonalat könnyen húzhatunk.

Nu Colour Lightshine - 03 Mocha Brick paletta

dsc_1076_1.jpg

dsc_1078_1.jpg

Nu Colour Lightshine - 02 Violet Breeze paletta 

dsc_1075_1.jpg

dsc_1082_1.jpg

Nu Colour Lightshine - 01 Coral Leaf paletta

dsc_1074_1.jpg

dsc_1090_1.jpg

Az utóbbi palettával készítettem is egy sminket, hogy lássátok élesben a hatását. Szerintem kifejezetten karácsonyi paletta lett, köszönhetően a gyönyörű fenyőfa zöld árnyalatnak. Arról nem is beszélve, hogy a matt, ébenfekete színe miatt a paletták közül alapdarab. Az ajkaimra a Nu Skin Antique Rose árnyalat került, erre pedig egy kevés víztiszta Contouring Lip Gloss.

A paletta 12 911 forint körül lesz az adventi kalendáriumba! 

img_7949.JPG

img_7948.JPG

fotorcreated_4.jpg

Ha tetszik valamelyik termék, de még nincs kapcsolatod a Nu Skinnel, akkor rendelést le tudsz adni a következő email címre: orokszepseg@gmail.com

Kommentek

comments powered by Disqus

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu