Smink & Makeup

Fogyási napló (4.)

2011. október 10. spacegirl

A fogyási napló mai részében arról lesz szó, hogy hogyan próbálom meg felvenni a harcot a makacs úszógumival szemben. Azaz rásegíteni egy kicsit az egészséges táplálkozásra és a sportra, amiről már korábban részletesen meséltem nektek.

Azt már említettem, hogy a Royal Clinics-nél fogom kipróbálni a LipoCryo nevű vadiúj zsírfagyasztásos kezelést. Be kell vallanom, hogy soha sem jártam még fogyasztó kezelésen és egy kicsit izgulok miatta. Azzal együtt is, hogy nem ismertek mellékhatások, illetve hogy állítólag a kezelt területekről egyenletesen lehet fogyni. A végleges fogyasztásban mondjuk nem hiszek, de igyekszem majd megtartani az elért eredményeket.

A LipoCryo kezelés lényege, hogy a helyi zsírlerakódásokat kezeli, méghozzá úgy, hogy vákuummal beszippantják a kérdéses területet és lehűtik 3 fokra. Ez a hőmérséklet a bőrnek, illetve a környező szöveteknek meg sem kottyan, a zsírsejtek viszont már sokkal kevésbé szeretik. Az ilyen módon megtámadott zsírsejteket a szervezet természetes módon elkezdi kiüríteni, ami 2-6 hét alatt megy végbe.

A zsírszövet vastagságától és a várt eredménytől függően 1-3 kezelést végeznek, amik között kb. 45 nap szünetet kell tartani. Ennyi idő alatt ürül ki ugyebár a zsírsejtek egy része, és derül ki az, hogy szükség van-e még további kezelésekre. Az átlagos fogyás a zsírszövet vastagságától függően 3-15 mm (25-45%) és egy-egy terület kezelése 20-30 percet vesz igénybe.

Ennyit az elméletről, a fogyási napló következő részében már a konkrét tapasztalataimat mesélem el a kezelésről. Huh, nagyon izgulok!

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása