Smink & Makeup

Catrice vérfrissítés már a nyáron várható

2016. augusztus 06. Katushka

Sőt, már nem kell sokat aludni, mert a tervek szerint már augusztus közepén találkozhatunk a polcokon a Catrice újdonságaival. Emlékszem még pár évvel ezelőtt kicsit lefitymálva néztem ezekre a termékekre, ugyan úgy, ahogy annak idején az AVON termékekre is. Egyszerűen gagyinak tartottam. Viszont évről évre egyre inkább bebizonyította a márka, hogy nagyon is rosszul gondoltam ezt. Egyre minőségibb termékeik vannak, melyekhez a csomagolások is egyre inkább idomulnak. 

image001.jpg

Delux Glow Highlighter, három gyönyörű, különböző árnyalatú highlighterrel várható, melyben az aranyló és a bronzos árnyalaton kívül egy gyönyörű rózsaszín is helyt kapott.

catrice-deluxe-glow-highlighters.jpg

A kontúrozásból sosem elég, így az új Eye & Brow Kontúrozó Palettával gyönyörűen megrajzolhatjuk a szemöldökünket és a hétköznapi, vagy füstös szemsminket.

catrice-eye-brow-kontur-palettas-300-300.png

Számomra az egyik legmutatósabb terméke az őszi szortimentnek a Healthy Glow Mattító Púder. Teljesen beleszerettem! A színek, a textúra, a dombornyomott kivitelezés! Nálam telitalálat ez a termék!

A matt ajkakat imádjuk és most ősztől már nem kell tovább keresgélni az intenzív matt ajakrúzsok után! A Catrice Lip Artist Matt Ajakrúzsok akár 6 órán át tartó intenzív színt garantálnak, 7 gyönyörű árnyalatban. A piros és a nude árnyalatból kötelező 1-1-et beszerezni!

catrice-neuheiten-herbst-2016-matt-lip-artist-1-collage.jpg

Télen a körmeink általában sötétebb árnyalatokat vesznek föl, általában a fekete és a piros\bordó árnyalat szokott váltakozni. A Catrice új Noir Noir Körömlakkjai segítségével a fekete árnyalatot piros, bordó, kék és zöld színekkel ötvözték így sötét mégis egy kis színnel teli árnyalatot vihetünk fel a körmeinkre.

catrice-neuheiten-herbst-2016-noir-lacquer-collage.jpg

Egy új szempillaspirál sem hiányozhat az őszi újdonságok közül, ami a Pret-á-Volume Smokey nevet viseli. A dúsítás nagymestere ez a termék! Elérhető egy vízálló változatban is.

catrice-pret-a-volume-smokey-szempillaspirals.jpg

A szempillaspirállal egy termékcsaládba tartozik egy teljesen új szemhéjpúder család, a Prêt-à-Lumière Hosszantartó Szemhéjpúderek. Textúrájuk, gyönyörű színük mellett számomra a csomagolás is nagyon lenyűgöző. Kívülről letisztult, négyzet alakú, belülről pedig kör alakban pompázik a szemhéjpúder, mely kilenc árnyalatban elérhető.

catrice-neuheiten-herbst-2016-noir-lacquer-collage.jpg

A Velvet Finish Alapozók távozása után egy igazán egyedi alapozót köszönthetünk a szortimentben, a HD Liquid Coverage 24H Alapozó személyében. Ez az alapozó magas fedést, mégis természetes hatást biztosít, akár 24 órán át, négy különböző árnyalatban. Az egyedi üveges- pipettás kiszerelésnek köszönhetően nem csak praktikus az alapozó mérete, de adagolásával is pont annyit vihetsz fel, amennyire szükséged van.

cartice-hd-folyekony-coverage-alapozos-300-300.png

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása