Smink & Makeup

Így vécézik az átlag

2017. szeptember 10. Katushka

A vécézés és a vécéhasználati szokások mindig a kényes témák közé tartoztak. Nem beszélgetünk erről társaságban vagy a nyilvánosság előtt, még az interneten is lopva kutakodunk az ezzel kapcsolatos információk után, nehogy valaki meglássa, hogy épp miről olvasunk. Pedig az, hogy hogyan használjuk a WC-t, ráülünk-e, vagy használat előtt leterítjük, milyen típusú törlőkendőt használunk, mosunk-e kezet a használata után, vagy sem, ugyanolyan fontos szerepet tölt be a személyes higiéniánk megőrzésében, mint a fürdés, vagy a zuhanyzás.

Épp ezért készített a Zewa az Ipsos-szal közösen egy kutatást, amelyben WC használati szokásaikról kérdezték meg az embereket. A kutatásból kiderül, hogy rá szoktunk-e ülni a WC-deszkára idegen helyen, vagy az, hogy milyen arányban használunk nedves törlőkendőt és az is, hogy milyen különböző higiéniai termékeket hordunk magunknál egy nagyobb utazás alkalmával.

wc.png

tovább

Karácsonyi Dior összeállítások

2017. szeptember 06. Katushka

Igaz az ősz még csak most köszöntött be, de már képanyagokban megtekinthető néhány nagy márka karácsonyi kollekciója. Ezek közül az egyik a Dior, aki nagyon is szemrevaló kollekcióval, illetve ajánlattal állt elő. 

4 szettet állított össze, ami mindegyik jó választás lehet azoknak, akik ismerik és szeretik a márkát, illetve akik megengedhetik maguknak.

dior-holiday-2017-eyeshadow-palette.jpg

tovább

Így tisztíthatod meg alaposan a bőröd

2017. szeptember 04. Katushka

Nem tudom Ti hogy vagytok vele. de nálam minden alkalommal, de főleg reggel, mikor áttörlöm az arcom az épp aktuális lemosóval majdhogy. Amikor van 5 percem, akkor végigmegyek a klasszikus 3 lépéses meneten, vagyis szappan-tonik-hidratáló kombón. De elő szokott fordulni, hogy még ennyi se fér bele (kövezzetek meg :) ) és akkor "csak" egy micellás vízzel átrobogok az arcomon és sokszor már ez is csodát tesz.

img_20170904_100053.jpg

tovább

Teszteltem a Signal fogfehérítő újdonságát

2017. július 12. Katushka

Évek óta érkeznek a piacra a fogfehérítő újdonságok. Mindegyikről hallani sok jót és rosszat is. Igazából mindegyik hatékonyságáról csak akkor győződhetünk meg, ha saját fogunkon kitapasztaljuk.

Nekem volt már két fogfehérítésem is, amit a fogorvosom csinált. Az első sok évvel ezelőtt volt. Az elég hatékony volt, de szó se róla, elég érzékeny volt utána a fogam majdnem egy hétig. A második épp egy éve volt. Nem volt rossz, de nem is volt olyan áttörő az eredménye. 

Sok otthon végezhető fogfehérítő készlettel is találkozhatunk a neten, melyeket celebek reklámoznak. Kicsit hiteltelennek tartom a dolgot, mert sok híresség, aki arca a terméknek vállalta sok éve, hogy konkrétan olyan fogászati kezeléseken mentek keresztül, melynek köszönhetően mindig fehérek lesznek a "fogaik" vagyis az a héj, amit ráhelyeztek a fogukra...

unnamed_11.jpg

Az elmúlt hetekben volt lehetőségem egy új terméket kipróbálni, amire nagyon kíváncsi voltam, miután olvastam róla. Ez a szérum fényvisszaverő kristályokat tartalmaz, így másodperceken belül fénylő ragyogással veszi körbe fogaidat. A toll könnyen használható és a termék felvitele után gyorsan szárad.

Használata:

1. CLICK

  • Használat előtt a kupakkal együtt RÁZD FEL.
  • Vedd le a kupakot, majd NYOMD MEG 3-4x a tollat a megfelelő mennyiségért. Első alkalommal addig nyomogasd a tollat, amíg az ecset nedvessé nem válik.
  • Ha túl sok termék jött ki, távolítsd el a felesleget az ecsetről a kupak segítségével.

2. TOUCH

  • Vigyél fel egyenletesen egy vékony réteget EGYENKÉNT a látható fogakra, a felső fogaknál FENTRŐL LEFELÉ, az alsó fogaknál pedig LENTRŐL FELFELÉ irányuló mozdulatokkal.
  • Az alkalmazás során NE ÉRJEN AZ ECSET AZ ÍNYHEZ
  • Ha nehezen tudod a szádat teljesen nyitva tartani, először kezd a felső fogakkal és miután megszáradtak, jöhetnek az alsó fogak.

3. SMILE

  • A termék használata után hagyd a szérumot MEGSZÁRADNI (ez akár 1 percig is eltarthat).
  • Ügyelj arra, hogy ne töröld le a szérumot az ajkaiddal vagy a nyelveddel.

További tippek

  1. Ha még ragyogóbb eredményt szeretnél, próbáld ki egy második réteg alkalmazását.
  2. Ha nem megfelelően vitted fel a terméket, egyszerűen moss fogat és kezd újra!
  3. A hosszantartó hatásért ne érintsd a nyelved a fogaidhoz.

*Az azonnali fehérítő hatás optikai és ideiglenes.

nevtelen_7.jpg

További előnyök

  • A TOUCH fogfehérítő toll akár napi többszöri használatra is alkalmas, mivel NINCS SÚROLÓ hatása.
  • A TOUCH fogfehérítő toll nem tartalmaz peroxidot.
  • A TOUCH fogfehérítő toll akár 40 gyönyörű mosolyra is elegendő lehet.

És amit én tapasztaltam:

  • Értelem szerűen használat előtt mindenképp mossunk fogat, mert nem túl jó, ha a fogakon csücsülő lepedéket próbáljuk optikailag fehéríteni...
  • Az első használat előtt jó párszor meg kell nyomni az adagoló pumpát, hogy az ecsetre érkezzen a fehérítő anyag.
  • Ha igazán jó tapadást akarunk elérni, akkor a fogaink szárazak legyenek!
  • Én első alkalommal igyekeztem nagyon odafigyelni, hogy ne érjen az anyag az ínyemhez, de sajnos nem sikerült... Nem volt jó érzés, mert kicsit csípte az ínyemet, de viszonylag hamar elmúlt a rossz érzés.   
  • Nagyon oda kell figyelni az egyenletes felvitelre, mert picit darabossá válhat az anyag és világosabb "csomók" alakulhatnak ki a felületen. Ilyenkor fogat kell mosni és újra kell kezdeni. Valószínűleg én mindig elhibázok valamit, mert 10-ből hétszer ilyen lesz az eredménye :( De ez csak nagyon közelről látszik.
  • Egyszerre tényleg csak kevés anyag legyen az ecseten, mert könnyebb dolgozni vele. 
  • Érdemes felvitel után még egy picit vicsorítani, hogy rendesen megszáradhasson az anyag.
  • Ez után bármilyen enyhe rétegben is vittem fel, éreztem, hogy ott van. Olyan mintha egy lepedék réteg rakódott volna rá. Furi volt, de nem kibírhatatlan.
  • Illetve ha nagyon közelről megnézzük a fogunkat, akkor inkább kékes-fehéres lesz a hatása, tehát optikailag "vakítóan fehér" lesz, de közelről inkább kékes. 
  • A darabos ételek evését (pl. mogyoró) nem viseli túl jól a készítmény, tehát étkezés után érdemes újra felkenni a fogakra. De mivel picike, ezért kb bármelyik kis táskába simán elfér. 

untitled_collage_3.jpg

Mindent egybevetve klassz kis dolog, de tudni kell vele bánni, hogy ne legyen fura a végeredmény, hanem sokkal inkább szép és látványos. Az ára 4500 forint körül van, ami szerintem még azon a határon mozog, hogy érdemes mindenkinek egy próbát tenni vele, mert viszonylat sok használatra elég. 

 

Amit a szérumokról tudni kell

2017. július 05. Katushka

A tisztítás és a hidratálás a legtöbbünk arcápolási rutinjának része, míg a szérumokat már némi misztéria övezi, már csak a magas árak és a textúrák sokfélesége miatt is.

img_0410.JPG

Mi is az a szérum? A szérumok koncentrált formában tartalmazzák az arcápolási hatóanyagokat, éppen ezért többnyire drágábbak, mint a hirdratálók. Általában valamilyen konkrét bőrproblémára ígérnek megoldást. A sűrű, folyékony állag biztosítja, hogy az erős aktív összetevők egy krémes textúrájú hidratálónál hatékonyabban jussanak be a bőrbe. 

Hogyan kell őket használni? Mivel a szérumok könnyűek és hatékonyan be tudnak jutni a bőrbe, az arctisztítás után és a hidratálás előtt kell őket használniAkár egynél több szérumot is használhatunk, ha nem találjuk meg egyben az összes számunkra fontos összetevőt, hatást. A szérumok reggel és este is alkalmazhatók.

tovább
süti beállítások módosítása