Smink & Makeup

Személyre szabott sminktanfolyam

2017. október 19. Katushka

Jó pár éve foglalkozom a sminkeléssel és oktatással is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez már szívügyemmé vált. Elmondhatatlan boldogság nekem, amikor látom a folyamatát egy hölgy szépülésének, kívül belül. Mert akkor kerek a kép, ha megvan a megfelelő önbizalom, de ha a külsővel nem vagyunk elégedettek, akkor a tökéletes önbizalom is várat magára. 

Nem szeretem, amikor a tanácsadás, vagy az oktatás futószalagon történik... 

  1. Nem személyre szabott.
  2. Nem tanulja meg rendesen kisminkelni magát az ember.
  3. A bizonytalansága továbbra is megmarad, így lehet, hogy az egész nem ért semmit.
  4. És a kellemes hangulat, közeg is szinte garantáltan elmarad.

Én csakis úgy vállalok oktatásokat, hogy azt én állítom össze, nem pedig valakinek a sémája szerint haladok. Csakis az én eszközeimmel, saját szemléletemmel oktatok, mert eddigi tapasztalataim alapján ez a legjobb megoldás. És hogy ezt honnan tudom? Az eddig résztvevő hölgyek 100%-osan elégedettek voltak a visszajelzések alapján, amire nagyon büszke vagyok!

16684153_1274425312635032_30893775989441863_n.jpg

Nálam a hölgyek valóban önmagukat tanulják meg sminkelni. A legtöbbször és az arcukhoz hozzá sem érek, csak akkor ha elakadnak és a segítségemet kérik. Törekszem arra, hogy mindenki úgy távozzon az oktatásomról, hogy biztos tudást kap és a tanfolyamon tanult sminket otthon is gond nélkül el tudja készíteni. Ha pedig elakad, akkor mindenkinek lehetősége van később kérdezni, mert előfordulhat, hogy valami nem jut eszébe, vagy elbizonytalanodik.  

unnamed_7.jpg

tovább

Nyereményjáték - Skin Laser tartós szőrtelenítés

2017. szeptember 29. Katushka

Pár napja már olvashattatok egy részletesebb posztot a lézeres szőrtelenítésről. Nagyon fontos, hogy körültekintően válasszunk kezelő helyet, mert sajnos vannak kóklerek ezen a területen, akik nem kérdeznek semmit az egészségi állapotunkról, csak a nagy pénz reményében kezelik a vendégeket. Sajnos van olyan, aki még védő szemüveget sem ad a páciensnek.

Épp ezért örülök, hogy végre találtam a Skink Laser szalont, egy olyan helyet, ahol maximálisan biztonságban érzem magam és azt is biztosan tudom, hogy itt nem csak a lehúzásról van szó, hanem valóban a kezelők is hatékonyan végzik a munkájukat! 

21558684_361719450931901_6405548791930883593_n.png

Ezért én magam is merem adni a nevem a garanciához, de azt is érdemes tudni, hogy a kezelés hatékonysága rajtunk is múlik. Ehhez csak pár apróságot kell betartani és akkor tényleg hosszú időre elköszönhetünk a nem kívánt szőrszálaktól. Ilyen tanács például a teljesség igénye nélkül:

  • Végig kell csinálni a kezelés sorozatot
  • A kezelések között csak borotvával lehet az adott területet szőrteleníteni
  • Ha bármi egészségügyi problémánk van, akkor arról tájékoztatni kell a kezelőt
  • Nem szabad napra menni a kezelés ideje alatt, ezért javasolt a kezeléseket ősztől tavaszig csinálni.

Most Ti is lehetőséget kaptok arra, hogy kipróbáljátok ezt a hatékony és tartós szőrtelenítési megoldást. A mai napon elindul egy nyereményjáték, ahol is egy szerencsés nyertest kisorsolok a helyesen válaszolók között, aki 3 ingyenes alkalmat kap a hónalj szőrtelenítésre és magával vihet plusz egy főt, aki pedig kap egy ingyenes alkalmat hónalj szőrtelenítésre. Ezen kívül az a nyertes, akit kisorsolok egy 5 darabos PUPA sminkcsomagot is kap, ami nem lesz akármilyen ;) 

pupa-logo.jpg

A játék beugró kérdésére az alábbi linken kaptok választ.

A játék most indul és 2017. 09. 06-ig tart. 

 

Hogyan juthatsz a nyereményhez?

Az ajándékcsomagot postán juttatom el a nyertesnek, akit emailben fogok értesíteni október 8-ig. A nyertes október 10-ig jelentkezhetnek emailben. Ha a nyertes nem jelentkezik a megadott időpontig, akkor új sorsolásra kerül sor, amelynek során hasonlóan járunk el. A játékot nem a Facebook szervezi. Egy személy egy érvényes nevezést adhat le. 

Amit tudni érdemes a lézeres szőrtelenítésről

2017. szeptember 27. Katushka

Tegye fel a kezét az, akinek hagyta már el az a mondat a száját, hogy "Elegem van már a szőrtelenítésből!". Ugye-ugye? :) Jó pár megoldás létezik a nem kívánt szőrszálak eltávolítására. Van amelyik gyors megoldás, de nem annyira tartós, de legalább nem fáj. Van olyan is, ami körülményesebb, picit tartósabb, de legalább fáj is... A nyár ebből a szempontból igazi szívás, mert a kis ruhákban, bikinikben igazán nehéz elrejteni a nem kívánt szőrzetet.

21558684_361719450931901_6405548791930883593_n.png

Az is szinte biztos, hogy szinte mindenki hallott már a lézeres szőrtelenítésről, de pontosan nem tudja, hogy mit is várhatunk tőle. Noss van pár olyan infó, amit mindenképp érdemes helyretenni a fejekben, mielőtt valaki belekezd egy kezelés sorozatba.

Nem árt tudni, hogy az adott kezelést milyen géppel végzik!

tovább

Hitek/ tévhitek a műszempilláról

2017. szeptember 22. Katushka

Az elmúlt pár hónapban volt szerencsém nagyon sok hölggyel találkozni, akik engem választottak, azért hogy szebbé varázsoljam őket. Igyekszem a lehető legtöbb fórumon tájékoztatni  a nőket, a leendő pillaviselőket, hogy mire érdemes figyelni, amikor pillást választ magának az ember.

Nagyon fontos, hogy a leendő pillásunk munkája elnyerje a tetszésünket! Erre először nyilván csak fotókból tudunk következtetni, de még jobb ha ajánlás alapján választunk. Sajnos nagyon sokszor találkozni olyan pillással - és itt most szándékosan nem használom a szakember szót - akik konkrétan mástól lopkodják el a pillás munkákról a képeket... Erre nincsenek szavak, mert az egy dolog, hogy más tollával ékeskednek, de nagyon sok hölgynek a bizalmával és akár egészségével is játszanak. Ez felháborító.

Csak erős idegzetűeknek ajánlom ennek a galériának a megtekintését!!!

Hála égnek sokszor látni nagyon szép munkákat, melyek igényesek és precízen elkészítettek. Sok esetben lehet észre sem vesszük, hogy az műszempilla. Ez a jobbik eset. Viszont nagyon sokszor látni olyat is, ami annyira igénytelen, mű, hogy legszívesebben mi magunk szednénk le az illető hölgy szeméről. 

tovább

MAC X Rossy De Palma kollekció

2017. szeptember 20. Katushka

Lehet ha csak annyit mondok, hogy Rossy De Palma, nem sokunknak ugrik be, hogy kiről is van szó, de amint megpillantunk róla egy képet azonnal tudjuk, hogy ki ő. Egy egyéniség, egy remek színésznő. Egyike Pedro Almodóvar múzsáinak. (Ahogy a spanyolok mondják 'chica Almodóvar'). Nem biztos, hogy azt mondanánk rá, hogy szép, de az biztos, hogy unikális. Nekem és ahogy utánaolvastam, sokaknak elsőre egy Picasso kép ugrik be, mert annyira mások az arányai az átlaghoz képest, hogy nem tudjuk róla levenni a szemünket. 

holiday-2017_mac-rossy-de-palma_001_promo.jpg

holiday-2017_mac-rossy-de-palma_002_promo.jpg

Most vele karöltve készítette el legújabb kollekcióját a MAC, mely októbertől lesz elérhető az üzletekben és a webáruházon keresztül egyaránt. Teljesen egyedi csomagolást kaptak a paletták, mert ahogy mozgatjuk őket úgy változik a kép rajta. Az összeállítások csodásak. élénk színűek.

tovább
süti beállítások módosítása