FEMTO (IntraLASIK) lézeres szemműtét tapasztalatok

Általános iskolás korom óta rövidlátó vagyok. Elsőben egy -0,5-ös szemüveggel indultam, amiből egy évvel később már egy -2,5-es lett. A látásom ezután már lassabban, de folyamatosan romlott, gimnázium végén -4,0 és -4,5-es szemüveget viseltem. Az egyetem még egy lapáttal rátett a dologra, mire azt elvégeztem 2005-ben, a jobb szemem már -8,25-ös lett -0,5 cylinderrel, a bal pedig -7,5, szintén -0,5 cylinderrel. 

Ez egy olyan dioptria, aminél már szabad szemmel csak néhány centire lát el az ember, szemüveg vagy kontaktlencse nélkül annyira sem lát, hogy a szemét kifesse, nem hogy mondjuk olvasson. Ilyenkor már az van, hogy baromira kell figyelni, hogy hova is tetted a szemüvegedet, mert különben nem kis kihívás megtalálni. Hiába viselsz kontaktlencsét, nem tudsz nyugodtan strandolni, mert ha kiviszi a víz, akkor aztán tapogathatod az utadat a szárazföld felé. Arról már nem is beszélve, hogy ilyen dioptriához olyan 70.000 Ft-tól kezdődik egy olyan szemüveglencse, ami bár nem extra vékony, de legalább nem szódásüveg. Ezt a nyomorúságot tényleg csak az tudja elképzelni, akinek hasonlóan rossz szeme van.

A kontaktlencse persze nagy áldást jelentett, megszabadulhattam a szemüvegtől, kényelmesebben tudtam sportolni, úszószemüvegben még úszhattam is. 14 éves koromban kezdtem el lencsét hordani és amikor csak tehettem, inkább azt választottam a szemüveg helyett. Bár mindig is utáltam szemüveget hordani, igyekeztem legalább heti egy pihenőnapot beiktatni a lencse viselésben és persze odafigyelni a megfelelő tisztításra és az időben való cserére. És bár lehúztam 17 évet a kontaktlencsével úgy, hogy sohasem gyulladt be vagy fertőződött el a szemem, az utóbbi években egyre kényelmetlenebb volt hordani. Hiába váltottam lencsét, folyadékot, hagytam ki hónapokat, csak nem akart újra olyan kényelmes lenni, mint régen.

Mindeközben egyre több olyan emberrel beszéltem, aki már túlesett lézeres szemműtéten és persze nagyon elégedett volt az eredményekkel. Bár a legtöbben kisebb dioptriáról indultak, olyan is akadt, akinek még rosszabb volt a szeme, mint az enyém és utána tökéletes lett. Azon túl, hogy nagyon szerettem volna végre megszabadulni a szemüvegtől, ezek a beszámolók vettek rá, hogy belevágjak a műtétbe. A barátnőm férje az Optik-Med Sasszemklinikán csináltatta a műtétjét és olyan superlativusokban beszélt róluk, hogy én is hozzájuk mentem el.

Az Optik-Mednél kétféle műtétet végeznek a rövidlátás korrigálására, az egyik, régebbi eljárás a PRK, a másik, újabb pedig a FEMTO (IntraLASIK). Az eljárásokról elég részletes leírások olvashatók a neten (például ITT dr. Fodor Erzsébet beszél róla, aki engem is műtött), ezért erre csak röviden térek ki. Mindkét eljárásnak az a lényege, hogy a szaruhártya elvékonyításával korrigálják a szem fénytörési hibáját. A PRK kezelés esetén a lézer a szaruhártya felszínén végzi el a szaruhártya megfelelő átalakítását, amely után elindul a hámosodás. A kezelés után 2-3 napig fájdalom és idegentest érzés tapasztalható, kb. 1 hétig kell pihenni és 6 hónapig csepegtetni a szembe. A kezelés ára az Optik-Mednél 139.000 Ft/szem. A FEMTO esetén először egy lézer segítségével védőlebenyt alakítanak ki, majd ezt felhajtva egy érzéketlen területen a lézer elvégzi a szaruhártya átalakítását. A kezelés nem jár fájdalommal, 1 nap pihenés javasolt, 3 hétig kell szteroidos szemcseppet használni. A kezelés ára az Optik-Mednél 245.000 Ft/szem. Az egész procedúrát persze egy alkalmassági vizsgálat előzi meg, amely során kiderül, hogy el lehet-e végezni a kezelést és ha igen, melyiket. Nálam mindkét kezelés számításba jöhetett, én a fájdalommentes és gyorsabban gyógyuló FEMTO mellett döntöttem. Pont annak a határán álltam, hogy még vállalták a 100%-os korrekciót (azaz a teljes látást, ill. annak esélyét).

Az Optik-Med honlapján szintén el lehet olvasni, hogy mi vár az emberre a kezelés napján, ezért erre sem vesztegetnék túl sok szót. Ami a személyes részét illeti, rettenetesen be voltam tojva a műtét előtt, a nyugtató bevétele előtt a sírás határán álltam, és utána is csak egy fél lépéssel előtte, 5 percenként rohangáltam a mellékhelyiségbe stb.

A műtét maga tényleg fájdalommentesen zajlott, csak követnem kellett a szememmel a lézerfényeket és pár perc alatt meg is lett az egész. Na ekkor jött az első meglepetés: vártam ugyebár az azonnali éleslátás élményét, amit a klinika ígért és az ismerőseim elmondtak. Amikor ültem a váróban és leginkább egy nagy ködöt láttam, konkrétan megfordult a fejemben, hogy valaki másnak a beállításaival végezték el a műtétet (ez nyilván nem lehetséges, de elhagyott a realitásérzékem). Persze lényegesen jobban láttam, mint a műtét előtt, de az éleslátástól érzésem szerint vagy 3-4 dioptriára voltam. Ettől függetlenül nyilván bíztam abban, hogy jó lesz. És persze az előírás szerint nem nyúlkáltam a szememhez és főleg nem dörzsölgettem, szorgosan csepegtettem a a szteroidos szemcseppet (Tobradex) és a műkönnyet (Optive), és napszemüveggel védtem a szememet az UV-sugaraktól.

Az első napon nem igazán tudtam aludni, már csak azért sem, mert párna nélküli háton alvást írtak a tájékoztatóban, én pedig mindig a hasamon szoktam aludni. Akkor még mondjuk nem gondoltam, hogy ez az álmatlanság két hónapig el fog kísérni. Másnapra a jobb szememet már egészen jónak éreztem, de a bal nem volt az igazi. A vizsgálat alapján olyan nagy különbség nem volt közöttük, a jobb 80%-os, a bal 70%-os lett. Közelre kifejezetten rosszul láttam, de arra fel is voltam készülve, hogy nem fog azonnal menni az olvasás. Ettől függetlenül az 1 napos pihenés az én esetemben a vicc kategóriájába tartozott, az első héten szinte egyáltalán nem tudtam dolgozni, és még pár hétig csak "könnyített műszakban" (6 óránál többet nem nagyon tudtam nézni a monitort). Szóval ha valaki nagyobb dioptriával belevág egy ilyen műtétbe, akkor inkább erre számítson.

Ha már sminkes blogról van szó, akkor meg kell említenem, hogy egy hétig nem érhette víz a szememet, csak nedves vattakoronggal törölhettem meg óvatosan. Persze hajat mosni sem túl egyszerű úgy, hogy nem érheti víz a szemet. A szemcseppek szépen ráültek a szempilláimra és hamarosan úgy néztem ki, mint akinek valaki belefújta az orrát a szempilláiba. Akkor sem lett sokkal jobb a helyzet, amikor már tiszta vízzel arcot lehetett mosni, mert fél óra tisztogatás után sem lett tökéletes az eredmény. Sminkelni egyébként csak egy hónappal a műtét után lehetett, de ez mondjuk nem érdekelt különösebben. Könnyebb sportokat már 2-3 nap elteltével, nehezebb sportokat 10 nap után már lehetett volna végezni, de sajnos nem voltam olyan hangulatban.

De nem is ez volt a fő gondom, hanem az, hogy a szokásos néhány napnál sokkal több ideig nagyon ingadozott a látásélességem. Erről persze azt olvastam, hogy akár normális is lehet, de a mértéke nemcsak nekem volt meglepő, hanem egyes vizsgáló orvosoknak is. Az egy hetes kontrollon nagyon boldog voltam, mert mindkét szemem 125%-os lett, és akkor azt hittem, hogy már sínen vagyok, minden rendben lesz. Persze nem így lett, már másnap "elszállt" a jobb szemem, ami egyébként az első héten gyakorlatilag végig sokkal jobb volt, mint a bal. Mivel napok alatt sem javult, visszamentem a klinikára megnézetni, és ez még később is többször előfordult "műsoron kívül". A klinikán egyébként gyakorlatilag mindig türelmesen és kedvesen fogadtak, de az nagyon zavaró volt, hogy mindig más orvos vizsgált és a váróban rettenetesen nagy szokott lenni a tömeg. Ez nyilván nem baj, ha éppen az a kérdés, hogy a rendes kontrollon 125%-os vagy 150%-os a látásod éppen, de nálam sajnos nem ez volt a helyzet. Ráadásul nem is igazán tudtak mit mondani, csak azt, hogy várjak. Az 1 napos pihenés helyett már nyilván a 3 és 6 hónapos gyógyulási időszakokat emlegették.

Mivel legfeljebb 1-1 napra nyugodtam meg, és úgy éreztem, hogy a szemem nem akar javulni, és már a jobb napok is messze vannak az egyhetes kontroll eredményeimtől, elkezdtem fórumokat olvasni. Ott pedig alapvetően két esettel találkoztam: akiknek minden tökéletesen ment (nem vagyok rá büszke, de abban a pillanatban utáltam őket) és akiknek rémtörténeteik voltak. Ekkor már persze több olyan esetről hallottam az ismeretségi körből is, akiknek nem jött be a műtét. Időnként csak simán sírva fakadtam, hogy miért pont én vagyok a statisztikai hiba.

Amikor arról olvastam, hogy a szteroidos szemcsepp szemnyomás emelkedést idézhet elő, ami ugye vakságot okozhat, mondanom sem kell, hogy elkezdett nyomni a szemem. A méréseknél persze mindig az alsó határértéken volt, de annyira ki voltam már akadva az ingadozásoktól, hogy a nyomást simán hozzáképzeltem. A klinikán egyébként azt mondták, hogy a szteroidos szemcsepp abbahagyása után minden jó lesz, én meg vártam a csodát. Persze nem jött el, és a bal szemem konkrétan egyre rosszabb lett, és nemcsak az élesség miatt, hanem mert szét voltak kenődve a dolgok, amit kettőslátás is kísért (illusztrációk ITT). Ez a szövődmény egyébként egyáltalán nem jellemző arra műtétre, amit rajtam végeztek. Bár kisebb mértékben, de a jobb is elkezdett romlani, mondjuk legalább nem volt annyira szellemképes, mint a bal. Szinte egyik napról a másikra mindkét szememen megjelent -0,75D és -0,5 cylinder, így az első hónapos kontrollon már csak 70%-os volt a jobb és 60%-os a bal szemem, de az ahhoz tartozó sorokat sem tudtam igazán elolvasni (az volt az érzésem, hogy ennél alacsonyabb értéket nem akartak a lapomra beírni).

Mivel a műtét után 3 hónapig nem lehet szemüveget hordani, elkezdtem aggódni, hogy mi a fenét csinálok addig, ha tovább romlik a szemem és még szemüveget sem hordhatok. Amikor pedig "elhatároztam", hogy abbahagyom az aggódást, és lesz, ami lesz, akkor másnapra nyilván még rosszabb lett és kimozdított az egyébként sem túl erős elhatározásomból. Az egész annyira ráment az idegeimre, hogy éjszakánként legalább háromszor felébredtem, pedig egyébként meglehetősen jó alvó vagyok. A szememet ilyenkor elég száraznak éreztem, úgyhogy csöpögtettem is bele, amivel végképp kikerültem az alvó módból. Feszülten vártam a reggeleket, hogy aznap vajon hogyan fogok látni, be merek-e még ülni az autóba egyáltalán. Semmihez sem volt kedvem, abbahagytam a sportolást, csak próbáltam túlélni a napokat.

Aztán egyszer csak láss csodát, elkezdett javulni a szemem. Nem voltak akkora visszaesések, és bal szemmel is elkezdett élesedni a látásom. A mai napig kicsit szellemképes, de ez már korántsem annyira zavaró, és már tudok bízni benne, hogy egyszer elmúlik. A két hónapos kontrollon még volt -0,5 cylinder mind a két szememen és a lassabb gyógyulás miatt nem kaptam meg a szemüveg nélkül vezethet igazolást. Április közepén még vissza kellett mennem, és akkorra már a -0,5 cylinder is lement és megkaptam az áhított papírt.

Mások eredményei ITT!

Persze még nem vagyok teljesen nyugodt, mert 6 hónap a teljes gyógyulás és addig még elképzelhető, hogy a szem megpróbálja visszaállítani az elvékonyított szaruhártyát, ami értelemszerűen a látás romlásával jár. De azért nagyon bízom benne, hogy megmarad a mostani eredmény.

Most már végre én is úgy érzem, hogy jó döntés volt és megérte a műtét. Azért írtam le ilyen részletesen ezt a történetet, hogy aki hasonló cipőben jár és éppen el van keseredve, az lássa, hogy nincsen egyedül és nem ő az egyetlen, akinek nem minden a nagykönyv szerint megy. Az ember egész életét tekintve ez nyilván nem túl hosszú időszak, de nagyon is annak tűnik, amikor éppen benne van. Remélem, hogy ez is plusz egy okot ad a bizakodásra.

Akinek volt lézeres szemműtéte, nyugodtan ossza meg a tapasztalatait a kommentekben!

A műtétet a saját költségemen végeztettem el és a poszt
megjelentetéséért semmilyen kompenzációt nem kaptam.