Smink & Makeup

Tusmustra - Folyékony tusok

2011. november 15. Katushka

Mivel elég sokféle tust lehet itthon kapni, ezért gondoltam megkönnyítem sokak helyzetét, és készítek egy olyan post sorozatot, amiben többféle tust hasonlítok össze, különböző márkákból. Minden márkából sajnos nem tudtam beszerezni tusokat, de azért így is van pár, amit be tudok nektek mutatni nektek.

Első körben folyékony tusokat hasonlítok össze, melyeket a bennük található aplikátorral lehet felvinni. Az egyszerűség kedvéért ezekből is van több féle. :) Az egyik, a leggyakoribb, a vékony hosszúkás tus ecsetes, a másodikféle a merev tusecset, ami minimális rugalmasságra képes. A harmadik félével pedig pár hete találkoztam először, de őszintén szólva ez nagyon nem nyerte el a tetszésem. Ezt úgy tudnám leírni, hogy egy merevebb ecset, ami vége felé laposodik, és egy picit csapott, de azért hogy ezt el is tudjátok képzelni, inkább befotóztam :)

De haladjunk szépen sorjában.

Az első amit itt most láthattok, azaz AVON Colortrend Black folyékony tusa. Ez egy teljesen kalsszikus, fekete tus, szép vékony ecsettel, amivel szépen pontosan lehet dolgozni. Pont annyira híg, amennyire kell. Egy rétegben jól fed nem kell sokszor átmenni a vonalon, ami egy tus esetében finoman szólva is előny :)Tartósságát tekintve is nagyon jó, hamar szárad, nem kenődik el, dörzsölésre nem kopik, már amennyit a szemünket dörzsöljük... :) sminklemosóval szépen lejön.

Fontos, hogy azt az infót kaptam, hogy ez a jó kis tus kifutó termék, és várhatóan már csak a következő katalógusból (17-es katalógus) lehet csak rendelni. Szóval csajok, legyetek résen!! :)

  • Termék: 4/5
  • Pigmentáltság: 5/5
  • Textúra: 4/5
  • Tartósság: 4/5
  • Felvitel: 5/5
  • Csomagolás: 2/5

A második versenyzőnk egy Oriflame tus, nekem barna színben van, egészen pontosan Very Me Clickit szemhéjtus. Ennek a terméknek az is különlegessége, hogy pattintható végének köszönhetően kombinálhatjuk pl szempillaspirállal is. Nagyon praktikus. Nah de vissza a lényeghez. Az aplikátora ennek a tusnak is nagyon vékony, jól siklik a szemhéjon, és pont annyi festéket vesz fel amennyire szükség van. Hamar szárad. Tartósságát tekintve már kevésbé bírj a dörzsölést, mint az előbb említett ColorTrend tus. De ezt ki lehet küszöbölni azzal, hogy nem dörzsöljük a szemünket! :) Nem tesz jót! :)

  • Termék: 4/5
  • Pigmentáltság: 4/5
  • Textúra: 4/5
  • Tartósság: 3,5/5
  • Felvitel: 4/5
  • Csomagolás: 2/5

A harmadik játékosunk ebben a kategóriában szintén egy Oriflame tus, Beauty Wonder liner, aminek az aplikátorával őszintén szólva még nem sikerült megbarátkoznom. Ennek van az a csapott vége, amit még az elején említettem, de hogy tényleg lássátok befotóztam. Én ezzel nem tudok olyan szép egyenes, vékony vonalat húzni, mint a többivel, de a hiba lehet hogy csak bennem van. A másik ami kevésbé tetszik neki, az az hogy szerintem a kelleténél több festéket vesz fel. Viszont ez a tus is nagyon tartós, és egy rétegben lehet vele dolgozni. Dörzsölésre egyáltalán nem kopik, de sminklemosóval eltávolítható szépen.    

  • Termék: 3/5
  • Pigmentáltság: 4/5
  • Textúra: 4/5
  • Tartósság: 4/5
  • Felvitel: 3/5
  • Csomagolás: 3/5

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása