Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egyre több terméket kapunk tesztelésre, néha már olyan mennyiségben, amivel nem is boldogulunk. Ezeket időnként közöttetek sorsoljuk ki, időnként pedig elajándékozzuk a családnak, barátoknak vagy kollégáknak. A múltkor például konkrétan négy darab érkezett a head&shoulders legújabb samponjaiból, méghozzá óriási kiszerelésben. Ezekre nagyrészt a kollégák csaptak le, és rendhagyó módon azt kértük tőlük, hogy írjanak néhány sort arról, hogy hogy váltak be nekik a termékek.
Classic Clean, normál hajra való sampon
"Három hétig teszteltem a sampont. A tél folyamán megfázott a fejbőröm, viszketett is. Egy-két hajmosás után a tünetek javultak, két hét után, teljesen helyrejött a fejbőröm. A sampontól sokkal selymesebb lett a hajam. Ami nekem érezhető változás volt (a megszokott samponom után), hogy a hajam illata napokig olyan volt, mintha aznap mostam volna meg. A sampon nagyon krémes, jól habzó, kevesebbet használtam belőle, mint általában szoktam. Nem számoltam, azzal hogy egy erősebb hatóanyagokat tartalmazó samponról van szó, így azt vettem észre, hogy nagyon lekoptatta a hajamról a színezőt. Ezt leszámítva nagyon meg vagyok elégedve a termékkel." - Judit
Citrus Breeze, zsíros hajra való sampon
"Jó samponnak tartom a citromosat. Jó az illata és meg tudom mosni vele a hajamat. Ennél többet nem vártam el tőle. A két albérlőtársam sem, a sampon szóbeli értékelése hangos nevetésbe, helyenként vihogásba fulladt ("megváltoztatta az életemet, beléptem a Hitgyülibe stb."). Igazából ennyi, köszi a termékmintát!" - Csaba
Refresh, 2-az-1-ben, azaz sampon és balzsam, mentollal
"Mikor Spacegirl megkérdezte, hogy van-e kedvem tesztelni a H&S új samponját és megláttam a "hatalmas" 400 ml-es flakont, egyből az jutott eszembe, hogy a fodrászom mindig úgy adta el nekem az ennél jóval kisebb kiszerelésű samponokat, hogy ez azért ekkora, mert kevés kell belőle. A másik gondolatom pedig az volt, hogy sampon és balzsam egybent még sosem próbáltam. Tudni kell, hogy kb. 10 éve festem a hajam, így mindig a fodrászomnál (vagy drogériában) vásárolt festett hajra való samponokat részesítettem előnyben, gondolva, hogy azok védik a színt meg a hajam.
Alapvetően balzsamot csak olyat használok, amit nedves hajra kell permetezni és nem kell kimosni, mert se türelmem, se időm nincs arra, hogy 10 percet töltsek a fürdőben várva, hogy a balzsam hasson.
De lássuk az eredményt: eldöntöttem, hogy most nem használok semmilyen kiegészítőt, amit alapból szoktam. És nem is tettem sokat belőle a hajamra (attól függetlenül, hogy nagy kiszerelésű). Az első hajmosás után a hajam jó illatú, könnyen fésülhető volt, színt sem igazán eresztett, viszont a második, harmadik és negyedik mosásnál már voltak aggályaim. Amikor megpróbáltam kifésülni, ez a harmadik mosás után szinte lehetetlennek bizonyult, így "csaltam" és tettem rá a szokásos permetemből, de még így is küzdöttem kicsit.
Imádom, amikor a hajamnak jó illata van még legalább 1 napig mosás után, így ebből a szempontból ez a mentolos változat abszolút bejött. Korpás sem lettem tőle (nem vagyok korpásodó típus). Mivel nekem fontos, hogy hajmosás után ne kelljen fél órát a csomókkal küzdeni, így nekem nem vált be ez a termék, de ha valakinek nem ennyire vékonyszálú, könnyen csomósodó a haja, annak bátran ajánlom." - svk
Ocean Energy, gyenge, erőtlen hajra való sampon
Ezt a sampont végül én vittem haza és kb. két hétig használtam, heti két alkalommal. Általában eléggé érzékeny a fejbőröm a különböző samponokra, sokszor előfordul, hogy kissé viszket, esetleg korpás is lesz, ha nem a megfelelő terméket használom. Ez a h&s sampon nagyon jól tisztít, és van benne egy kevés mentol is, amitől frissítő és hűsítő érzetet ad. A fejbőrömet egyáltalán nem irritálta, sőt kifejezetten jót tett neki. A hatalmas kiszerelés azért biztosan nem véletlen, nem az a fajta sampon, amiből nagyon kevés is elég. Illetve maga a nagy kiszerelés is támogatja - legalábbis számomra - a pazarlóbb használatot. Megfelelő mennyiségben használva egyébként jól és krémesen habzik. Arra érdemes odafigyelni, hogy viszonylag gyorsan mossunk vele hajat, mert olyan alaposan tisztít, hogy a festéket is erősen koptatja a hajon.
Ti használtok head&shoulders termékeket? Hogy váltak be nektek?
Kommentek
comments powered by Disqus