Smink & Makeup

Még egy doboznyi szépség

2013. június 20. Katushka

Most már itthon is egyre terjed a szépségdoboz láz. Ez nem más, mint egy doboznyi szépséges zsákbamacska. Volt már a Douglasnak is több ilyen doboza és a Pixiboxról is sokan olvashattatok már nálunk is. Most még egy belépő van a piacon, a Szépségboxom. Ez a Szépségbolt újdonsága. A séma technikailag ugyan az, mint a többieknél. Egy dobozban szépségápolással kapcsolatos termékek, vagy teljes méretű kiszerelésben, vagy termékmintás kiszerelésben. Eddigi tapasztalataim alapján ez a legdrágább - 4 990 forint, de úgy fest, hogy ebben van a legtöbb teljes méretű termék is, a házhoz szállítás pedig ingyenes.

Mindegyik dobozküldözgető cég kicsit másképp csinálja, de a lényeg ugyan az. Időközönként előállnak egy ilyen dobozzal, amiket megrendelhetsz és a meglepetés hatásával élnek, vagyis nem fogod előre tudni, hogy mit kapsz. Ilyenkor van, hogy nagyon örül az ember lánya, de előfordul olyan is, hogy picit csalódik. Nekem volt már olyan, hogy egy teszter alapján megvettem utána a teljes kiszereléses terméket, de volt olyan is, hogy tele volt érett bőrre való krémmel, amiket én aztán nem igen tudtam használni, viszont anyukám nagyon örült nekik :) 

A Szépségboxom második doboza érhető el a Szépségbolt.hu oldalon. Most sem lehet még tudni, hogy mit rejt a doboz, mert az enyém még nem érkezett meg, de már nagyon várom :) de a májusi csomagban ezek a termékek voltak.

Fotor062013075.jpg

Olay Total Effects 7in1 éjszakai feszesítő arcápoló

Az OLAY Total Effects 7in1 öregedésgátló (anti-ageing ) termékcsalád minden tagja nagyszerű megoldást kínál az arcbőr öregedésének 7 jele ellen. A termékek célcsoportja azok a 30 feletti aktív életet élő hölgyek, akik egy termékben komplett megoldást keresnek szépségük megőrzéséhez, fokozásához.

50 ml - 4 799 forint értékű

Astor Big&Beautiful BOOM! Curved szempillaspirál 800

Exkluzív kefe: óriási és ívelt, egy mozdulattal fed. Azonnali dúsítás és göndörítés csomósodás nélkül. Egyedülálló, krémes formula dúsító kollagénnel és növényi viasszal.

1 db, fekete - 2 056 forint értékű

Ahava Mineral Botanic krémtusfürdő hibiszkusz - füge

Krémtusfürdő hibiszkusz – füge. Bársonyos textúrájú bőrbarát krémtusfürdő jótékony Holt-tengeri ásványokkal, makadámiaolajjal és organikus növényi kivonatokkal. A hibiszkusz és a füge különleges keveréke antibakteriális, tápláló és bőrpuhító hatású. Parabenmentes. SLS/SLES mentes. Érzékeny bőrre bőrgyógyászatilag tesztelt.

500 ml - 5 777 forint értékű

És az első 25 megrendelő még külön ajándékot is kapott.

Organique Shea vajas testbalzsam magnólia száraz bőrre

A shea vaj védi a bőrt a széltől, a hidegtől és a káros UV sugárzástól és hosszantartóan hidratálja a száraz bőrt. A-, E- és F-vitamin és magas zsírsav tartalma lassítja az öregedési folyamatokat. Csökkenti a bőr elszíneződéseit, a ráncokat, regenerálja az epidermiszt, megóvja az irritációktól.

150 ml - 4 089 forint értékű

Ha egy vásárlással le akarod tudni a megrendeléseket, akkor elő is lehet fizetni a dobozokra, 3 és 6 hónapra előre. Ezekre a dobozokra minden hónapban számíthatsz, de limitált a számuk, így érdemes mindig résen lenni, de amikor csak tudok, tájékoztatni fogok róla mindenkit :) A dobozokat egyébként minden hónap utolsó hetében érkeznek. 

Kíváncsian várom az én első Szépségboxomat, hogy mi lesz benne! :)

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása