Smink & Makeup

Csendes forradalom: így vásároljuk a kozmetikumokat

2013. szeptember 04. Rabbit

we_can_do_it.jpeg

Az utóbbi években gyökeresen átalakult az, ahogyan információt szerzünk az egyes termékekről, így a kozmetikumokról is. Míg korábban a tévé és a magazinok, na meg persze az eladási helyek játszották a fő szerepet, ma már egyre inkább az internet az a csatorna, ahol értesülünk az újdonságokról, illetve ahol tájékozódunk a különböző termékekről.

A Google Consumer Barometere szerint a kozmetikumokat vásárló hazai netezők 33%-a online is, 12%-a pedig csak online tájékozódik ilyen termékek vásárlása előtt. Azaz a netező potenciális vásárlók közel fele keres információt az interneten a kozmetikumokról vásárlás előtt. (A hazai lakosság kétharmada használ internetet, de a 25-34 évesek körében ez az arány 81%, a 15-24 évesek körében pedig 90%.) A Google Trendek alapján látszik, hogy az arc- és testápolással kapcsolatos keresések volumene növekszik, és persze komoly kiugrást láthatunk a szilveszteri "csúcsidőszakban". Aki pedig itthon kozmetikumokra keres, az jó eséllyel a Krémmánián vagy valamelyik szépség blogon, például itt nálunk fog kikötni.

A Technorati Media 2013-as Digital Influence Reportja szerint a blogok sokkal inkább befolyásolják a vásárlói döntéseket, mint a közösségi oldalak, online magazinok vagy fórumok. A fogyasztók számára a blogok benne vannak a top 5 legmegbízhatóbb forrásban a weben, szóval nagyon nem mindegy, hogy ezeken mit olvasnak.

A blogok itthon is hatalmas erőt képviselnek, ha csak a három legnagyobb szolgáltató - blog.hu, blogspot.com, postr.hu - látogatottságát vesszük figyelembe, akkor a hazai internetező közönség 56%-a keres fel blogokat havonta legalább egy alkalommal (forrás: gIA, 2013-07). Sajnos azt nem tudjuk, hogy ebből mennyi a kifejezetten szépség témájú blogok látogatottsága, de az elmúlt években ezek egyrészt gomba módra szaporodtak, másrészt több oldal is kiemelkedett közülük, így biztosak lehetünk benne, hogy egyre erősebbek és jelentősebbek.

Ha csak a Makeup Blog adatait nézzük, akkor elmondható, hogy több olvasót ér el, mint a legtöbb, hasonló célcsoportot megszólító print magazin (természetesen nem a példányszámokat, hanem a tényleges olvasottsági adatokat alapul véve). Igaz, nem kell érte fizetni, de azt a szemléletet ideje elfelejteni, hogy azért kötődne valaki jobban egy médiumhoz, mert egy (fél) doboz cigaretta árát hajlandó kiadni érte... Mi pontosan látjuk, hogy mennyien követnek bennünket és hogy melyik tartalom mennyire kötötte le vagy mozgatta meg az olvasókat (és csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem vagyunk teleaggatva kétszázféle hirdetéssel sem).

Azok a blogok, amelyek gyorsak, frissek, az elsők között számolnak be az újdonságokról és őszintén bemutatják az egyes termékek előnyeit és hátrányait, hitelessé és fontos tájékozódási forrássá tudnak válni, és az olvasók nagyban támaszkodnak rájuk a vásárlási döntéseikben. Erről mi is számtalan pozitív visszajelzést kaptunk. Még csak az is mindegy, hogy a blogról átmennek-e az adott márka vagy termék saját oldalára (legalábbis akkor, ha azt nem csak online lehet megvásárolni), hiszen a kozmetikum vásárlások 97%-a offline zajlik (forrás: Google Consumer Barometer), és könnyen lehet, hogy az érdeklődő a blogbejegyzésben már minden számára fontosat elolvasott. És az is lehet, hogy nem azonnal fog vásárolni, hanem még néhány helyen találkozik a termékkel, beszél róla az ismerőseivel stb. stb.

Rengeteg termékről a blogokon lehet először értesülni, és így kerülnek be a köztudatba, vagy derül ki róluk, hogy egyáltalán érdemes-e velük próbát tenni. Persze akkorát nem tudnak robbantani, mint egy tévékampány, de nem is érdemes az almát a körtével (vagy inkább egy zsák borsóval?), azaz az óriási fizetett reklámkampányokat a független, személyes tartalmakkal hasonlítgatni. 

A blog a fogyasztó hangja, ráadásul sokszor a "szakértő" fogyasztóé, aki szeret vagy nem szeret egy terméket, ajánl vagy óva inti a vásárlástól a többieket is. És a többiek itt havonta több tízezer embert is jelenthetnek, posztonként pedig több száz vagy több ezer olvasót. Ezt az erőt pedig nem árt komolyan venni.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása