Smink & Makeup

NYX Love In Florence La Dolce Vita Palette teszt

2014. március 31. Katushka

Eddig már jó pár NYX terméket kipróbáltam és azt kell mondjam, hogy még egyikben sem csalódtam, sőt mindegyik alapdarab lett, ahogyan ez a paletta is. Nagyjából köztudott, hogy füstös smink rajongó vagyok, így előszeretettel használom azokat a jól összeállított palettákat, amelyekkel könnyen lehet ilyen sminket készíteni. Most ez a paletta is beállt ebbe a sorba nálam :)

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (11).JPG

Ebből a palettából egyébként többféle színkombináció is létezik, szám szerint 10 és mindegyik a maga összeállításában hibátlan. Bár nem próbáltam mindegyiket, de a színek alapján annak tűnnek, persze ez attól is függ, ki milyen színekért van oda.

LIF-01.jpg

De visszatérve ehhez a palettához. A kiszerelése egyszerű, műanyag tok. Nagy előnye, hogy szín teljes felülete jól látható a műanyag-üvegezett fedele miatt, de pont emiatt nincs benne tükör. Ez számomra nem hátrány, mert már így is van elég tükröm a sminkes táskámban, amit folyton hordanom kell magammal. Viszont a kétvégű szivacsos aplikátor ott figyel a szemfestékek mellett.

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (12).JPG

A masni a záró résznél különösen cuki szerintem :)

Ezekben a palettákban 5 szín található. Ebben speciel kifejezetten a sötét füstös sminkhez találunk remek alapanyagot, legyen ez szürke alap, sötétkék vagy fekete. Elég jól pigmentált színek, de mint minden szemhéjfesték alá, ezek alá is kell bázis! Egymással nagyon-nagyon jól kombinálhatók a színek, de önmagukban is remekül megállják a helyüket. Szépen eldolgozhatók, épp ezért is tökéletesen alkalmasak a füstös smink elkészítéséhez. Építhető, így ha enyhébb fedést szeretnénk, akkor arra is jó, de egészen erős fedésig is építhető. Nem igazán porol, vagyis nem porol jobban, mint bármelyik másik, jó minőségű szemhéjfesték.

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (8).jpg

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (7).jpg

A színek finishe vegyes a palettán belül.

  1. Fényes, enyhén csillámos
  2. Minimálisan selyemfényű, szinte matt
  3. Enyhébb fényű, picit csillámos
  4. Minimálisan selyemfényű, apró kékes csillámokkal
  5. Minimálisan selyemfényű

A paletta minden tulajdonságát összegezve szerintem ez egy igazi telitalálat, mert tényleg jók a színei, tartósak és szinte bárhogy, bármilyen alkalomra viselhetők. Az ára is abszolút vállalható, mert mindenhol 2 990 forint: Szépségbolt, Alveola, Makeup pláza. Egyedül ami ilyenkor dönthet talán, hogy ki melyiket szereti jobban, vagy hogy hol milyenek a szállítási feltételek, de segítségképpen erről korábban már írtam.

Mindegyik színnel készítettem egy-egy sminket, hogy lássátok, tényleg milyen jól használhatók önmagukban is és egymással kombinálva is.

Ennél a sminknél a belső szemzugba és a szemöldökcsontomra a 2-es színt használtam, a mozgó részre pedig csak a 3-as árnyalatot.

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (5).JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (6).JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (3).JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (4).JPG

Ennél a sminknél a belső szemzugba és a szemöldökcsontomra a 2-es színt használtam, a mozgó részre pedig az 5-ös árnyalatot vittem fel és dolgoztam el alaposan. A tusvonalra, alulra és fölülre is a 4-es színt használtam és dolgoztam el. Ez a smink szerintem például munkahelyre tökéletes.

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (14)2.JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (14).JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (15).JPG

NYX Love in florence la dolce vita paletta teszt (1)_2.JPG

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása