Smink & Makeup

Paese vízálló filces tus teszt

2014. május 11. Katushka

Sokszor kérdezitek akár itt a blogon, akár az oktatásokon, hogy szerintem hogyan lehet a legegyszerűbben a legszebb tusvonalat meghúzni. Mindig elmondom, hogy persze fontos a sok gyakorlás, de az sem mindegy, hogy milyen eszközt, vagy hogy milyen állagú terméket használunk erre a célra. Amit én nagyon nem szeretek, az a folyékony állagú tus. Megmondom a frankót, nem is szeretek, de nem is tudok vele szép vonalat húzni, plusz én még nem találkoztam olyannal, ami igazán tartós lett volna. Azok, amiket én előszeretettel használok, a zselés és a filces tusok. Amikor pedig kezdő vagy nem annyira rutinos hölgyeknek kell javasolnom, akkor mindig a filces tust ajánlom.

Paese vízálló tus teszt.JPG

Nálunk is már többször olvashattatok filces tusokról, hogy melyik jobb, melyik éri meg az árát és melyik nem. Most ebben a posztban is egy filces tus tesztet olvashattok, ami nem más mint a Paese Waterproof Liquid Eyeliner. Amit erről a termékről hivatalosan tudni érdemes, az az, hogy a nevéből adódóan vízálló, erősen pigmentált. Húzható vele egyaránt vékony és vastag vonal is és tartós, tehát száradás után nem kenődik el. De lássuk, hogy használat közben hogyan is viselkedik a termék.

Első ránézésre a világon semmiben nem különbözik a többi filces tustól. A kupak jól záródik, így nem kell félni, hogy lecsúszik a hegyről. Volt már sajnos más filces tussal negatív tapasztalatom ezen a téren, így ezért erre mindig szeretem felhívni a figyelmet.

A filces tusok hegyét én két kategóriába szoktam sorolni. Az egyik, aminek picit hosszabb és enyhén felxibilis a hegye, a másik, aminek pedig rövidebb, stabilabb a hegye. Nem mondom, hogy egyik jobb a másiknál, mert az, hogy ki melyiket szereti jobban, az emberfüggő. Azt szoktam mondani, hogy ha az "ecsetes hatású" felvitelt jobban szereti valaki, akkor a flexibilisebbet érdemes választani, de ha esetleg bizonytalanabb még az ember keze vagy jobban szereti a stabilitást, akkor a tömörebb fejű filcet válassza. Ez a termék a fix hegyű tusok családjába tartozik.

Paese vízálló tus teszt (1).JPG

Nagyon könnyű vele dolgozni és nagyon precíz is. Az apró redőkbe egyáltalán nem mászkál el. Ha picit odafigyelünk és gyakoroljuk a tusvonal húzását, akkor pillanatok alatt nagyon szép tusvonalat lehet vele húzni. Valóban jól pigmentált, így nem kell többször átmenni a vonalon, hogy igazán szép fekete színt kapjunk.

Tartósnak tényleg tartós. A vonal vastagságától függ a száradási idő, de egy vastagabb vonal esetében is másodpercekben mérhető a száradás. Amint megszáradt a festékanyag, nyugodtan lehet dörzsölni, nem kenődik el, de azért ha egy mód van rá, a szemünket annyira azért ne dörzsöljük, mert nem tesz jót neki :) A termék vízálló, tehát úszkálni is lehet benne, de ha nedvesen dörzsölni kezdjük, azért attól megkopik a festék, de szerintem nincs olyan vízálló tus, amivel ne ez lenne a helyzet.

Eltávolítani én a vízálló sminkeket mindig kétfázisú, olajos sminklemosóval szoktam. Azzal jól el lehet távolítani, de nekem a hagyományos sminklemosó kendőmmel mindig marad egy pici a szememen, ami egyébként nem katasztrófa, de reggelre tuti, hogy olyan lesz a szemem, mint akinek bevertek egyet :) 

Jó tudni, hogy a terméket érzékeny szeműek és kontaktlencsét viselők is bátran használhatják, mert biztonságos, nem irritálja a szemet.

Paese vízálló tus teszt (2).JPG

Ha pedig kifogyott a tusból a festékanyag, akkor nyugodtan újrahasznosíthatjuk, mert a hegyével nyugodtan felvihetünk pl zselés tust, vagy más festékanyagot, amit vékony rétegben szeretnénk felhordani a bőrünkre/szemünkre. 

A termék ára határozottan szimpatikus, mert 1 950 forintba kerül, ami a filces tusok piacán nagyon is kedvező, ár érték arányban pedig szuper! Én többet is fizetnék érte, kb 3 000 forintot, mert tényleg jó. Sokáig elég, így megéri az árát!

A Paese termékeket itthon a Make Up Plázától tudjátok megrendelni és ha összeszedtek egy jó kis listát és eléritek a 12 000 forintot, akkor ingyenesen kiszállítják! 

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása