Smink & Makeup

Teszt: MeMeMe Cherub's Blush - Folyékony pirosító és ajakszínező

2014. június 23. Katushka

Jómagam korábban még nem próbáltam ilyen vagy ehhez hasonló terméket, épp ezért birizgálta nagyon a kíváncsiságomat. Ingrid korábban már irt a Benefit hasonló termékéről és azok alapján már nagyon vártam, hogy kipróbáljam ezt, az alapjaiban igazából ugyanolyan terméket, aminek az ára viszont jóval kedvezőbb, mint a Benefitnek. 

DSC06531.JPG

A MeMeMe Cherub's Blush egy kis üvegbe zárt rózsaszirom tinktúra (növényi anyagok alkoholos kivonata). Az ígéretek szerint, használható pirosítóként az orcákra, illetve színezőként az ajkakra. Szuper tartós és mivel rózsaszirom tinktúra, így ebből következik, hogy kellemes rózsaillatú. A tinktúra felerősíti az ajak természetes, pirosas színét.

Kiszerelése

A termék kiszerelése sokkal inkább hasonlít egy körömlakkra, mint bármilyen más sminktermékre. A kupakban található az aplikációt segítő ecset, ami szintén olyan, mint a körömlakkokban található. Használatkor nekem a felső ajkamat nagyon csiklandozta az ecset, így egy picit fura volt a felvitele. Jól eloszlatja a tinktúrát, viszonylag precízen lehetett vele dolgozni, de nem annyira mint mondjuk egy rúzsecsettel. Az üvegcse egyébként pici, így kis helyen is elfér, nyugodtan bedobhatjuk a táskába, nem fog kifolyni a festék, persze ha rendesen rátekertük a kupakot.

DSC06539.JPG

Színe

Ha megnézzük a folyadék színét, egészen sötét, lilás-bordó, ami az ajkakon is visszaköszön, de persze nem annyira erősen, amilyen az üvegben :) Az ajkakat nagyon jól megfogja a festék, de ahogy a használati utasításban is írják, érdemes két rétegben felvinni, miután az első megszáradt, így lesz igazán olyan színű a száj, amilyennek kell lennie. Lemosása könnyű, nem fogja meg az ajkakat, mint a legtöbb, erősen pigmentál, matt rúzs.

DSC06535.JPG

MeMeMe-Pussy-Cat-vs-Benefit-Benetint.1.png

Tartóssága

A tinktúra tartós, de nem bírja azért egész nap sajnos. Nálam evéssel, ivással, babapuszilgatással, kb. 3-4 óra után elkezdett kopni. De egyébként ez alatt az idő alatt nagyon stabil teljesítményt nyújtott! Sajnos nem kopik egyenletesen, mert először a szám középső részéről kezdett eltűnni és úgy halványult kifelé. Lemosása könnyű, nem fogja meg az ajkakat, mint a legtöbb, erősen pigmentált, matt rúzs. Nem hidratál a termék, viszont ha közvetlen a tinktúra felvitele előtt teszünk hidratálót, pl. Carmexet az ajkunkra, akkor nem marad meg rajta a festékanyag, tehát ha tudjuk, hogy ezt a terméket akarjuk használni, akkor kb fél órával előtte érdemes felvinni egy kevés ajakbalzsamot, majd azt letörölni és az így előkészített ajkakra mehet a tinktúra. Én nem hidratáltam elő a számat, de nem is éreztem, hogy olyan fergetegesen kiszárította volna.

DSC06940.JPG

Pirosítónak és ajakszínezőnek is a Cherub's Blush van rajtam, két rétegben

Íze, illata

Ahogy a poszt elején is írtam a tinktúra illata nagyon kellemes, rózsa illatú, viszont az ízre, elsőre kesernyés, de ez tényleg az első ízlelésnél érezhető, utána eltűnik ez az érzés. 

Multifunkciós

Szintén korábban írtam, hogy használható az ajkakon is és az orcákon is. Ha az ajkunkon használjuk, akkor inkább az ecsettel oszlassuk el a folyadékot, mert megfoghatja az ujjunkat a festék. Az orcákra viszont jobb híján marad az ujjunk az eloszlatásra.

Megéri?

Szerintem igen! Ha valaki nem szereti a rúzsokat, vagy inkább a természetességet preferálja, akkor annak maximálisan meg fog felelni a termék. Jó minőségű, tartós, jól pigmentált és közel sem olyan drága mint a Benefites tesója. Ráadásul a Makeup plázánál most még akciós is, így 2 150 forint helyett csak 1 990 forintba kerül!

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása