Nemrég volt szerencsénk részt venni a MAC 2015-ös tavaszi-nyári trendprezentációján, ahol nem kisebb mesterek tartottak előadást, mint Sonic Sarwate Indiából és Cristina V. Németországból. Mind a két mester számos bemutatón, fotózáson részt vett már, így ők aztán tudják, hogy milyen a fényekkel játszani, illetve gyorsan és hatékonyan dolgozni. A prezentáción bemutatták nekünk, hogy mely termékekkel érdemes dolgozni, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legizgalmasabb, legtrendibb sminkeket készíthessük el magunknak. Elmondásuk szerint ezek a sminkek abszolúte a hétköznapi viseletre is alkalmasak, de megmondom az igazat, nem szívesen mászkálnék napközben az utcán ilyen sminkben. Ha buliról van szó, akkor viszont minden további nélkül. De lássuk az idei trendeket!
Fontos, hogy a sminkünk ne legyen erőltetett, ne legyen maskara. Tükrözze inkább a szabadságot, tükrözze önmagunkat! Mindenképp fontos, hogy a fényekkel, textúrákkal játszunk, így lesz a végeredmény valódi, természetes, még akkor is, ha egy erősebb sminkről is van szó. 3 irányzatot mutatunk be Nektek, melyek szerintünk abszolúte viselhetők.
RE : VIEW
Mi lehetne klasszikusabb, mint egy fekete szemceruza és egy spirál? Ugyanakkor a SS15 szemceruzái és pillái elhagyták a nosztalgiát és kettéválasztották a klasszikust. A hercegnős és bájos helyett a belevaló, vagány sminké lesz a főszerep. A szemceruzák esetében az új megközelítés - lerombolva az általános módszerkeet - a szem megerősítése. A szempillákra a szélsőség lesz a jellemző. Vagy szinte semmi szempillaspitál, vagy már már túl sok. Nincs középút. A "túl sok" szempillaspirál a legjobban egyébként a csupasz vagy fényes szemhéjon mutat a legjobban.
Hogy mikkel lehet a legjobban elérni a RE:View hatást?
- Studio Sculpt Superblack Lash: "Olyan mintha a szempilla egyenként lenne aplikálva a szempillaspirállal, így igazán pontos, a szempilla tövétől a végéig tartós fedést ad. " - mondta Terry Barber
- Haute&Naughty Too Black Lash: A réteges szempillaspirál extrém módon épül fel. Érdemes a nagyobb fejet használni az igazán drámai hatás elérése érdekében.
- 205 Mascara Fan Brush: Ez a mini legyező ecset hihetetlen pontosságopt ad a szempillaspirálnak és a szemöldök pótlásnak.
- 266 Small Angel Brush - A lineáris pontosságot képviseli. Használható száraz és nedves anyagok felvitelekor is.
- Defiantly Feline Superslick Eyeliner - Szuper tartós, a feketénél is feketébb, élénk, lakkfényes filctus, mely bármilyen tus fölé aplikálva mélységet és lakkhatást biztosít.
- Black Creme Liner - Egy száradó tus, amellyel határtalan mélységet lehet elérni.
ENLIGHTENED
Ez a trend sokkal inkább a fényekre alapoz, mint a korábban megszokott árnyékolás és kontúrozás. Hogy érhető ez el? A krémes, fényes, gyöngyporok megfelelő rétegezésével. A fényt az arcszínhez leginkább passzoló tónussal tudjuk elérni. Annak érdekében, hogy derűsebbé tegyük a bőrt. Terry Barber szerint ezt a tiszta fehértől a mély aranyig, vagy az ónig bármivel elérhetjük. A lényeg, hogy eredmény a napsütötte hatás helyett a porcelánbőr legyen. A hangulat felfokozásához elengedhetetlenek a tiszta pillák és a festett szemöldök, amely ártatlanságot kölcsönöz.
Hogy mikkel lehet a legjobban elérni az Enlightened hatást?
- Mineralize Skinfinish Perfect - Topping, Lightscapade (világos bőr), Global Glow (sötét bőr). Ez egy olyan púder, mely krémes hatást kölcsönöz.
- Mixing Medium Shine - Az arc sík felületeire ujjal aplikálva igazán transzparens és üde végeredményt ad.
- Eye Gloss in Lightly Tauped - Hihetetlenül magas fényű, kevert textúra, holografikus megvilágított részecskékkel.
- Cream Color Base - Luna (világos bőr), Dusk (sötét bőr). Ecsettel a járomcsontra aplikálva krémes gyöngyházfényt érhetünk el.
- Prep+Prime Fix+ - Életet és nedvességet ad a bőrnek.
NO MAKEUP
A No Makeup nem feltétlen jelenti azt, hogy no makeup. Maradj önmagad! Tiszta, de nem túl sok, ebben nagy segítségünkre lehet a korrektor :). Minimális púder, átlátható, rendben tartott szemöldök, tiszta szempillák, csillogó highlightok, egy kis ajakbalzsam és kész is. Marc Carrasquillo nagyon szépen és találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nem arról a lányról szól akinek alapozóval el kell rejtenie a bőrét, hogy jól nézzen ki: Ő inkább óvja a bőrét.
Hogy mikkel lehet a legjobban elérni a No Makeup hatást?
- Matchmaster Concealer - Mert az alapozó tökéletes fedése a SS15 szezonra lejárt. Természetes fedést lehet elérni ezzel a korrektorral, csomós hatás nélkül.
- Prep+Prime Natural Radiance: Ez a primer egy azonnali dimenziót ad az arcnak, a benne elrejtett ragyogással.
- Force of Nature Eyeshadow: Ami szinte láthatatlan, így természetes hatást kölcsönöz.
Kommentek
comments powered by Disqus