Smink & Makeup

Folyékony arany tégelybe zárva - marokkói argánolajos natúrkozmetikumok

2015. november 25. Katushka

Vannak olyan kozmetikai alapanyagok, melyek a szépülésen kívül egy egész sor ember, sőt néha az állatok életét is befolyásolják. Ha egy kvízjátékban találkozunk a kérdéssel, hogy mi köti össze Hollywood tucatnyi sztárját, az önállósodó berber nőket és a híres famászó kecskéket, akkor a választ csak nagyon kevesen vágnánk rá fejből. Pedig létezik egy növény, az argánfa, mely valóban összekapcsolja ezeket a nagyon távoli csoportokat. 

argantree_14.JPG

Az argánfa (Argania Spinosa), szinte kizárólag Marokkó dél-nyugati részén őshonos. Az ott vasfának vagy éppen életfának nevezett növény önmagában is csodaszámba megy, hiszen olyan körülmények között nő akár 7 méter magasra is, ahol más növények életképtelenek. Az életfa elnevezés sem túlzó, hiszen a fa gyümölcse az argándió magas mennyiségben tartalmazza a tápanyagokat, a magjából sajtolt olajokat pedig több ezer éve használják a bőr ápolására, sérülések gyógyítására és a nap elleni védekezésre egyaránt.  Gyógynövényként még a bárányhimlő tüneteinek kezelésére is alkalmas, a pattanások eltüntetése mellett.

argan.jpg

Kim Kardashian, Madonna, Eva Mendes, Katy Perry vagy éppen Selena Gomez, egytől egyig az argánolajra esküsznek. Az olaj ugyanis a leghatékonyabb szépségápolási csodaszer. Bőrpuhító és a bőr természetes védőrétegét támogató, feszesítő, valamint a szabadgyökök ellen védő összetevőkben rendkívül gazdag. Kiemelkedő E-vitamin tartalma antioxidáns hatású. A telítetlen zsírsavaknak köszönhetően az argánolaj táplálja a száraz, repedezett bőrt, ugyanakkor eredményesen veszi fel a harcot a terhességi csíkok, striák ellen is. Rendszeres használatával halványítja a régi hegeket. Hatékonyan alkalmazható a faggyútermelés szabályozására is, hiszen a többi olajjal ellentétben nem tömíti el a pórusokat. Gazdag E-vitamin tartalma az ekcéma, a pikkelysömör és a legkülönbözőbb bőrbetegségek kezelésére is alkalmassá teszi. Az argánolaj azonban nem csak a bőr varázsszere, jótékony hatását a haj is meghálálja. Magas hidratáló hatásának köszönhetően táplálja a töredezett hajat és enyhíti a száraz fejbőr viszketését. Ezt a csodaszert pedig ajóvoltából már egy teljes kozmetikai termékcsaládként is megtalálhatjuk itthon, bőr-, test-, és hajápoló készítmények formájában.

dro_arga_termekcsalad_k.jpg

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása