Smink & Makeup

Hasznos öltözködési és egyéb tippek fesztiválokra vagy táborba

2016. június 29. Katushka

Most, hogy már elindult a fesztiválszezon, szeretném veletek megosztani a pár éves tapasztalataimat. Voltam már jó pár fesztiválon és egyszer-kétszer már sátraztam is ezeken, attól függetlenül, hogy nem vagyok egy sátorozós típus. A legtöbb oldalon ilyenkor divat témában szinte kizárólag csak olyan outfiteket lehet látni, amik totál "hippisek", már-már igénytelenek, éppen olyanok, amilyeneket az év egyetlen szakában sem hordunk, legalábbis szerintem. Ilyenkor látszólag sokan kivetkőznek magukból és olyan ruhákat és kiegészítőket öltenek, amik miatt az anyukájuk nem biztos, hogy otthon megdicsérné őket. Nem kell úgy kinézni, mintha egyenesen Woodstockból érkeztünk volna. A lényeg, hogy önmagunk legyünk, érezzük jól magunkat és kényelmes ruhát viseljünk, persze az időjárásnak megfelelően. Ehhez próbálok most pár tippet adni, nem feltétlen csak fesztiválokra, táborozáshoz is hasznosak lehetnek ezek a tanácsok.

Fotor0628172514.jpg 

Kényelmes öltözet

Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy kényelmes nadrágot/szoknyát, felsőt és cipőt válasszunk, ne pedig feltétlen az utolsó divat alapján öltözzünk. Bármilyen időt is mondanak, a hidegre is fel kell készülni, mert sajnos én a felkészültségem ellenére is kaptam már tüdőgyulladást fesztiválkor… :( Nem volt kellemes.  Legyen mindig nálatok legalább egy hosszúnadrág és egy rövidnadrág, esetleg szoknya. Lehet az a szoknya hosszú, maxiszoknya is, de szerintem az nagyban megnehezítheti a dolgunkat, például amikor mosdóba kell menni, tekintve, hogy nem túl nagyok a fesztiválos wc-k és nem is mindig a legtisztábbak… Sajnos mindenre gondolni kell. Dzseki, kardigán is legyen mindig nálunk, ha tudjuk, hogy ott ér minket az este/éjszaka, mert olyankor nagyon le tud hűlni a levegő és mikor kimelegedve kimegyünk egy koncerthelyszínről, akkor nagy a veszély, hogy megfázunk. Ilyenkor semmibe se telik a derekunkról lekötni pl. a farmerdzsekit és abban sétálgatni tovább. Esőkabáttal vagy valami vízálló dzsekivel is érdemes felszerelkezni, mert még egy futó zápor is rendesen össze tudja vizezni a szettünket, hacsak nem tudunk esővédett helyre behúzódni. És ha napközben a fesztivál területén sétálunk, akkor nem árt, ha a fejünkre húzunk egy sapit vagy egy kalapot, így legalább nem kapunk napszúrást.

fesztivál szett.jpg Ez az én fesztiválszettem :) alap a fekete felső, a farmer, Converse, farmer dzseki

tovább

Fesztivál cipők - körkép

2016. június 28. Katushka

A héten startol az egyik legjobb hazai fesztivál, a VOTL. Sajnos idén nem tudok menni, de mivel nem körülöttem forog a világ, gondoltam megosztok veletek pár hasznos cipőötletet, ami trendi is és nagyon kényelmes viselet, mert nem csak 1-2 órát fogjuk őket viselni, hanem akár egész nap is. Fontos tehát, ahogy írtam, hogy kényelmes legyen, menő, starapabíró és nem utolsósorban könnyen tisztítható. Lássuk, miből szemezgethetünk.

Paez

A klasszikus espadrille fazonú cipők soha nem mennek ki a divatból. A Paez espadrillók vidám színeivel és mintáival akár a legstílusosabb fesztiválozó címet is elnyerhetjük. A cipők készítése során kizárólag minőségi alapanyagokat használnak, így biztosan velünk fesztiválozhatnak több nyáron át is.

paez_new_classic_raw_scratched_denim_2.jpg

tovább

Új, állandó sminktermékekkel jön hamarosan a MAC

2016. június 16. Katushka

Elvileg már csak 4 hónapot kell aludnunk, hogy hozzánk is elérkezzem a MAC új, állandó kollekciója, ami a BANGIN’ BRILLIANT! nevet kapta. Köztudott a MAC-ről, hogy nem fél a színektől és az új textúráktól. Az új, állandó kollekcióban most ebből lesz bőven részünk. Eszméletlen színek jönnek, de nem csak szemre, hanem szájra is! Nagyon remélem, hogy itthon is elérhető lesz, mert ebből fel kell nagyon durván tankolnom :)

summer2015_macbangingbrilliant001.jpg

tovább

Ápolt, védett lábakat mindenkinek!

2016. június 15. Katushka

A nyár, napsütés és jó idő közeledtével lassan mindennapossá válik a szandál, papucs viselése és a közterületek gyakoribb látogatása. A hölgyek talán még gyakrabban fordulnak meg a pedikűrösnél, de a férfiak is jobban odafigyelnek lábuk ápoltságára.

A lábgomba kialakulásának veszélye mindenkit érint, az év minden szakaszában, ezért is nagyon fontos lábunk megfelelő védeleme. Napjainkban minden negyedik emberből egy szenved a lábgombától, ami sajnos megdöbbentően nagy arány. A Hansaplast új terméke használatával egyszerűbbé válnak a mindennapok, hiszen nyugodt szívvel vághatunk neki a nyárnak, nyaralásnak, sportolásnak. Egyik összetevője, az erőteljes fertőtlenítő hatású Octenidin bizonyítottan baktérium és gomba elleni hatékonysággal bír.  A Hansaplast új termékének használatával nem csupán ápoljuk lábunkat, hanem védjük is a lábgomba kialakulásától, így nyugodtabban vághatunk neki a strandszezonnak.

27daf28e-dd99-4042-85b0-ada9e26cf64e.jpg

Ez a termék védelmet nyújt a kellemetlen szagok ellen és megelőzi a lábgomba kialakulását. Hosszan tartó, 48 órás antibakteriális hatást és azonnali hűsítő érzetet, ezáltal higiénikus frissességet biztosít a lábnak. Terápiás kezelés kiegészítéseként is használható.

  • Megelőzi a lábgombát
  • Véd a kellemetlen szagok ellen
  • Octenidine-tartalommal
  • Használható megelőzésként és terápiás kezelés kiegészítéseként
  • Azonnali hűsítő hatás, higiénikus érzet
  • Cukorbetegek is használhatják

Ajánlott fogyasztói ár: 990 Ft

A termék kizárólag patikákban kapható.

Sminkrekord született

2016. június 14. Katushka

152 hölgy változott át Marilyn Monroe-vá szombaton, legalábbis ami a sminkjüket illeti, hiszen D. Tóth Kriszta, Ábel Anita és Szűcs Adrienn vezető sminkmester segítségével a Max Factor Make-up Academy program „tanulói” sikeresen a legtöbben egyszerre sminkleckében résztvevők* Magyar Rekordját állították fel.

Yes smink! – köszöntötte a jelenlévőket D. Tóth Kriszta a Max Factor Make-up Academy „Diplomaosztó” zárópartiján. Később elmondta: „Nagyon jó energiák voltak itt ma este. Sokan azt hitték az egy éves no smink, no retus, no filter kampányom során, hogy akkor én már sosem fogok sminkelni. De valójában nem erről volt szólt. Hanem arról, hogy az ember vállalja, fogadja el magát úgy, ahogy van, a ráncaival, bőrhibáival és karikás szemével együtt. Legyen jóban önmagával itt bent. A smink sem arra való, hogy elfedje a belső problémákat, hanem hogy ha minden rendben van, akkor még jobban kiemelje a belső ragyogást! Ma, itt, ezt éreztem én is!” 

maxfactormakeupacademy_diplomaoszto5_s.jpg

tovább
süti beállítások módosítása