Smink & Makeup

Kipróbáltuk a Garnier BB krémjét

2012. január 26. spacegirl

A Garnier BB krémje kétségtelenül nagy port kavart, hiszen ez az első, viszonylag olcsón és tömegesen hozzáférhető BB krém a piacon. Több blogon és a Krémmánián is olvashattatok már véleményeket róla, hiszen a tavaly augusztusi, európai bevezetést követően szórványosan elérhetővé vált itthon is. A hivatalos hazai bevezetés azonban csak most kezdődött, most fog a "tömegekhez" is eljutni ez a termék és terméktípus.

A magam részéről nagyon izgatottan vártam, hogy kipróbálhassam, különösen azért, mert tavaly nyár óta szinte csak BB krémeket használok alapozó helyett.

A hivatalos leírás szerint a Garnier BB krémje egységesíti a bőrszínt, hidratál, csökkenti a pirosságot, ragyogóvá teszi a bőrt és véd az UV-tól (SPF 15). Ami az összetételét illeti, tartalmaz hidratáló és ránctalanító anyagokat: lipidure-t, glicerint és hialuronsavat, továbbá szépítő összetevőket: C-vitamint és ásványi pigmenteket. A Garnier BB krém az ázsiai változatoktól eltérően az európai bőrszínhez lett kifejlesztve. A színválaszték azonban nem nagyobb, mint az ázsiai krémek esetében, ugyanis ez is csak két, világos, illetve normál színben érhető el. Mivel nekem eléggé világos bőröm van, a világos színt próbáltam ki.

A csomagolása hagyományos, kupakjára állítható tubus, amelyből nyomással nyerhető ki a krém. A krém így higiénikusan használható, hiszen nem kell belenyúlnunk. Sajnos azonban az adagolás nem olyan kényelmes és gazdaságos, mint egy pumpás kiszerelés esetében, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy túl sokat nyomunk ki belőle, különösen akkor, ha éppen nem a kupakjára állítva tároltuk. A kupakban könnyen összegyűlik a krém, ezt időnként nem árt letörölni. A megjelenése egyébként egyszerű, letisztult, olyan tipikus Garnier-s. (A doboza alapján egyébként nem egyértelmű, hogy színezett hidratálóról vagy BB krémről van-e szó, de lehet, hogy azért nevezik színezett hidratálónak, mert a BB krém még kevésbé ismert fogalom.)

Garnier, Missha Perfect Cover, Missha Signature

Az állagát és színét a többi BB krémmel összehasonlítva érdemes megnézni. A fenti képen mindhárom krémből a legvilágosabb árnyalat látható. A Garnier BB-je az ázsiai krémeknél valamivel sötétebb, az én bőrömhöz még ez a világos árnyalat is sötét egy kicsit. Itt nem tapasztaltam azt, amit az ázsiai krémeknél, hogy az oxidációval igazodna a bőrszínhez. Viszont nem hideg tónusú, mint az ázsiai krémekből a világos változatok. Szerintem egyébként még legalább két árnyalatra lenne szükség belőle, de legalábbis egy világosabbra mindenképpen.

Az állaga elég sűrű, még az általam nehezebbnek ítélt Missha Signaturénél is sűrűbb, illetve érzetre zsírosabb. Az illata pedig kifejezetten erős, krémes. Annak ellenére, hogy egy sűrűbb krémről van szó, azt figyeltem meg, hogy valamivel többet kell használni belőle, mint az ázsiai változatokból. Kicsit nehezebb egyenletesen eloszlatni a bőrön, de nem vészes, és szerencsére nem ül bele az apró ráncokba sem. Az állaga miatt nekem kényelmesebb kézzel felvinni, mint ecsettel.

A fedése nem túl erős, de a lenti mintán látszik, hogy a pirosas foltokat szépen halványítja.

Garnier BB előtt, BB-vel, púderezett BB-vel

Ugyanez a sorozat teljes arcon:

Garnier BB előtt ("szerencsére" pár napja voltam kozmetikusnál, így pirosabb, hegesebb a bőröm, mint általában)

Garnier BB-vel

Ezen a képen nagyon jól látszik, hogy kifejezetten fényes lett tőle a bőröm, ami legalább a T-zónában igényel púderezést. Erre egyébként a sajtótájékoztatón is felhívták a figyelmet, szóval nem ért különösebb meglepetésként. Néhány óra elteltével érdemes mattító lapokat használni és újrapúderezni. Egy félmatt finisnek jobban örülnék, mert akkor a púderezést meg lehetne spórolni.

Garnier BB egy leheletnyi púderrel

Ha visszatérünk az eredeti ígéretekhez, akkor azt elmondhatjuk, hogy egységesíti a bőrszínt, és legalábbis optikailag biztosan csökkenti a pirosságot. A bőrt valóban "ragyogóvá" teszi, de egy kicsit talán túl ragyogóvá, ami zsíros hatást kelt, azaz szinte kötelező púderezni. Az UV védelme egy átlagos hidratáló krémének felel meg, az általam kipróbált ázsiai változatok 25-ös, illetve 42-es SPF-fel voltak ellátva. (Persze itt nem szabad elfeledkezni a kulturális háttérről sem, a különböző környezetről, illetve sminkelési célokról.) A végére hagytam a hidratáló hatást, mert azzal voltam a legkevésbé megelégedve. Bármennyire jó lenne is, sajnos a hidratáló krémet nem helyettesíti, ahogyan a többi BB krém alá, ez alá is kívánkozik a hidratáló. Ezt a lépést nem lehet vele megspórolni. Viszont ha alá kell hidratálni és fölé púderezni, akkor sajnos nem tudunk annyi időt megspórolni, mint szerettünk volna egy all in one megoldással.

Elvileg minden bőrtípusra ajánlott, de a tapasztalataim alapján zsíros bőrre nem ajánlanám, inkább normál, illetve kombinált bőrre. Azt sajnos nem tudom, hogy száraz vagy érzékeny bőr esetén hogyan teljesít, mert az enyém a leggyakoribb bőrtípusba tartozik, a kombináltba (T-zónás vagy korpás szeboreás).

A bőrgyógyító hatásról nehéz lenne beszámolni, egyrészt mert még csak egy hete használom, másrészt mert annyi minden befolyásolja a bőröm állapotát - mit eszem, mennyit iszom, milyen egyéb termékeket használok -, hogy nehéz egy krémnek tulajdonítani a stagnálást, javulást vagy esetleg romlást.

A Garnier BB-je 50 ml-es kiszerelésben kapható, ajánlott fogyasztói ára 2.199 Ft, ami nagyon kedvező, különösen, ha az ennek többszörösébe kerülő ázsiai krémek árával hasonlítjuk össze. Minőségében nyilván nem tudja felvenni a versenyt a háromszor-négyszer annyiba kerülő krémekkel, de ár/érték arányban szerintem teljesen rendben van. Leginkább egy színezett hidratáló vagy egy nagyon enyhe fedésű alapozó alternatívája lehet.

A terméket a L'Orealtól kaptuk tesztelésre, de ez a véleményünket nem befolyásolja.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása