Smink & Makeup

Lancome: La Laque Fever szájfény

2011. július 13. spacegirl

Eredetileg azt a Lancome La Laque Fever szájfényt akartam megvenni, amit Emma Watson viselt a Vogue címlapján (Techno Brick), de sajnos nem lehetett kapni (sőt az eladó még nem is hallott róla a Douglas-ben). Kihasználva a 30%-os leértékelést, választottam egy hasonlóan élénk és sötét színt a La Laque Fever szájfények közül, a Bordeaux Idolt (108).

A csomagolása igényes, és bár a fenti képen kevésbé látszik, ezüst színű. Az applikátor enyhén hajlított, alakja pedig némileg szokatlan volt a számomra. A vége hegyes, ami precíz kontúrozást tesz lehetővé, a szélesebb részével pedig könnyen színezhetők nagyobb területek a szájon.

A szájfény állaga meglehetősen sűrű, illata pedig kellemes gyümölcsös. A fedése nagyon erős, rúzsokkal vetekedő, ahogyan ez a fenti képen is látszik. Bár nyilván nem olyan tartós, mint egy rúzs, de szépen állta a sarat. Az a fajta vagyok, aki már addigra lenyalogatja a szájfényét, mire beér dolgozni. Ebben az esetben ez nem sikerült, sőt órákon keresztül nem is kellett hozzányúlni.

Bár a termékoldalon az áll, hogy 8 órán keresztül tart, ez sajnos nem igaz. Kb. 2 óra volt az, amíg fényes maradt, a következő 2-3 órában pedig még vállalható, élénk színű volt, de már a szájfényes csillogás nélkül. Az ivás és az evés némileg megtépázta, de az első 2-3 órában még ezeket is egészen jól bírta. Előny viszont, hogy viszonylag egyenletesen kopik, nem kell ötpercenként a tükörbe nézni, hogy vajon oszlásnak indult-e a reggel még tökéletes összhatás.

Szintén előnye, hogy nem szárítja ki az ajkakat.

  • Termék: 4,5/5
  • Pigmentáltság: 5/5
  • Textúra: 5/5
  • Tartósság: 4/5
  • Felvitel: 4,5/5
  • Csomagolás: 5/5

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása