Smink & Makeup

Lancome tavasz: Hypnose paletták

2013. március 10. spacegirl

lancome_hypnose_doll_star_drama.png

A Lancome tavaszi kollekciójának középponjában a szemek állnak, egészen pontosan az újraalkotott Hypnose paletták. A Doll Eyes paletták a játékbabák tekintetét idézik, üde és természetes árnyalatokkal érkeztek a nyílt, ragyogó szemekért. A Star Eyes paletták a filmcsillagok tekintetét hozzák el, sikkes és elegáns harmóniákkal a szofisztikált és káprázatos hatásért. A Drama Eyes paletták pedig tökéletes füstös szemeket ígérnek intenzív árnyalatokkal a látványos hatásért.

Az új Hypnose paletták öt egymással tökéletesen harmonizáló árnyalatot rejtenek, köztük egy tusvonalhoz is ideális szemfestéket. A „Wet” technológiának köszönhetően a Hypnose paletták erősen pigmentáltatk, egyenletes gyöngyházfényt biztosítanak, a színek vibrálóak, teljes pompájukban tündökölnek. A „Wet” technológia másik előnye, hogy - nevéhez híven - a szemfestékek nedvesen is felvihetők. Nedvesen a textúra kissé krémessé válik, selymes filmréteggel vonja be a szemhéjakat, még mélyebb intenzitású színeket adva, még hosszabban tartó hatással.

A Hypnose paletták másik újdonsága, hogy az applikátorok is nagyobb figyelmet kaptak, magas precizitást és egyszerű használatot ígérnek.

lancome_applikator.png

A korábbiakhoz képest kétszer olyan hosszú ecseteket rejtenek, amelyek mágnesesen kattannak a helyükre, így biztosan nem vesznek el vagy esnek ki sminkelés közben. A kétoldalú applikátor a szemöldökvonalon is használható. A természetes szálakból álló ecsetes applikátor biztosítja a pigmentek hatékonyabb felvitelét, ideális az árnyalatok finom keveréséhez és a szemfesték tökéletes eloszlatásához. A paletták ára 13.900 Ft.

A Lancome szerint ezekkel a palettákkal azok is könnyen boldogulnak, akik kezdők a szemfestésben.

lancome_eyes.png

  • Az egyes paletták fő színével egyenletes színblokk alakítható ki a szemhéj fölött.
  • A kiemelő használatával a szemöldök íve világítható meg.
  • A szemkihúzóval kiemelhető és meghatározható a szem alakja.
  • A sötétebb árnyalat felvitele a mélyítővonalba és a szem külső sarkába létrehozza a kontúrokat és megformálja a "macskaszem” hatást.
  • A belső szemzugban alkalmazva a fényesebb árnyék megadja a végső ragyogást. 

lancome_hypnose_star.png

A tavaszi kollekció része a Hypnose Star spirál vízálló változata is, amely 24 órás tartást ígér. Ezt a spirált a filmek világa inspirálta, ezért is kapta a szép, csillogó borítást. Azt ígéri, hogy ragyogó és kacér pillantást biztosít. A drámai hatásért a Black Diamond Shine formula felel. Egyedi kétoldalú spirálkeféjének köszönhetően egyszerre dúsít és ível. Az eredeti Hypnose Star spirál nekem is nagy kedvencem, a hatását a korábbi posztban megnézhetitek. Mostantól tehát vízálló változatban is elérhető, ára 8.900 Ft.

lancome_hypnose_star_waterproof_kollazs.jpg

Ha már a szemek vannak fókuszban, akkor a szemceruza sem maradhatott ki a tavaszi kollekcióból.

lancome_le_crayon_miracle.png

A Le Crayon Miracle szemceruza azt ígéri, hogy nyílt és üde tekintetet kölcsönöz viselőjének. Úgy alakították ki, hogy a szemzugban és az alsó szempillasor mentén alkalmazva ragyogó tekintetet varázsoljon. Selymes gyöngyházfény formulájuknak köszönhetően nem csomósodik össze a szempillatőnél, könnyen felvihető és eltávolítható. A Le Crayon Miracle szemceruza ajánlott fogyasztói ára 5.900 Ft.

A kollekciót tökéletesen kiegészítik a Vernis in Love lakkok új árnyalatai:

lancome_vernis_in_love_tavasz.png

  • Doll Eyes - üde és ragyogó árnyalatok: 122 M Marry me peach, 020 M Pure Narcisse
  • Star Eyes - divatos és szofisztikált árnyalatok: 537 N Grey for my groom, 585 N Noir Caviar
  • Drama Eyes - karakteres és intenzív árnyalatok: 473 N Rouge Reglisse, 573 B Bleu de Flore

A Vernis in Love lakkok ára 4.900 Ft

A Lancome újdonságai március közepétől kaphatók a Lancome Szépségszigeten a Westendben, illetve a márkát forgalmazó parfümériákban.

Hogy tetszenek nektek?

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása