Smink & Makeup

Termékek, amik beváltak száraz hajra és érzékeny fejbőrre

2014. április 25. spacegirl

Amióta az eszemet tudom, küzdöttem az érzékeny fejbőrömmel. A rosszabb időkben erősen korpásodott is, de ma már a megfelelő sampon használata mellett ez nem jellemző. Samponokkal éppen ezért nem is nagyon szeretek kísérletezni, mert szinte mind elintézi a fejbőrömet és jön a szuper viszketés. A másik gondom, hogy rettenetesen száraz a hajam, amiről bizonyára a festés és a vasalás tehet. A szárazságnak mondjuk megvan az az előnye, hogy legalább nem kell naponta-két naponta mosni, bőven elég heti két alkalommal (végső esetben egy száraz samponozással akár egy hétig is kibírja). Szerencsére nagyon sok terméket van alkalmam kipróbálni, így időnként találok olyat, ami beválik. Ezekből készítettem most egy kis körképet, hátha segít azoknak, akik hasonló problémával küzdenek.

hajapolok.jpg

Sampon: Neutrogena T/Gel Fort (250 ml)

Be kell vallanom, hogy ezt a sampont a barátomtól "loptam". Neki is elég érzékeny a fejbőre, és már évekkel ezelőtt valahogy rátalált erre, én meg egyszer kipróbáltam és rászoktam. Ez kifejezetten egy korpásodás elleni, érzékeny, viszketésre hajlamos fejbőrre való sampon. Eléggé gyógysamponos kinézete és illata van, de ez azért nem annyira zavaró, főleg hogy tényleg jól működik, alaposan, de mégis kíméletesen tisztít. Sok más sampontól szálkásan száraz lesz a hajam, de ez ebből a szempontból is kíméletes. Az ára mondjuk elég borsos, 3.500 Ft körül van, de nekem megéri, hogy ne viszkessen a fejbőröm.

Pakolás: Schwartzkopf Essence Ultime Omega Repair Mask (200 ml)

Ezt a pakolást az Essence Ultime promó csomagban kaptam. Az Omega Repair termékcsaládot kifejezetten arra fejlesztették ki, hogy újraépítse a sérült hajat, és megelőzze a haj töredezését. Ezt a maszkot én balzsam helyett használom, a megmosott, nedves hajamra viszem fel, néhány percig rajta hagyom, majd alaposan leöblítem. Puhává és könnyen kifésülhetővé teszi a hajamat. Az ára 1.800 Ft, ami szintén nem olcsó, de azért még a megfizethető kategóriába tartozik.

Hajápoló krém: Schwartzkopf Essence Ultime Omega Repair BB Beauty Balm (100 ml)

Ez a termék szintén a fent már említett csomagban érkezett, és a sérült haj ápolására való. Ezt a krémet kifejezetten a sérült részeken, illetve a hajvégeken ajánlják használni. Én elsősorban a hajvégekre szoktam felvinni, a maradékot pedig a hajam közepétől oszlatom el. Nedves vagy száraz hajon egyaránt lehet alkalmazni és akár mindennapi használatra is alkalmas.  Ezt most az évek óta bevált Gliss Kur folyékony hajvégápoló helyett használom, és teljesen elégedett vagyok vele. Az ára szintén 1.800 Ft, de a kiszerelése elég nagy, így hosszú időre elegendő.

Hajolaj: Schwartzkopf Gliss Kur Hair Repair elixir hajolaj mindennapi használatra, erősen sérült, száraz hajra (75 ml)

Hajolajból is próbáltam már jó pár félét egészen a luxus kategóriáig, de ez a Pixiboxban megismert olaj mindegyiket kenterbe verte. Ez az első olyan olaj, amitől azonnal puha, selymes és egészséges hatású lett a hajam. Konkrétan el sem akartam hinni, hogy mennyit számít, hogy felviszem-e a hajamra. (Azt azért hozzá kell tennem, hogy ha nem jó sampont és balzsamot használok, akkor ő sem tud csodát tenni.) Ezt a hajolajat egyébként hajmosás előtt, illetve után, nedves vagy száraz hajon egyaránt lehet használni, akár minden nap. Én csak hajmosás után a nedves hajamra szoktam felvinni belőle. Nem tudom, hogy normál vagy zsírosodásra hajlamos hajjal hogyan viselkedik, de az enyémet nem zsírosítja el. Az ára 2.250 Ft, és mivel csak keveset kell belőle használni, elég sokáig elég. Ha csak egy terméket próbálsz ki a száraz haj ápolására, akkor ez legyen az!

Fény szérum: Toni&Guy Classic Shine Gloss Serum (30 ml)

Ez a szérum nevéhez híven kisimítja és fényessé teszi a hajat, ezen kívül segít megszelidíteni a gubancolódásra hajlamos tincseket. Száraz hajon kell használni, értelemszerűen kerülve a hajtöveket. Nem mondom, hogy ez egy kihagyhatatlan termék, de amikor azt szeretném, hogy igazán szépen csillogjon a hajam, akkor leveszem a polcról. Nagyon látványos a hatása, de persze csínján kell vele bánni, ha nem szeretnénk, hogy idő előtt zsírosodjon a hajunk. Bár erről megoszlanak a vélemények, én az illatát is nagyon szeretem, olyan hangulatot kelt, mintha éppen most léptem volna ki a szalonból. Az ára 3.290 Ft, ami szintén nem olcsó, de cserébe gyönyörűen ragyogó hajat varázsol.

Nektek mik a bevált hajápolási termékeitek?

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása