Smink & Makeup

MAC Eyes on MAC kollekció

2017. március 02. Katushka

Most már, hogy csicseregnek a madarak, jön a tavasz, ideje beszélnünk az idei nyárról is :) Aki ismeri a MAC Cosmetics-t az biztos találkozott már a pá éve bevezetett 9-es palettákkal, melyekben 9 kis kiszerelésű szemhéjfesték található. Jelen pillanatban 5 kombinációban elérhető a paletta, de idén májustól érkezik még pár szépség, amire mindenképp fel akartam hívni a figyelmeteket! 

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-1_1.jpg

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017_1.jpg

Amit érdemes tudni ezekről a palettákról, hogy tehát 9 kis méretű szemhéjfesték van benne, ami szerintem általános felhasználás mellett is tök elég. Úgy vannak összeválogatva, hogy egyaránt van bennük fényes, csillámos és matt finisű szemhéjpúder is. Tükör és aplikátor nem része a palettának, de ezt én speciel nem is bánom, mert úgyis ecsettel illik dolgozni, a tükör pedig csak nehezítené a termék súlyát, és úgyis van már mindenkinek 6 másik palettája, amiben van tükör. Nagyon jól pegmentált színekről van szó és amikor azt mondom, hogy csillámos a szemhéjfesték, akkor az valóban az, nem csak a felszíni felülete. Az új bevezetésben lesz egy kakukktojás is, egy 15-ös paletta a már meglévő kettő mellé, ami így első látásra, mint sminkesnek, azt hiszem KELL! :)

Viszont minden minden szemhéjfestéknél itt is fontosnak tartom kiemelni, hogy használjatok alájuk szemhéjbázist, mert akkor fognak igazán szépen megjelenni a színek, arról nem is beszélve, hogy sokkal tartósabbak is lesznek! De most lássuk végre a palettákat!

Warm Neutral Eye Shadow x 15 Palette

  • Hey (Veluxe Pearl)
  • Warm Breeze (Satin)
  • Gingersnap (Frost)
  • Dark Brew (Velvet)
  • Dance In The Dark  (Matte)
  • Brule (Satin)
  • Vanilla Extract  (Frost)
  • Honey Lust  (Lustre)
  • Amber Lights (Frost)
  • Saddle Matte)
  • Lemon Tart (Veluxe Pearl)
  • Butterfudge (Satin)
  • Creative Copper (Lustre)
  • Unwind  (Veluxe Pearl)
  • Divine Decadence  (Velvet)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-8.jpg

Ára: 36 500 forint

In The Flesh Eye Shadow x 15 Palette - új

  • Glam Gold (Satin)
  • Copperfield  (Satin)
  • Elemental (Matte)
  • Nutrelle  (Matte)
  • Rustique (Matte)
  • Naked Lights (Matte)
  • Cumulus  (Frost)
  • Beaded (Frost)
  • Indiscretion (Lustre)
  • Black Factor (Matte)
  • Cast Iron  (Matte)
  • Sandstone (Matte)
  • Luxury Cachet (Frost)
  • Tempting  (Lustre)
  • Carbon  (Matte)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-9.jpg

Ára: 36 500 forint

Semi-Sweet Eye Shadow x 9 Palette - új

  • Drawing A Blanc (Matte)
  • Bamboo  (Matte)
  • Dance In The Dark Matte)
  • Outre (Matte)
  • Mocha Minded (Matte)
  • Everyone’s Darling (Matte)
  • Pink Sienna (Matte)
  • Persuade  (Matte)
  • Carbon (Matte)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-2.jpg

Ára: 12 500 forint

Solar Glow Eye Shadow x 9 Palette - új

  • Sugared  (Lustre)
  • Moon Rock  (Veluxe Pearl)
  • Blackberry  (Matte)
  • Lunar Cycle (Frost)
  • Copper Aura  (Lustre)
  • Quarry  (Matte)
  • Cosmic  (Frost)
  • Metal  (Frost)
  • Soot  (Velvet)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-3.jpg

Ára: 12 500 forint

Red-Hot Times Eye Shadow x 9 Palette - új

  • Vanilla  (Velvet)
  • Get Closer  (Satin)
  • Frock Talk  (Veluxe Pearl)
  • For Your Pleasure  (Matte)
  • Carnal Charm  (Matte)
  • Fuchsia Fury (Satin)
  • Bijou  (Matte)
  • Lover In Me  (Satin)
  • Shadowy Lady  (Matte)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-4.jpg

Ára: 12 500 forint

Tropic Cool Times Eye Shadow x 9 Palette - új

  • Fresh Blade  (Veluxe Pearl)
  • Bright-Sided (Satin)
  • Lemon Rush  (Matte)
  • Lady Grey  (Satin)
  • Neoprene Green (Veluxe Pearl)
  • She’s a Model (Lustre)
  • Liquid Sky (Matte)
  • Blue Envy  (Veluxe Pearl)
  • Grey Horizon (Matte)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-5.jpg

Ára: 12 500 forint

Amber Times Eye Shadow x 9 Palette 

  • Georgia Peach  (Matte)
  • Cozy Grey  (Matte)
  • Creative Copper  (Lustre)
  • Cork (Satin)
  • Ricepaper  (Frost)
  • Kitties  (Frost)
  • Aromatic  (Matte)
  • Don’t Tell (Lustre)
  • Pepper Please (Velvet)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-6.jpg

Ára: 12 500 forint

Burgundy Times Eye Shadow x 9 Palette 

  • Noir  (Velvet)
  • Honey Lust  (Lustre)
  • Quarry (Matte)
  • Antiqued  (Veluxe Pearl)
  • Star Violet (Veluxe Pearl)
  • Haux  (Satin)
  • Embark (Matte)
  • Sketch  (Velvet)
  • Poppyseed  (Satin)

mac-eyes-on-mac-collection-spring-summer-2017-7.jpg

Ára: 12 500 forint

Ecsetek

  • 212 Flat Definer 
  • 287 Duo Fibre Eye Shadow

 

 

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása