Smink & Makeup

Kipróbáltuk sebekre: Elizabeth Arden Eight Hour Cream

2012. október 31. blondiegirl

Korábban már teszteltük az Eight Hour Cream hatásait, de szerencsére akkor Ingrid nem tudta kipróbálni sebekre – maradjon is ez így. Velem azonban mindig történik valami…

eight_hour_cream.jpg

A múltkor például a háztetőn egyensúlyozva megvágtam az államat a kéménnyel, és sajnos vérezni kezdett a seb. Aggódtam is rendesen, hogy napokig így kell majd munkába mennem, mert hiába próbáltam kenegetni BB krémmel, alapozóval, egyre rosszabbul nézett ki. Szerencsére megláttam a polcomon árválkodó krémet és eszembe jutott, hogy most kipróbálhatnám legendás sebgyógyító hatását – be is kentem a kritikus területet. Másnap reggel újra. Aztán megint este és reggel és volt-nincs, eltűnt a seb. No azért nem varázsütésre, de feltűnően hamar hegesedett, majd hámlott le. Ekkor már tudtam, hogy megírom pozitív tapasztalatomat, mert én aztán tényleg szkeptikus vagyok a csodakencékkel, de ezt bátran ajánlom.

Most mondhatnátok, hogy egy teszt nem teszt, és egyet is értek, de hasonlóan jó tapasztalatom van vele más téren is. A férjemmel rendszeresen túrázunk és a hosszú kilométerek után többnyire felsebesedik a lábam, hiába  a jó bakancs (tudom, kellene szereznem egy túrazoknit is, ami nem mozdul el) és kialakulnak a fájdalmas vízhólyagok. Ekkor fertőtlenítés után „megvarrom” őket, de általában egy hétig vagy tovább is eltart a teljes gyógyulás. Az legutóbbi hosszú hétvégén beszerzett újabb kis gonosz vízhólyagokra kezelés után rákentem a krémet és reggel ezt megismételtem. Két nap alatt rendbe is jött a lábam.

Ezen kívül a kezemre is kenek mindig egy kis maradékot és észrevehetően puhább, selymesebb tőle a bőröm.

Szívesen ajánlom hát nektek is, mert remek gyulladáscsökkentő és hámlasztó hatását a saját bőrömön tapasztaltam meg. Ez a krém egyébként abban különbözik az Ingrid által tesztelt változattól, hogy illatanyag-mentes, így azoknak is megfelelő lehet, akik az eredeti krém erős, gyógynövényes illatával nem voltak kibékülve.

A terméket az Everet Grouptól kaptuk tesztelésre, de ez a véleményünket nem befolyásolja.

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása