Smink & Makeup

Kor szerinti sminkek

2011. szeptember 28. spacegirl

Ahogyan a kinézetünk és öltözködésünk, úgy - jó esetben - a sminkünk is változik a kor előrehaladtával.

Kb. 13 éves koromban kezdtem el "sminkelni", ami akkoriban azt jelentette, hogy szemceruzával kihúztam a szememet alul és persze spiráloztam. Ez sokáig így is maradt, de ma, így a harminc felé rohamosan közeledve is az enyhébb, természetesebb smink híve vagyok.

Általában csak BB krémet vagy színezett hidratálót használok, púder nélkül, némi pirosítóval és korrektorral. Mivel notorius későnkelő vagyok, ezt általában csak spirállal és világos szájfénnyel egészítem ki, de ha esetleg van még egy kis időm, akkor a Naked palettából választok néhány árnyalatot. (A ceruzás kihúzást abbahagytam, ha valami, akkor inkább tus.) Mindez alól persze kivételt jelent, amikor a blog miatt tesztelek vagy valamilyen olyan esemény/találkozó van, ahol komoly üzletasszonynak kívánok tűnni.

Az alábbiakban néhány gondolatot osztunk meg arról, hogy milyen korban hogyan érdemes sminkelni. 

A 20-as évek

Ilyenkor az ember még szinte mindent megendedhet magának. Általában ilyenkor a legszebb a bőr - túl a pattanásos tinikoron és előtte az öregedésnek. Ilyenkor ki lehet próbálni a legújabb trendeket, keresni azt, ami igazán jól áll. Jöhetnek a sötétebb és élénkebb színek, színes tus, élénk pink pirosító vagy matt narancs rúzs. Persze ezek közül egyszerre csak egy, mert a tinikoron már túl vagyunk.

Az önkritika persze ilyenkor is fontos, attól, hogy valami trendi, még egyáltalán nem biztos, hogy hozzánk is illik és jól áll. Vagy hogy igényesen meg tudjuk csinálni a sminkünket úgy, ahogyan szeretnénk. Idén ősszel lehet, hogy divat a macskaszem és az élénk rúzs, de ha az előbbi girbe-gurba lesz, az utóbbi meg nem képes követni a szánk vonalát, akkor inkább gyakoroljunk egy kicsit mielőtt kilépünk az utcára vagy hagyjuk a fenébe az egészet.

Amit ne erőltess: nehezebb hidratálókrémek. A bőröd még nem igényli ezeket, a mélyhidratáló összetevőket inkább az idősebb bőrre találták ki. Ezek a krémek zsírosíthatják a bőrödet, ami eltömítheti a pórusokat, így pattanásokat okozhat.

Amit érdemes kipróbálnod: Könnyű hidratáló krémek, például a L'Oreal Triple Active Fresh vagy a Clinique három lépés programja. Figyelj oda a fényvédelemre, hogy ne kezdj idő előtt ráncosodni. Ami a színeket illeti, nekem egyből az Urban Decay évfordulós palettája ugrott be, kár hogy itthon nem kapható.

A 30-as évek

A 30. életév betöltése szokta az első sokkot okozni a nőknél. Harminc alatt még simán jól néz ki valaki smink nélkül is, harmic fölött viszont ez egyre kevésbé igaz. (Nem a vastag vakolatra gondolok, hanem egy kis optikai tuningra.) Ilyenkor kezd ez az is nagyon látványosan látszani, hogy rendszeresen felkeresi-e valaki a kozmetikust vagy sem.


Eva Longoria smink nélkül és sminkkel, egy nem szétphotoshopolt képen

A bőrön megjelennek az öregedés első jelei, az apró ráncok. A nehezebb smink könnyen beleül ezekbe, ezért napi használatra inkább egy jó színezett hidratálót javaslunk. Ha eddig nem tetted, nyugodtan kezdj el highlightert használni, ami szinte észrevétlenül ad fiatalos ragyogást. Szintén érdemes kipróbálnod erősebb barackos vagy korallos krémpirosítókat, ami - helyesen applikálva - természetesebb hatású, mint a púderes változat.

Amit ne erőltess: élénk lila, zöld, türkiz szemsmink - a pávaévek sajnos már tovaszálltak, egy harmincas nőnél már a legritkább esetben és alkalommal vannak a helyén az efféle a színkombinációk. Az élénk színek és a ruhával való harmónia megszállott keresése helyett ha drámát akarsz, akkor a klasszikus macskaszem vagy a szürke, tengerészkék, csokoládé vagy padlizsán színű füstös szem felé orientálódj.

Amit érdemes kipróbálnod: Bobbi Brown olajmentes, színezett hidratálója, MAC Mineralize Skinfinish highlighterek, ill. krémpirosítók.

A 40-es évek

A 40-es évek már - ideális esetben - a finomságról szólnak, a szépség kiemeléséről úgy, hogy az ne "megcsinált" legyen. Ilyenkor érdemes diszkréten feltölteni a szemöldököt, mert hajlamos hiányosan nőni, illetve komolyabban felvenni a harcot a ráncok ellen. Ilyenkor nagyon jól jönnek a BB krémek is, amelyek ötvözik a hidratáló és az alapozó előnyeit, illetve vitaminokkal, ránctalanítóval és általában magas fényvédelemmel is bírnak. Ezek a színezett hidratálóknál erősebb fedést adnak, de nem kell a maszk-hatástól vagy a ráncokban való felgyűléstől tartani. Ilyenkor már a ráncokat feltöltő primerek is fontossá válnak.

Amit ne erőltess: sötét szemfesték és rúzs. Míg a világos színek fiatalítanak, addig a sötétek öregítenek. Amilyen jól nézett ki pár éve egy füstös szem, most annyira rémes lesz, beesettnek tűnik tőle a szem. Ugyancsak nem szerencsés csillogó szemfestékeket választani, mert azok is könnyen beleülnek az apró ráncokba, ami minden csak nem vonzó. A vastagabb alapozás és púderezés szigorúan tilos. A szádra fényes (de ne csillogó) természetes színeket válassz.

Amit érdemes kipróbálnod: Missha M Signature vagy Skin79 The Oriental BB krém. A szemöldökre Bobbi Brown szemöldökceruzáit, primernek pedig - mivel a Smashbox és a Benefit nehezen szerezhető be itthon - a MAC Prep + Prime termékeit ajánljuk.

via Makeup.com

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása