Smink & Makeup

Így fesd a szemedet! - A top 10 szemfestési forma, amit te is kipróbálhatsz

2013. november 04. spacegirl

Tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk magunkat nap mint nap ugyanúgy sminkelni. És persze tudjuk azt is, hogy nemcsak úgy lehet, de mégis legtöbbször maradunk a jól bevált formáknál, mert lusták vagyunk és szeretünk biztosra menni. Ebben a posztban éppen ezért a top 10 szemfesték formáról olvashattok, így akár rögtön ki is próbálhattok valami újat! A poszt alapjául a Makeup Geek szuper összefoglalója szolgált.

kontúrozásról már részletesen olvashattatok nálunk, és még ha nem gondoltatok is rá, a szemfestésnél is pont ugyanazok az elvek érvényesülnek. A világos színekkel kiemelünk, a sötétebb színekkel háttérbe szorítunk. Ideális szem esetén a szem belső és külső sarka egy magasságban van, a szem nem ül mélyen és nem is dülled ki, a mozgó szemhéj és a mélyítővonal is látszik. A szemek közötti ideális távolságnak az számít, amikor a két szem között pont egy szemnyi a távolság. A szemfestéssel az ideális formának és távolságnak az elérésére törekszünk. (A különböző szemformák sminkeléséről itt olvashatsz.)

1. Kiemelés (highlight)

1_highlight.jpg

A szem esetében a legtöbbször a szem belső sarkát, a szemöldökcsontot és a mozgó rész közepét emeljük ki, mert ez a megoldás kihangsúlyozza és nagyítja a szemet. Ez gyakorlatilag mindenkinek jól áll, akinek nincsen (bocsánat) gülü szeme. Ha meg van ereszkedve a szemhéjunk, akkor a szemöldökcsontot érdemes csak matt színnel kiemelni, mert a fényes árnyalatok előnytelenül előtérbe hozzák az amúgy is túl nagy, "lógó" részt.

2. Belső sarok

2_belso_sarok.jpg

A szem belső sarkára sötétebb szemfesték került. Ez azoknak igazán előnyös, akiknek a szemei távol ülnek egymástól, mert a sötét szín optikailag kisebbíti a szemek közötti távolságot.

3. Külső sarok

3_kulso_sarok.jpg

A szem külső sarkába felvitt sötétebb festék szinte minden szemformához illik, de különösen azoknak előnyös, akiknek a szemei közel ülnek egymáshoz. Azzal, hogy a legsötétebb rész kívül van, a szemek távolabbinak tűnnek egymástól.

4. Mindkét sarok

4_kulso-belso.jpg

A szem külső és belső sarkába felvitt sötétebb szemfesték szintén szinte minden szemformával jól mutat. Azzal, hogy a külső és a belső sarokba is sötétet vittünk fel, míg a többi terület ki van emelve, a szem sem kisebbnek, sem nagyobbnak nem tűnik. Ez a forma remekül működik természetes színekkel és élénk árnyalatokkal is.

5. Cicás forma

5_cicas.jpg

Ilyenkor a sötétebb szemfesték a szem külső sarkába kerül és kifelé még el van dolgozva. Ha a szem külső sarka lefelé áll, akkor ez a forma segít megemelni. Emellett izgalmas megjelenést kölcsönöz, nem véletlenül tett szert nagy népszerűségre.

6. Cicás forma mélyítővonallal

6_cicas_melyito.jpg

A sötétebb árnyalatot nemcsak kifelé dolgozzuk el, hanem a mélyítővonalon is. Ez a megoldás is a legtöbb szemformával előnyösen mutat, de különösen rejtett szem esetén bizonyul hasznosnak. Rejtett szemnél a mélyítővonal fölé is vigyük fel a sötét árnyalatot (egyébként nem látszik, csak ha becsukjuk a szemünket...), így javíthatunk optikailag a lelógó szemhéjon. A megereszkedett szemhéj sminkeléséről részletesebben itt olvashatsz.

7. Banán

7_banan.jpg

Ezzel a technikával a szem szélesebbnek, a szemhéj hosszabbnak tűnik. A szem külső sarkából indulva a szem belső sarka fölött fejezzük be a vonalat és szépen dolgozzuk el az éleket.

8. Teljes belső rész

8_belso.jpg

Na ez az a forma, ami nem áll jól bárkinek. Ez egy feltűnőbb, erősebb smink, amitől akár mérgesnek vagy erős szemöldökűnek is látszhatunk. Érdemes világosabb árnyalatokkal kipróbálni, hogy jól áll-e nekünk ez a forma.

9. Mélyítővonal

9_melyito.jpg

A sötétebb szemfestéket csak a mélyítővonalra visszük fel. Ez nagyobb mélységet teremt. Ha a mozgó részre világosabb árnyalatot viszünk fel, a szem nagyobbnak látszik. Ez a megoldás a no-makeup makeup alapja.

10. Teljes szemhéj

10_teljes.jpg

Ilyenkor a teljes szemhéjra sötét szemfesték kerül. Ez nagyon erős lehet, ezért csak óvatosan használj feltűnő színeket ezzel a formával. Kivéve persze, ha nem pont az a célod, hogy minden figyelmet a szemedre terelj.

Még egy jótanács a végére: az alsó szemhéjat se felejtsétek ki! Az egyik leggyakoribb hiba, amivel találkozni lehet, hogy sokan csak a felső szemhéjukat festik ki.

Nektek melyik a bevett formátok? Kipróbáljátok valamelyiket ezek közül?

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása