Smink & Makeup

Újévi fogadalmak: Lesz egy rendes neszeszerem! (1)

2014. január 08. spacegirl

nars_makeup.JPG

Ha már megszabadultál a lejárt szavatosságú sminkektől, akkor ideje elgondolkodni rajta, hogy megvannak-e a sminkeléshez szükséges alapvető termékeid és eszközeid. Ebben a posztban abban segítünk, hogy mit érdemes tenni a "kezdő" (és a "középhaladó") neszeszerbe.

1. Alapozó

A tökéletes bőr keveseknek adatik meg, nekünk, a kevésbé szerencsés többségnek szükségünk van olyan termékre, ami kiegyenlíti a bőrszínünket és eltünteti az apróbb tökéletlenségeket. Az, hogy ez a termék színezett hidratáló, bb krém, cc krém vagy alapozó, az már inkább a bőrtípustól, a kívánt fedés mértékétől és az egyéni preferenciától függ.

Sajnos egyetlen ilyen termékkel a legritkább esetben lehet kihúzni az évet, hiszen a melegebb hónapokban a könnyebb textúrák működnek (ha vigyázunk a bőrünkre, akkor olyankor legfeljebb este viselünk erősebb sminket), míg a hidegebb hónapokban barátságot köthetünk a "nehezebb" termékekkel is. Illetve ha nem egy sötét kamrában éljük az életünket, akkor a nyári színünk valamivel sötétebb lesz a télinél. Vannak persze olyan termékek, amelyekkel világosíthatjuk vagy sötétíthetjük az alapozónk színét, de a legszerencsésebb az, ha van egy világos (téli) és egy sötétebb (nyári) árnyalatunk ugyanabból a fajta termékből, és az átmeneteket - a tavaszi és az őszi színünket - kikeverjük ezekből. A tökéletes alapozó kiválasztásáról ITT olvashatsz részletesen.

Az alapozó az, amiből mindenképpen érdemes jó minőségűt és akár drágábbat vásárolni, hiszen nagyon nem mindegy, hogy mit kenünk a teljes arcunkra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a drogériában nincsenek jó alapozók, de lehetőleg ne a legolcsóbbak közül válogassatok.

Kedvencek:

Ingrid: Missha Signature bb krém (közepes fedés), Bobbi Brown színezett hidratáló (enyhe fedés), Coverderm Perfect Face alapozó (erős fedés)

Kata: MAC Studio Fix Fluid SPF 15

2. Korrektor

Korrektorból kétfélére lesz szükségünk, az egyik a bőrhibák elfedésére való, a másik pedig a szem alatti területre. A szem alá általában a bőr színénél egy-két (de nem több!) árnyalattal világosabb, könnyű textúrájú - így a rácokba bele nem telepedő - sárgás színű korrektort használunk. Ez frissíti a tekintetet, így sokkal kipihentebbnek látszunk. (Akinek kékes karikák vannak a szeme alatt, annak a barackos árnyalatú korrektor a barátja.)

A bőrhibák, pattanások, hegek, napfoltok eltüntetésére inkább krémes korrektort választunk, melynek színe megegyezik a bőrszínnel, illetve ezáltal az alapozó színével. Mindebből kifolyólag legalább kettő, de inkább három korrektorra lesz szükségünk az év során. A korrektorok fajtáiról ITT olvashatsz részletesebben.

Kedvencek:

Ingrid: YSL Touche Eclat, MAC Studio Sculpt

Kata: MAC Prolong Concealer

3. Púder

A púdert leggyakrabban azért használjuk, hogy egyrészt mattítsuk, másrészt fixáljuk és tartóssá tegyük vele a sminkünket. Ha az alapozóra nem kerül púder, akkor könnyen előfordulhat, hogy hamar zsíros hatású lesz a bőr, illetve gyorsabban el is tűnik az arcunkról. Ha korrektort használunk bőrhibák, pattanások elfedésére, mindenképpen fixálni kell púderrel. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a púder kötelező eleme a neszeszernek.

Ha csak egyetlen púdert szerzel be, akkor az lehetőleg átlátszó ("translucent" vagy "transparent") legyen, ami hosszantartó, sima, természetes hatást ad. Ha nem vagy gyakorlott a sminkelésben, és olyan darabot keresel, ami könnyen hordozható, akkor inkább préselt (kompakt) púdert válassz. A púderek fajtáiról és használatáról ITT találsz bővebb infót.

Kedvencek:

Ingrid: 3W Clinic Powder, YSL Poudre Compacte Radiance

Kata: Kryolan Transparent Puder

4. Pirosító

A pirosító a kifejezetten mostoha sorsú termékek közé tartozik, sokan nem vagy nem jól használják. Pedig ha az alapozóval és púderrel szupersima lárvafejet varázsoltunk magunknak, akkor a pirosítóval tehetjük újra élettel telivé az arcunkat. Az ideális pirosító olyan színű, mint a természetes arcpírünk (amikor például kimelegedünk). Arról, hogy milyen bőrszínhez milyen pirosító illik ITT írtunk, arról pedig, hogy milyen arcforma esetén hova érdemes felvinni a pirosítót, ITT.

Ha csak egyetlen pirosítót vásárolsz, akkor az inkább préselt por állagú legyen, mert azokat a legkönnyebb használni. Lehet fényes a színe, de lehetőleg ne túlzottan fényes és főleg ne csillámos. A préselt por pirosítót a púder után kell felvinni, de ha esetleg megszaladt vele a kezed, akkor púderrel még utólag tompíthatod. (Ha krémes vagy folyékony pirosítót választasz, akkor azt a púderezés előtt vidd fel. Tippek a krémes pirosítóhoz ITT.)

Kedvencek:

Ingrid: NARS - Orgasm, BareFaced Beauty - Athena

Kata: MAC Powder Blush - Mocha, Sleek - Pixie Pink

5. Highlighter

A highlighter nem kötelező darabja a neszeszernek, de nem árt, ha van a tarsolyunkban, hiszen nagyon kifinomult hatást érhetünk el vele. A highlightert arra használjuk, hogy az arcunk bizonyos területeit, pl. az arccsont felső részét, szemöldökcsontot kiemeljük vele. Szerencsére nagyjából bármilyen fényes vagy matt világos bézs terméket használhatunk erre a célra: púdert, szemfestéket, szemceruzát, de természetesen vannak kifejezetten erre a célra árult termékek is.

Ha csak egyetlen highlightert szerzel be, akkor az lehetőleg egy ecsetes, toll formájú termék legyen, mert ezek sokoldalúan használhatók (lásd a 2. pontot) és nem annyira fényesek, hogy diszkógömböt tudj magadból csinálni. A highlighterek használatáról ITT, fajtáiról pedig ITT olvashatsz.

Kedvencek:

Ingrid: YSL Touche Eclat, NARS - Albatross

Kata: MAC Mineralize Skinfinish - Lighscapade

6. Szemfestékek, paletták

Szemfestékekből akkora a választék, hogy csak na, mégis sokan vannak, akik mindössze 1-2 palettát használnak és azzal készítik el minden sminkjüket. Nincs is ezzel semmi baj, ha ez az egy-kettő olyan sokoldalú, mint mondjuk a Naked (1, 2, 3) vagy a Sleek paletták. De sajnos a legtöbbször mindössze 3-4 színből álló összeállításokról van szó, amiknek ráadásul minden egyes árnyalata fényes. (Lásd ITT a 2. és 4. pontot.)

Ha igazán szép sminket szeretnél készíteni, akkor érdemes beszerezni matt árnyalatokat is, legalább a szemfesték éleinek elsatírozására. Egy szemsmink elkészítéséhez általában 4 szemfesték szükséges:

  • világos, fényes szín: a szem belső sarkában és a szemöldökcsonton használjuk kiemelésre
  • világos, matt szín: a szemöldökcsont alatt használjuk az élek elsatírozására
  • középárnyalat: a teljes mozgó szemhéjon vagy a mélyítővonalon használjuk
  • sötét szín: a szem alatt és a szem külső részén használjuk

szemfestés alapjairól ITT, a top 10 szemfestési formáról pedig ITT olvashatsz.

Ha palettát vásárolsz, és szeretnéd, ha magában is használható lenne, akkor próbálj olyat választani, amiben fényes és matt árnyalatok egyaránt vannak. Lehetőleg legyen legalább egy natúr (bézs, barna) és egy szürke-fekete palettád, mert ezekkel már nappali és esti sminket egyaránt tudsz készíteni. (Tipp: Ha egy színt sötétíteni, mélyíteni szeretnél, akkor fekete szemceruzás alapra is felviheted.) Ha szeretnéd kiemelni a szemedet, akkor komplementer színeket válassz (a színkörökben a szemed színével szemben lévő színek), pl. barna szemhez ITT találsz erre alkalmas árnyalatokat.

+1: A szemfestéshez mindenképpen szerezz be szemhéjpúder alapot, mert ettől lesz csak igazán tartós a hatás és szép a szín. A szemhéj alapozó megakadályozza, hogy a festék elmásszon a szemhéjadról és beleüljön a szemed redőibe.

A krémes szemfestékek a Maybelline Color Tattoo-k hazai megjelenésével váltak igazán népszerűvé. Ezek nagyon praktikusak, mert könnyen használhatók, más festékek alá alapként is feltehetők és rendkívül tartósak. Ha megengedheted magadnak, akkor érdemes néhány ilyet beszerezni, de ha még csak most építed a készletedet, akkor ezek nem kötelező darabok. Hasonló a helyzet a pigmentekkel is, bőven ráérsz még beszerezni őket.

Szemfestékre nem feltétlenül éri meg csilliárdokat elkölteni, mert vannak kiemelkedő minőségűek a drogériás kategóriában is (Sleek paletták, Essence, Catrice, illetve valamivel drágábban L'Oreal Paris Color Infallible, Maybelline Color Tattoo stb.), és nagyon sok olyan luxus szemfesték paletta van, ami nagyon gyengén pigmentált és szinte használhatatlan. Mindenképpen próbáljátok ki, amit csak lehet, mielőtt megveszitek!

A szemöldök fontosságáról nagyon sokszor írtunk már, hiszen az ad keretet az arcnak. A szemöldök formázásához érdemes egy a hajad színénél 1-2 árnyalattal világosabb, matt, hideg tónusú szemfestéket is beszerezni. Szóval egyáltalán nem muszáj "szemöldökpúdert" venni erre a célra, bár kétségtelen, hogy ha drogériában/parfümériában vásárolsz (nem profi sminkes boltban), azok között könnyebben találsz megfelelő árnyalatot. (Ha igazán tartós hatást szeretnél, fixáld átlátszó szemöldökzselével.) Az ideális szemöldökforma kialakításáról ITT, a szemöldök kiemeléséről pedig ITT olvashatsz.

Kedvencek:

Ingrid: Urban Decay Primer Potion szemhéjpúder alap, Naked paletták, Anastasia Essential Brow Kit

Kata: MAC Paint Pot - Painterly szemhéjbázis, Sleek paletták, Elf Eyebrow szett, Xtreme Lashes Tartós szemöldök tus, Isadora Eyebrow Lifter

Holnap folytatjuk!

Kommentek

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása